A múltkor egy film előzetesében be tudtam azonosítani egy operarészletet (igaz, elsőre tévesen), tulajdonképp meglep, hogy nem csak az AC/DC örökzöldeket ismerem fel.
Van a kis gyógyszeres szekrénykénk a Gyárban, tele láz, fájdalom, és görcs elleni vény nélküliekkel. Az alsó polcon egy űrlap, ki kell tölteni, ha az ember onnan vételezi a betevő napi Algoflexet. Előttem valaki beírta a panasz rubrikába: élet.
Csütörtök este aztán megérkeztem az Alaptáborba, és mintha megnyitottak volna valami csapot, éjjel egyig folyamatosan dőlt belőlem a szó, többnyire hülyeség vagy önközpontúság, szóhoz sem hagytam jutni másokat. Nem jó ez így. Ha a fröccs ilyen hatással van rám. Nagyon jó volt persze látni a barátaimat - még ha beszélgetni ugye nem is beszélgettünk, mert nem hagytam őket szóhoz jutni - és hazafelé gyalogolni egy sajtburgerrel a kezemben. Alvás közben véresre horzsolni a könyökömet a falon, és reggel hernyómozgásban kihámozódni a takarók alól, az már kevésbé volt jó, de azért csak megérte.
És ott volt még Szent Kevin és a feketerigó esete, de mostanában már nem tudok verset fordítani, úgyhogy ott is maradt.
