folytatódik

Előszedtem egy tavalyi felsőt, "jó lesz ez, nem is értem, miért nem hordtam" felkiáltással, hát ööö, azt hiszem, ezt már nem nyakkivágásnak hívják, ami ezen van, azért nem. Most itt ülök kétségek közt, de azt hiszem, a közelgő estére való tekintettel valami zártabbat veszek, aztán megnézem, van-e nyitva bolt, és tartanak-e benne folyékony, valamint szilárd kenyeret (nem szívesen rétegezném a vajat és az uborkát a sörre mégsem).

Egyébként meg olyan szomorú, hogy a nemzetközi internetes társaság nagyja szombaton Amszterdamban mulatott, együtt, és nem csak, hogy nem voltam ott, de most még 6829 képet is meg kell róla néznem. Kicsinyke elégtétel, hogy mindenki borzalmasan néz ki az összesen, és ráadásul szakadt az eső, és utána el kellett menniük megnézni egy Anathema koncertet, a világmindenség legunalmasabb lemezei után - mondjuk a koncert volt a találkozó apropója, szóval eleve furcsán vette volna ki magát, ha valaki épp arról lép le.Meg abban a városban mindig rossz dolgok történnek velem (ööö, várjunk csak, egyszer jártam ott, az pontosan mindig), de akkor is, na mindegy, most azt hiszem belegabalyodtam a saját nyavalygásomba, mert ha ott lettem volna, akkor sem lenne jobb kedvem, mert akkor is kövér lennék, öreg, és mindig elfelejtem, mi a harmadik. Ó, akkor sem szeretne senki sem.

Megyek, szerzek egy kis szénhidrátot, az újabb ősz hajszálakat (már megint elkezdtek szaporodni, rettenetes) majd a kasszánál úgyis megkapom grátisz, a többin meg majd még dolgozom, de ahogy a dolgok itt alakulnak, menni fog.

kezdődik

Harmincrengeteg fok van, és technikailag még április, nem leszünk így jóban, vagy pontosítok, rendben? Már most sem vagyunk. Mindenki kinn rohangál valahol a zöldben, én egyrészt attól is napszúrást kaptam, hogy óvatosan kinéztem az ablakon, másrészt most aztán tényleg minden zöld tele lehet (a kukák is, de ez a négynapos ünnep átka), itt olyan csend van, hogy az megszégyeníti a legdöglöttebb augusztusi vasárnapokat is.

én igazából csak azt nem értem

(sok mindent nem értek)

hattyúk ebben sem

De ma már arra ébredtem, hogy igen rossz unalmas és egyszerű, de a régi jó Pablo Honey mintájára befordultan zúzós számot is tudok írni álmomban, úgy, hogy emlékszem rá, amikor felébredtem.

 Kedves tudatalattim, én sírni fogok. Előadni meg legfeljebb ír kesergőket tudok éjjel háromkor, szóval mással próbálkozni is fölösleges.

és különben sem voltak benne hattyúk

Egyébként meg vér van, halál, és pusztulás, és ha ez nem lenne elég, tegnap éjjel egyszer csak elkezdtek versek szakadni belőlem, nagyon rossz versek, és még reggel is versekkel ébredtem, szerencsére azóta elmúlt, bár ha legalább földöntúli hatalmak diktálnák nekem, esélyem lenne, ööö, várjunk, nem, akkor a férjemnek lenne esélye az irodalmi Nobelre.

a világ dicsősége, meg ilyenek

Szóval elmentem megnézni a Bosszúállókat, rettenetesen tetszett, a végén pedig volt egy szám, és mivel én már nem követem a világ folyását, fogalmam sem volt róla, hogy mi ez. Mármint nyilván olvastam, csak nem tapadt meg az agysejtjeimben. De olyan jó volt, tényleg, olyan kellemesen kezdődött, kis dallamos, Kyuss-mód lelazult cucc, aztán az ének, az elég gyengécske volt, de hát istenem, gondoltam, nem lehet minden olyan odacsapós, mint fiatalságom idején voltak a zenék egykor, nem lehet már elvárni, hogy a dolgok zúzzanak, mint egy Badmotorfinger, meg az énekesek bivalykodjanak, bár itt inkább valamiért Phil Anselmo jutott az eszembe, mert Phil Anselmo olyan szinonimája volt a bivalykodásnak, szakállal meg az ősemberkedésnek is. Meg hát ezek legalább itt nem erőltették annyira a manapság megint divatos, de kicsit már mű grunge fílinget, és tényleg dögös volt a szám, le is jegyzeteltem belőle pár sort, hogy majd kiderítsem, mi ez.

Nem, nem kellett rágugliznom, megvártam a stáblistán, és vinnyogva röhögtem, mert persze igen, igen, ez az új Soundgarden. (Legalább viszont magától is tetszett.)

Egyébként így másodjára meg utólag persze, már hallom benne a Soundgardent meg Chris Cornellt, de hát nincs már benne az a kilencvenes évek (ez az alapvető hibája a világnak, igen).

újabb rekord

Hosszú ideje először főztem olyan kaját, amiről őszintén kijelenthetem, hogy igen rossz lett.

Zseniális koncepcióim tűnnek életképtelennek (illetve életveszélyesnek) (ami egy mécses esetében nagy szó).

Ma még nem sikerült legépelnem úgy egy mondatot, hogy ne lett volna benne legalább két elütés.

persze legalább kialudtam magam

Dolgok, amikről nem írok, mert biztos megbántanék vele ezt, azt, vagy amazt, de azért persze ott állnak piszkozatban, a mindenes word dokumentumban, vagy egy papírfecnire feljegyzetelve; dolgok, amiktől befordulok a használhatatlanságig, de hát ez van, és ha szeretni nem is lehet, legalább meg kell tanulni átvészelni.

Ez most ugyan elég hatékonyan elvitte a hétvégémet, de volt ez sokkal rosszabb is.

még ez sem az a poszt lesz, ami vidám

Sikerült úgy elaludnom a hajam, hogy merőlegesen álljon egyenest az égnek.

baszk

1994. van, és nem egész 9 hónapja járok az első pasimmal, az első nagy szerelmemmel, és érettségizünk és felvételizünk, és eldöntjük, hogy nyáron elmegyünk egy hónapra InterRail jeggyel vonatozni Angliába. Persze az nem megy csak úgy, és út közben mesélni is kell, mert bár kettőnk közül én vagyok a veteránabb szerepjátékos, ő is végtelenül szomjazza a meséket. A húga (ez egy bonyolult kapcsolat; a pasimmal osztálytársak voltunk, a húga egy évvel kisebb, de volt idő, amikor vele voltam jóban, mert ő lány volt, a bátyjával pedig nem beszéltünk, mert osztálytársak és kamaszok, az nem jó felállás) már végtelenül hosszú ideje spanyolmán, később spanyol szakra előbb felveszik, mint angolra (pedig abból volt kéttannyelvű) és bennszülött katalánnak is nézik, és baszkul tanul. (Osztálytársakkal az érettségik és a felvételik között elmegyünk strandolni a Velencei-tóra, és az utolsó vonattal érünk haza, mert még betérünk a Pizza 6-ba, ahol köcsögszám öntjük a kecsapot a pizzára, de akkor és ott ez végtelenül jó. És mindketten leégünk és a napozás utáni krémet három és fél órán át dögönyözzük egymás hátába.)

A mesében van az Ősi Nép, akinek lehetetlen megtanulni a nyelvét, és ők a baszkok. Kiváló baszk focistákról van elnevezve mind, bár Zubizarreta nem szerepel, mert ő még látványosan aktív, van helyette Bakero, aki (így utólag kiguglizva még szintén aktív volt, de a pasim fejében) már nem. Kivétel ez alól a királyi család, mert őket nekem, mesélőnek kell szállítanom, és én nem vagyok otthon a spanyol klubfutballban, úgyhogy helyre kis tvelf, ööö, izé, tünde neveik vannak. Valamint a nyers góllövő heroizmus helyett is inkább a megtört "hát bazdmeg én próbálkoztam, de nehéz úgy hősiesen elköteleznem magam, hogy egyikőtöknek sincs igaza" jellemzi őket, ettől persze nyilván tökéletesen alkalmatlanok királyi családnak, de legalább több évadnyi romantikus kalandot le lehet mesélni a részvételükkel, melynek során gyakran megőrülnek, több ezer év után visszatérnek halottaikból, és néha ledobják az atombomba mágikus megfelelőjét a szomszédos országokra (aztán megint megőrülnek).

most mit mondjak

me: elvesztettem egy almát meg egy kést
   mármint lehet, hogy az almát megettem
   de remélem, a kést nem

A kés később meglett, betettem könyvjelzőnek a trigonometriai számításaim közé, amiről egyelőre nem értem, hol rontottam el (mármint az egyik változatban minden stimmel, a másikban pedig alighanem a felvázolt modell kéne, hogy más legyen, de most annyira buta vagyok, hogy lerajzolni sem tudom), félelmetes, mennyit felejtettem matematikából, bár ha nem bambulom el, hogy a kör sugara =/= a kör átmérője, még ki tudom számolni, hogy amennyiben 24 kis kört akarok egymás mellé tenni egy nagy kör mentén, akkor hogyan aránylik a kis kör sugara a nagy köréhez (bölcsész vagyok, nekem ez nem triviális), vagy legalábbis a képi végeredmény engem igazol.

(ezek a képek most kivételesen megint átdobnak a nagyobb változatra)

A vasárnapi dögrovás végén, amikor már sem ülni, sem feküdni nem tudtam jajongás nélkül, elmentem rollerezni egyet, és az tényleg vagy másfél órára rendbe tett, később aztán a bal kezem bénult le, még szombaton rándítottam meg, egy befőttesüveggel küzdve, és hétfőn egyszer csak alig tudtam megmozdítani a mutató-középső-gyűrűsujjamat, később a befőttesüveg is öngyilkos lett, tele padlizsánkrémmel (gyűlölöm a világot, de most komolyan, az a padlizsánkrém finom volt, és azt terveztem, megeszem, nem, hogy üvegszilánkok közül kaparom fel a padlóról), és egyáltalán.

Ma azt tervezem, hogy csak koffeint vásárolok, és nem tudom, hátha egyszer még majd újraindul az agyam, bár nagy reményeket én már a világon nem fűzök semmihez.

haspók

Kora reggel vinnyogó kis labdába gömbölyödve arra riadni, hogy 1) ébren nem tudok vadkacsákat rajzolni 2) hol a whisky, attól kevésbé leszek rosszul, mint a görcsoldótól, és finomabb is; na, ez a fajta indítás erősen fáint-mentes. Valami azt súgja, ez a nap sem lesz túl produktív, már ha az ipari fekvehörgést nem tartjuk értékelhető terméknek (és amennyiben aktuálisan nem vagyok death metal vokalista, stúdióban, esetleg koncerten - de hát zordabb és ijesztőbb vagyok én most annál, az az igazság - akkor nem érdemes).

Jóság nélkül azért nem lesz ez a nap sem, mert kivételesen épp tele a hűtőm mindenféle válogatott (és néha nehezen egyeztethető) finomsággal, bár reggelire el fog fogyni a franszia libamáj-pástétom rám eső része, és a lazacnak már csak a rózsaszín emléke dereng (mézes-whiskys, medvehagymás lazac, tejfölös-zöldfűszeres lángosszeletekkel, avagy a konyhamalac kombinál), de akad még padlizsánkrémes penne medvehagymás cukkinivel és csirkével, töltöttkáposzta, aztán pedig megint el kell kezdenem vásárolni, és visszatérek a "fűszeres paradicsomszósz valamivel, mindegy mivel" kies vidékére. Most, hogy kitaláltam, hogy mit lehet festeni a a kis paradicsomszószos üvegcsékből (Hah! Kanócot bele! Viaszt! (Ezen a ponton dőlt el, hogy mégsem ágyú lesz...) Színes mintát kívülre! Akrill lakkot a tetejére! Színes mintát arra is! Mondjuk kéne csinálnom egy mintapéldányt, hogy nem pattan-e szét az üveg / ég meg a minta a végén a hőtől, de ez meg aztán megint olyan, hogy drága pénzért ajándékba kapott mécses is tett már velem hasonlót, szóval láthatóan ezt a lépést más is kifelejtette), szóval most már végképp nincs, ami megtartóztasson a paradicsomszósztól, nem mintha eddig lett volna.

Minden másról, a reggel hatkor hazabotorkálós borozásról, a filmszidalmazós kocsmázásról, az idei első eperről, a thai levesekről és a régi családi videókról (argh! soha többé nem akarom magam látni mozgóképen, tizenöt évvel később sem!) majd egyszer máskor mesélek.

dokumentumképregény az életemből by xkcd

jobb volt a világnak, amikor egész nap csak aludtam

Az időjárás most már egy nap keretén belül sem tudja eldönteni, hogy tél van, vagy nyár, vagy mi a fészkes fene, nem merek elmenni rollerezni vagy nagyot sétálni, amíg nem gyógyulok ki teljesen a takonyból (reggel még mindig három óra, amíg magamhoz térek a tompa, állkapocs-zsibbasztó fejfájásból), napközben cipelem a télikabátot, este szidom magam, hogy nem tettem el kesztyűt is, a Jupiter hatalmas és fényes, és udvara van, mintha nem csak valami távoli kis fénypont lenne. Időnként úgy kell legyőznöm a kitörni készülő tudálékosságomat, ilyenkor elszomorodom, hogy miért vagyok én tudálékos.

És találtam egy blogot, amit nem csak, hogy regisztráltam, de még egy bejegyzést is írtam bele, és még csak a szándékra sem emlékszem, hogy én ezt így valaha akartam. De tagadhatatlanul mégis én csináltam. Hát nem tudja egyik kéz sem.

ambivalencia

Négy és fél óra válogatott rémálom után a bank sms-ére ébredni kora reggel.

húsvét

Még most is rosszul vagyok, ha ételre gondolok, pedig közel hat órája ettem utoljára, és a sonkaneműeket már akkor is zöldségekre cseréltem. De milyen eszeveszett finomakat ettünk, ó, csak milyen eszeveszett sokat is.

bioritmuszavar

Szóval szerdáról csütörtökre aludtam asszem két órát, aztán a baromi sok koffeintől délután nem sikerült szunyókálnom egy percet sem, aztán este Impatienttel elmentünk moziba (Az éhezők viadala nem lenne olyan idegesítő film, ha nem deklarálták volna mindenfelé, hogy JÓ, mert az épp nem; sőt, minél többet gondolkozom rajta, annál idegesítőbb, és ráadásul főleg olyasmikkel van gondom, amik alighanem az agyonhájpolt könyvsorozatban is benne vannak, szóval ech, a Twilight legalább nem akart okos lenni meg kiokítani bután), aztán másfél órán keresztül háborogtunk, később fröccsöztünk, és én a hidegfront első esőcseppeivel értem haza valamikor hajnalban (amúgy tényleg, akkor kezdett el csöpögni, amikor leszálltam a buszról; ha azt nem érem el, bőrig áztam volna).

Ennek örömére pénteken volt talán két óra, amikor magamnál is voltam, kitört rajtam a nátha, és a koffein túlpörgés utáni általános összeomlás, volt egy pont, amikor félálomban hevertem, sokkal nehezebbnek éreztem magam, mint valaha, és azon gondolkoztam, hogy most ugyan abnormálisan éhes vagyok (elvégre közel 20 órája nem ettem), de képtelen vagyok felkelni. Illetve volt egy pont, amikor magam is meglepődtem rajta, hogy még mindig tudok aludni, de ha jól emlékszem, ezt a gondolatot sem sikerült már rendesen befejeznem.

Most összedobtam valami forró, csípős-fokhagymás-zöldfűszeres paradicsomlevest (maga volt a csoda) (főleg, hogy ennyi takonnyal a fejemben is éreztem még ízeket), és szerintem roskadok is vissza aludni; titokban azt remélem, így legalább a kórság javát is kialszom magamból, és holnapra már végre emberforma leszek.

gabbrópegmatitok deuterikus platinafém dúsulása

...a következő együttesem neve.

(nem, semmi pont-tumblr-pont-com, én scalzista vagyok)
(és láthatóan nem geológus, akkor ez... olyan kézenfekvő lenne, nem?)

csak hogy tartalmat is szolgáltassak

Amikor épp nem fog az agyam, akkor címereket rajzolok, nagyon szép címereket tudok ám rajzolni, és bögréket festek, hát, azok kevésbé szépek. Pláne, amikor nem ellenőrzöm időben, hogy a fekete (ami elvben áttetsző sötétszürkére fogná az üveget) besűrűsödött, és tökéletesen elfedi a számolatlan munkaórán keresztül, aprólékos szenvedéssel felvitt fekete kontúrcsipkét. Lemosni nem lehet, mert az hozza a kontúrt is, hát, izé. Találtam ugyan egy negyedelegáns megoldást a dologra, de nem vagyok elégedett. (A kéken meg olyan elnagyolt és pontatlan, rusnya a kontúr - más márkájú, és láthatóan ócskább cucc, mint a Marabuk - hogy az már nem is zavar, hogy a festék ragacsos-csíkos-mézgás lett.)

Viszont eszembe jutott az üvegbögre, amire kívülről tükörírással rövid verseket írok, ezüst vagy arany vagy réz kontúrral, aztán valami sűrű, sötét festékkel lekenem, arra meg kívül festek valamit, hmmm, igazából akár szép is lehetne (bár a sima kézírásom is randa, hát még tükörben). De kéne már valami nem üvegfestést is csinálnom az agycsiszolt időszakokban, mert olyan egyoldalúnak érzem magam tőle.

dias de borrasca

Sok más együttessel ellentétben Héroes del Silenciot mindig és folyamatosan hallgattam, de azért néha így is rádöbbenek, hogy Istenem, mennyire teljesen megunhatatlanul kurva jók.

undor

Péntek este aztán ellátogattam Búvárzenekarhoz, és a Gőzbiciklissel hármasban leittuk magunkat Magyarország hivatalos erkölcsi elhalálozásának tiszteletére. Nagyjából az volt, hogy megérkeztem a tartalék sörökkel, és az fogadott, hogy nem mond le. Mire röhögtem, és visszakérdeztem, hogy de hát és mégis, ezt így mivel magyarázza, aztán pedig nagyon, nagyon dühös lettem, hogy ebben az országban most már szimbolikusan is eszményképpé emelték a lopást, a csalást és a hazugságot, nem csak úgy tűrik, meg a karjukat tárják szét, hogy ez van.

Az erkölcsi válság szerintem még a gazdaságinál is sokkal veszélyesebb, mert ahol erkölcs nincs, ott idővel semmi nem lesz, mert semmi nem akadályozza meg, hogy azt a keveset, ami még van, ellopják és szétverjék. Ahol az embereket meggyőzik róla, hogy semminek nincs értéke, csak a gazemberségnek, ott nem lesz sem tanár, sem orvos, de még tisztességes kereskedő sem, csak gazember, ott szégyellik bevallani az emberek, ha valamiben hisznek, ha hivatástudatuk van, ha jobbá akarják tenni mások életét. És egy idő után majd nem csak bevallani nem fogják, de tenni sem, és akkor jaj nekünk, akkor tényleg jaj nekünk. És nagyon közel állunk hozzá.

Tudnám ezt még hosszan, de nem akarom belelovallni magam, már így is egészségtelenül sokat kattog az agyam az élet kilátástalanságán idehaza, és azon, hogy jaj, mi lesz, és hogy lehet megszökni előle (abban már nem hiszek, hogy tényleg bármin is változtatni lehetne).