Először fél ötkor ébredtem fel. Aztán háromnegyed hatkor. Aztán inkább felkeltem, mert annak is több értelme volt, ehhez képest épp tízre értem be dolgozni, ami még legális, csak akkor hatig kell maradni (pénteken negyed nyolcig voltam, szóval na). Odabenn az esős hétfő délelőttök netovábja várt, új alfejezet kezdődött épp a projekt életében, ilyenkor órákon (esetleg napokon, sőt, volt, hogy heteken) át telepítgetik és foldozgatják a dolgokat. Ez ma úgy nézett ki, hogy fél kettőkor szóltak, hogy kezdhetünk tesztelni, negyed hatra lett mit.
Két hete nem írtam, legalábbis érdemben (három bekezdésnél hosszabbat, és olyat, amit nem töröltem ki másnap). Ez egyrészt meglepően felszabadító érzés, másrészt nagyon idegesít, mert én szoktam írni, legfeljebb hülyeségeket. De. De. Még csak nem is a történetekkel vagyok megakadva, emitt átkötő jelenetek hiányoznak, amott már most látom, hogy ki kéne húzni a legutóbb történteket, de meddig fejtsem vissza, és honnan kezdjem újra, és többnyire minden mással van tele a fejem. Megfázással és idétlenséggel.
A múlt hét ráadásul igen eseménydús volt, hétfőn például késtünk, és éjfél körül szálltunk le, kedden aztán dolgoznom kellett... aznap már csak aludtam. Szerdán filmes-beszélgetős társaságba mentem - hah, én, aki nem értek a filmekhez! Viszont szeretem az embereket, akik oda (is) járnak, és még én is össze tudtam vakarni pár filmet, amit várok 2017-ben. (Lesz például egy Guy Ritchie féle Arthur király történet. És én szerettem a Guy Ritchie féle Sherlockokat, meg ugye Arthur király!, szóval.) (Igazából a Trainspotting 2 is érdekel, bár azt elfelejtettem mondani.) Jó volt, de elfáradtam, és akkor utána csütörtökön egy távozó kolléga búcsúsörözésére is elmentem még, mintha csak szociális lény lennék, teljesen! Azért persze többnyire egy sarokban ültem, és azokkal beszéltem, akik beszéltek hozzám. Igazából... nehezen találom a helyemet emberek között.
Pénteken aztán munkaidőben is söröztünk a távozó kolléga búcsúztatására, és bő két hónap szünet után még rá is gyújtottam. Egy ponton a holland srác körbekínált mindenkit házipálinkával (a borg teljesen asszimilálta), utána negyed nyolcig nyüstöltem a munkát, és csak onnan vettem észre, hogy emberek hazamentek, hogy egy ponton már nem válaszoltak a kérdéseimre a cseten (hé, el is lehetne ám köszönni ilyenkor!).
Szombaton délelőtt dolgoztam egy rajzon, most már biztos, hogy 1) nem lesz jó 2) amit szombaton csináltam rajta, az különösen rossz. Ennek örömére elkéstem az első programomról (írjunk együtt egy lerozzant és zsúfolt, de irdatlan drága teázóban, miközben a hátunk mögött egy indiai kisfiú ordítva, bár meglepően tiszta angolsággal szkájpol a nagyijával). A második programra az elsőnek megfelelően tervezett késéssel értem oda: szerencsére a levest megmelegítették nekem, a többi vietnami fogás pedig hidegen is nagyon finom volt. Mert hogy a második program holdújévi vacsora volt, rengeteg jóbaráttal, borral, és egy igen visszafogott macskával.
Vasárnap több kisebb részletben sikerült tízig aludnom, utána pedig nem csináltam semmit, de tényleg. Egy ponton ittam egy koffeinmentes lattét, aztán vásároltam zöldségeket, és rettenetesen alkalmatlan voltam bármire.
Lassan most már nem ártana alkalmasnak lennem dolgokra.
