Írhatnék is, de álmos vagyok és nem tetszett igazán a Szellemíró (tudom, én az átlagnál hatékonyabb paranoiával kezelem az ilyen helyzeteket, de már az elején egyértelmű volt, hogy ki itt a ludas, és hősünkben annyira kevés volt az életösztön, hogy még sajnálni sem lehetett), ráadásul a félig megírt gondolataimat elhagytam, bár volt bennük élet, igaz, főleg tünetegyüttesként.
Nem örülök neki, hogy megint sürgetni kezdtem az időt, hogy jaj, már csütörtök lesz végre, mert ettől nem csak a hétköznapok pörögnek le gyorsabban, de a hetek és a hónapok és az évek is. És érdemes lenne őket megélni is, nem csak ledarálni, mint a mákot.
(Annak viszont örülök, hogy a héten már csak kétszer kell hajnalban kelnem.)