Miután egész héten nagyjából mindig fájt a fejem (ha levettem a kötött sapkát, pl. hajmosáshoz, akkor jobban, szóval mit tudom én, meg is fázott? Rettenetes egy fejem van, komolyan), úgy döntöttem, hogy ezek után az, ha elmegyek szombaton Mételyék kései lakásavatójára, és leiszom magam valahová az altalajba, az sem árthat már, mert hová.
A tervet maradéktalanul teljesítettem is, bár a zord céltudatosságot azt hiszem, sikerült álcáznom, mondjuk teljes összeszedetlenséggel. Bár ha jól emlékszem, legalább mintha kivételesen senkit sem akartam volna meggyőzni a bükkfák felsőbbrendűségéről, és arról, hogy hallgasson Verdit most azonnal.
Mételyék lakása pedig zseniális, és az a terasz, ah, csodálatos, és épp a naplementére néz, a budai hegyekre, és egy csomó háztetőre is, bár azok nem annyira festőiek.
