kába (még mindig lassú)

Tegnap úgy döntöttem, sétálok egyet, és valamiért egy pillanatra a belső zsebembe tettem a szemüvegemet, és aztán elfelejtettem, és aztán elveszítettem. Amikor egy órával később észrevettem, végigkerestem a fél Gellért-hegyet, de természetesen nem lett meg: vékony keretű, aranybarna szemüveg az avarban, esélytelen volt. A tartalék szemüvegemnek más az alakja, kényelmetlen, és 2-3 nap, amíg megszokom: most hasogat a fejem és hányingerem van. Boldogság, boldogság. Bár valahogy az, hogy (hervadó, de) virágok közt ténfereghettem a napsütésben, néztem a lángoló cserszömörce leveleket, és a sétányon a kavics narancsvörös volt, mint kiskoromban a tihanyi kertben, kamaszok csókolóztak a parkban, és olyan lágy volt a fény, az eltompított minden rosszat.




Az állat-abc óta nem nagyon rajzolok, ez tulajdonképp zavar, nem mintha amúgy mostanában olyan helyzetbe kerülnék, amikor rajzolni szoktam (bambán bambulok egy kávé mellett), azt hiszem, valami hasonló projekt kellene, csak nem tudom, micsoda. Meg amúgy is épp elég nem-rajzolós projektem van, és mellette azért kell dolgozni is, néha kevesebbet, máskor viszont többet. Egészen másfél percig gondolkoztam azon, hogy hah, a kézenfekvő projekt persze a tarot, de mivel az számomra csak egy nagyon szép vizuális feladatokat és megoldásokat kínáló, lenyűgöző szimbólumrendszer, semmi több - nem hiszek a kártyában, nem hiszem, hogy felfedné a jövőt és a titkokat - arra jutottam, hogy nem lenne hiteles. Fantasyt sem írnék, ha nem hinnék benne, hogy a világ alapvetően maga a varázslat. Üres lenne. Kiszámított. Nem élne. Azt hiszem, Komaváryval volt egy vitánk ennek a problémakörnek egy sokadik vetületéről (templomi esküvő olyan pároknál, akik amúgy turistaként sem tennék be a lábukat egy templomba, csak mert az esküvőt azt úgy kell), és valahogy én úgy vagyok vele, hogy ha valami nekem csak forma, de másnak tartalom is, akkor valahol tapintatlan a magam szórakozására felhasználni azt a formát. (Azt hiszem, ő olyasmit mondott, hogy de az tulajdonképp tisztelgés a forma felé, és ez is egy teljesen korrekt álláspont, csak nem osztom.) Úgyhogy azt hiszem, autós kártyát kéne rajzolnom, vagy Fekete Pétert, ott nem baj, ha nem látok benne többet, mint rendszerbe gyűjtött képeket.