Úgy tűnik, a fogorvosom meggyógyult, én viszont nem, rusnyán köhögöm fel a megnevezhetetlenségeket, miközben hó van, rendes hó, egész nap szakadt, én meg csak idebenn haldokoltam. Pedig mehettem volna emberek közé is, de így inkább vásárlás helyett is csak pizzát rendeltem, és teával a kezemben néztem, ahogy a panelházak közt sétáltatott kutyák szinte megőrülnek a boldogságtól, mert: hó! Hó! Hó! Mondjuk ezt valószínűleg akkor sem tettem volna, ha nem vagyok beteg, bár mióta nincs olyan szívem szerelme, akitől elszakíthat a hóhelyzet (mert nem egyazon hegyen lakunk, és a BKV egyikünknél sem viszi a havat), már nem szoktam a konyhaablakban gyűlölködni, hogy
hülye hó, pedig ez amolyan családi szállóige lett.
Sok más újdonságról nem számolhatok be, ez néha kifejezetten megnyugtató, ó, jaj, igen. Van az a mennyiségű gyógytea*, ami után finomnak hat a forró vízzel felöntött jagermeister.
Most már tudjátok ti is.
*nagyon finomak a gyógyteáim, de ma elhasználtam bő fél dobozra valót, és kicsit már unom az édesgyökér-kömény-kakukkfű és a zöldcitrom-zellermag-eukaliptusz kombinációt, sőt, még a kakaóbab-édesgyökér-fahéj-szentjánoskenyér-árpamaláta-kardamon-gyömbér-szegfűszeget is (ezt leírni is sok volt, de nagyon finom)
