Valamikor januárban, a legnagyobb hideg idején egyszer annyira nyomorultul ideges rossz kedvem volt, hogy megvettem életem első doboz cigijét, elszívtam egy fél szállal, utána húsz percig sétáltam, hogy ne legyek rosszul, jól is esett a mínusz rengeteg, lefagyott a fülem, és másnapra bedurrant a torkom, viszont az idegességem elmúlt. Azóta időnként ránézek a dobozra, és ma nagyon, de nagyon, de nagyonnagyonnagyon nagy volt a kísértés, hogy előrángassak egy szálat, csak az a félelem állított meg, hogy akkor alighanem tiszta koffeint hánynék, kis elszenesedett pattogatott kukoricával.
Emberek, titkok, a sajátjaim, másokéi, miért, telefonok, nem, én NEM szeretem a nőnapot, a látványosan tucat sms, a látványosan tucat üzenet aaaaargh, túl sok volt a kávé, a kóla. És vége a könyvnek és neki kéne látni másnak, és bicikli transzformerek és nyulak, és nemnemnem, nem ezt akarom, nem is életet, most csak az kéne, hogy egymás után megnézzek öt-hat jól sikerült filmet a moziban, legyen nagy, hangos, nagyon nagy, nagyon hangos, és színes - és gyalulja le az agyam simára, mert most épp nagyon nem tetszenek a gyárilag rácsavart tekervényei.
Talán vettem magamnak egy Asterix rajzfilmet.
