Sokkal keservesebb volt, szóval remélem, ezt most egy életre megtanultam.
Csütörtökön ennek megfelelően kis híján lekéstem életem első flashmobját, és közben is nagyon hülyén éreztem magam, egyrészt gyanús, hogy a flashmob intézményét nem nekem találták ki, másrészt közelítő és halvány segédfogalmam sem volt a koreográfiáról, harmadrészt nagyon éhes voltam, és közben még mindig rosszul. De táncoltunk, hogy ezzel is felhívjuk mindenki figyelmét a nők elleni erőszak problémájára, van róla képi bizonyíték is, zavart toporgásom láttán persze az se volna baj, ha nem lenne. (Feltehetően bölcs lenne hosszabban és értelmesebben írni a témáról, de a szavak még mindig nem békültek ki velem, és nem költöztek vissza a fejembe. Ébren legalábbis. Ellenben tömény költészetet álmodok mostanában, és bárcsak pontosabban emlékeznék rá, miután felébredtem. Mondjuk jelen esetben a tömény költészet sem világítaná meg a, öö, a nők elleni erőszak témáját.)
Aztán aznap még
Ezen kívül a csodálatos kockasajtnak hála megtanultam, hogyan mondják franciául a denevért, és hogy Valencia címerében bizony az van (annak már Noiz nézett utána helyettem, hogy az egykor feltehetően inkább Andalúzia szárnyas sárkánya lehetett, de vannak egyéb érdekes legendák is, például, hogy csatát nyertek a denevér jegyében, netán kezdeményezésére). Továbbá kiselefánt született az Állatkertben, csomószor akartam írni komoly dolgokról (de mindig arra gondoltam, hogy venné már ki magát), csomó embernek majdnem beolvastam írásban (de mindig arra gondoltam, ezek még azt sem érdemlik meg), és arra jutottam, ha tematikus blogot indítanék, nyilván a szórakozóhelyek női vécéinek falára-ajtajára felírt végtelen sok elképesztőségről tennék fel fényképeket, de ahhoz fényképezésnyivel több időt kéne tölteni odabenn, és hát nem (de valaki árulja már el nekem, mi vesz rá lányokat, hogy gyöngybetűkkel hosszú Coelho idézetet véssenek egy félig lepattogzott festésű vécéajtóba, mert én ezt nem értem).
