Megjártam a hadak útját, jobban mondva Pécset, ahol az időjárásra való tekintettel (a hó és az eső közti állagok szakadtak egyfolytában az égből) főképp csak az Étkezőt láttam, sokféle borokkal és pompás barátokkal. Másnap gyönyörű, havas hajnalban indultunk vissza a székesfővárosba, és undok, szürke hóban érkeztünk, a nap hátralevő részét azzal töltöttem, hogy fáztam, és azon gondolkoztam, hogy mi legyen az utolsó sárkányos cikk (és hogy ne már, hogy nem írta meg helyettem valaki). Úgy éjjel kettőkor arra gondoltam, hogy egyszerűen beírom a cikk helyére, hogy
„a sárkány megette a cikket”, esetleg utána minden félórában ráfrissítek egy-egy rövid üzenetet, amit különfelé a különféle sárkányológusok küldtek nekem a cikk után kutatva, és
utána lemegy a cikk (hátha addigra sikerül megírnom), aztán rájöttem, hogy egyrészt mindenki frászt kapna, hogy mi történt, másrészt sokkal több munka lenne kitalálni valóban vicces üzeneteket, mint összecsapni egy Végső Cikket (például az is csak most, két napi alvás után jutott eszembe, hogy nyilván a bézs sárkány vitte el a szent Dokumentumot). Mondjuk hirtelen a
Nimona c. webcomic végére is járhattam volna, mert már elkezdtem, és igen tetszik, valamint van benne sárkány is, valamint mindig elférne még több webcomic cikk, valamint iszonyúan elfáradtam én így a végére, főleg fejben, főleg sárkányok terén. Aztán
Sárkány és papucs lett helyette, amiről én úgy emlékeztem, hogy hű, de jó volt, aztán most újranézve annyira nem is.
Ezen kívül adatpakolászás közben elkapott az a teljesen normális női reakció, hogy
de hát az öt évvel ezelőtti képeim, amiket akkor úgy gyűlöltem, nem is voltak rosszak, sőt, milyen szépek, bezzeg a mostaniak, ilyenkor egy kicsit mindig el kell magyaráznom magamnak, hogy hasznos lenne, ha az én életkoromban már nem a húsz, a tíz meg az öt évvel ezelőtti képeihez hasonlítanám magam, mert hát igen, kezd változni az arc, a bőr, a kötőszövetek, ez van. Nem mindig tölt el parttalan lelkesedéssel, de hát attól még. Milyen kár, hogy nekünk, nőknek kevésbé áll jól a hamvasság elvesztése és az érett felnőttkor, mint a férfiak egy részének, de hát ez is olyan, hogy attól még. Ez van.
És amúgy ez sem csak rossz, a tíz évvel ezelőtti képeimhez képest például teljesen jól nézek ki, azokon látszik, milyen teljesen boldogtalan és elveszett voltam a világban, és ahhoz képest ám minden nagyon jó, ami tíz évvel ezelőtt volt, még a plusz kilók és a ráncok is. 2002-2003 két olyan év, amit csak azért nem vágnék ki ecetes ollóval az életemből, mert amikor nagyon pocsékul érzem magam, mindig gondolhatok arra, hogy na az, de
az, az mennyivel minden szempontból iszonyatosan borzalmasabb volt, mint bármi más valaha.
