A lazac és a whisky dicséretét zenghetném, és a legnemesebb skót jóga póz, a döglött fóka hírét. Valamint a megdöbbenést, amit akkor éreztem, amikor kibotorkáltam a taxihoz fél üveg vén single malttal az ereimben, és az éktelen hóviharban először nem találtam a fehér kocsit. Havazás idején küldjenek piros taxit.
Ilyenek vannak és szerkesztett pályák, apró kis dolgokat is fordítok közben néha, a napok elszállnak, családtörténetet olvasgatok, ilyenkor a halandóságról elmélkedem, és ez nem mindig vidít fel. Olykor támadnak gondolataim is, de pusztán lustaságból nem osztom meg őket a világgal, ez persze nem feltétlenül lesz a világ kárára. Pedig világossá válna belőle, miért nem tetszett az Alice Csodaországban, és miért tetszett a háromnegyed órával később megtekintett Agora; hogy Johnny Depp nem öregszik szépen, de Rachel Weisz igen; hogy találkoztam végre jelly beansszel, és nem rázott meg; hogy mostanában nem vagyok jó társaság, mert a fejemben dolgok vannak szavak helyett; hogy szeretnék megint tökéletes Gunnerkrigg Court epizódot álmodni, mert a legutóbb az nagyon izgalmas volt. Mondom, nem feltétlenül lesz a világ kárára, ha erről ennyit, a többiről pedig ennyit sem.
És a héten elő fogom szedni a görkorcsolyámat (világossá válhat belőle, hogy tetszett a Hajrá Bliss / Whip It is).
