A fáradtságnak és az érzelmi nemtudomminek abban a stádiumában vagyok, amikor a legszívesebben bármilyen kérdésre korai James Blunt slágereket énekelnék válaszul, de nem biztos, hogy ezt minden munkatársam értékelné. Kéne még két nap alvás, ahelyett, hogy hétfő van.
Pedig aludtam hétvégén, óraszámra legalábbis eleget. Februártól június közepéig ez sem nagyon ment, de most már két hete legalább a heti átlagot lealszom, jó, most már akkor csak azt a hatvan-hetven óra lemaradást kéne behoznom, tudom, tudom.. csak azt nem, hogy mikor.
Az alvás mellett is elég eseménydús hétvége volt, végigcaplattam a Pride-ot az eszméletlen hőségben, aztán elmentem szabadtéri színielőadásra, ami összességében kellemes volt, de igazából nem való nekem a színház. Láttam Aida felvételt moziban, sajnos belevetítettek kétszer negyven perc szünetet is, és az sokat tompított a lelkesedésemen (nem, nem élő közvetítés volt, akkor megértőbben viszonyultam volna a dologhoz), viszont ah, Amneris. Vettem gyömbért és sárgabarackot, mert újra előszedtem a kis turmixgépemet, úgyhogy most egyfolytában egészséges mindenfélét iszom. Már tudom, milyen almát nem veszek többet, hogy a biorépa három nap alatt megrohad, a szedernek és a málnának pedig ott marad a sok kis rohadék mag az alján. Eddig a spenótos-zöldalmás-gyömbéres vált be a legjobban, az volt a legfinomabb és a legkrémesebb is. Csak vennem kéne valamikor még spenótot.
