Szóval haza is értem, totál náthásan, de hoztam magammal csodás gyógyszereket, szóval talán életben maradok. Itthon várt a szmog és az ónos eső, és a munka, ahol még nem sikerült felvennem a fonalat. Mondjuk ez reggel úgy kezdődött, hogy beléptem az ajtón, az egyik srác épp ott állt, és elkezdte nekem magyarázni, hogy tegnap megnézte az egyik funkciót, és működött. Én pedig próbáltam eldönteni, hogy most az a jó stratégia, ha azt mondom, hogy fogalmam sincs róla, miről beszél, most léptem be az ajtón egy hét szabadság után, és azt sem tudom, épp minek kéne működnie, és minek nem, vagy ha úgy teszek, mint aki érti a dolgot. Végül menekülőre fogtam. De bevallom, még mindig nem tudom, miről beszélt.
Odakinn amúgy jó volt, az elején nagyon hideg (Párizsban azért szokatlan a mínusz hat) és iszonyatos szmog, aztán elkezdett felmelegedni, sajnos ez igazi takony időt jelentett, köddel és esővel. Az egyetlen valóban napfényes délutánon visszamentem a Rodin múzeumba, kicsit még sütkéreztem is a kertben, szép volt (a Rodin múzeum előnyei: 1. három utcányira van az étteremtől, ahol mostanában ebédelni szoktunk 2. tetszik), meg is fogalmazódtak bennem gondolatok, de aztán inkább hagytam szétfoszlani őket. Kezdek nem hinni a szavakban.
Vikingeket néztünk rengeteget, jó az a sorozat, kár, hogy az aktuálisan épp utolsó résznél megmakacsolta magát a technika, és szerverhibára hivatkozva megfosztott minket a lejátszandó tartalomtól. Sosem fogom már megtudni (jól van, elolvastam a wikipédián, de az nem ugyanolyan). Hatalmasakat ettünk, ó, nagyon finomakat, és jókat ittunk is, mert francia földön az már úgy dukál. Jó volt, jó volt, most már csak azt kéne megoldani, hogy a világ ne omoljon össze közben, de ez sajnos kívül esik a hatáskörömön.
