Jó, hát nem ez volt az a nap, amikor helyes döntés volt hősiesen bevenni még egy fájdalomcsillapítót, és bemenni dolgozni, úgy tűnik, már a vasárnapi fejfájás sem csak a másnapnak szólt. Eh. Az a baj, hogy olyan szörnyű és nyomasztó a körzeti orvosnál várakozni, hogy inkább bejövök dolgozni akkor is, amikor talán több értelme lenne otthon haldokolnom.
Nyilván a kedvem is ennek megfelelően borzasztó, és az sem segít, hogy sürgősen és nulláról újra kell fordítanom egy novellát, amit még három és fél éve vállaltam el, és minden egyes kibaszott szavát rühelltem már elsőre is. Végül akkor 90%-nál abbahagyhattam, mert megbicsaklott a kiadó hitele, és aztán a majdnem-kész fordítás benne volt abban az öt-hat dologban, amit végérvényesen elveszítettem, amikor két éve elszállt a gépem. Kész öröm most újra nekilátni.
