Megkérdezte, mit akarok, mondtam, hogy le kéne vágni a fölösleges részeket, belenézett a tükörbe, közölte, hogy vágjuk mindenütt egyforma hosszúra, és ne legyen frufru, mert úgyis hullámos a hajam és össze-vissza áll. Mondtam, hogy ebben igaza van, és próbáljuk ki ezt a koncepciót. Minimum hat, maximum tizenöt nyisszantással le is tudta a dolgot, fésülgetés nélkül megszárította a hajam, egy másodpercig sem volt az az érzésem, hogy frizurám lenne, ami azért jó, mert másfél hét múlva nem lesz az az érzésem, hogy hoppá, volt egy frizurám, ami mostanra már teljesen elmászott a helyéről, és innentől kezdve csak rosszabb lesz. Mindenesetre az a fodrász javára szól, hogy nem beszélgetett velem, nem alázta a hajam minőségét (vékonyszálú, gyenge, és pont annyira hullámos, hogy kezelhetetlen), nem akart havi negyvenezerért rám tukmálni legalább egy évig használandó szérumokat, balzsamokat és olajokat, és nem akarta mindenáron narancssárga csíkosra vagy lila pöttyösre festeni a fejemet.
A fodrászhoz egyébként nagymamámtól érkeztem, a szokásos palacsintázásról, mert általában az a dolgok rendje, hogy én viszek palacsintát, ő főz levest (ha gyengébb napja van, ez egy-egy bögrés porleves, mélytányérban tálalva), ebédelünk egy jót, ezúttal a legidősebb nagybátyám is ott volt, és átvettem a karácsonyi ajándékaimat. Az amarilliszt nem, mert az már hervadóban van, és hófehér volt, csodálatos hófehér, csak azért nem sajnálom, hogy nem nálam virágzott, és nem fényképeztem félholtra, mert azt hiszem, nehezen találtam volna hozzá megfelelő hátteret.
Ekkor már nagyban gyakorolt az istentelen fejfájás, de az esti sörözést még valahogy kihúztam, és másnap délre ért be a csudálatos migrénféleség abba a tartományba, hogy ahhoz képest a novemberi foggyulladás apró semmiség volt, például azt simán levitte a full grammos paracetamol, ezt meg legfeljebb annyira tompította, hogy kínomban alhassak pár órát. Az rendbe is vágott annyira, hogy utána emberek közé mehessek (azért tűnt jobb ötletnek, mint itthon maradni, mert itthon alighanem a monitort néztem volna, és az fájt), de úgy éreztem magam, mint egy lábadozó beteg, alighanem az is voltam.
Most hajat kéne végre mosnom és elindulnom itthonról, például mert egy marék száraztésztán és egy energiaitalon kívül nincs itthon emberi fogyasztásra alkalmas kalória, és na, azért ennyire nem fogyókúrázom még (nem fogyókúrázom én semennyire).
