Az őrült amerikai - aki amúgy nagyon kedves és rendes ember, csak kicsit olyan, mintha egy különösen figyelmetlen óvodást bíztak volna a felügyeletemre - mindenféle kalandokba rángatott, és szállásért cserébe állta a pizzámat is, no meg a söreimet. De előtte még voltak a skandinávok, akikkel a hőség első napjaiban éjjeli túrát tettünk a Várba, és láttunk sünit a Halászbástya alatt, és az erősen arachnofób Heidi reakciójából azt is megtudtam, hogy a Lánchíd egyetlen pókkeltető. Később aztán megérkezett Phil, az őrült amerikai, és már kapásból sikerült úgy eltévednie, hogy csak az mentette meg, hogy a helyi kocsmába leballagott egy számítógépes szakember, hogy laptopról dolgozzon a sörszagú félhomályban, és nem csak, hogy értett angolul, de hagyta, hogy Phil emailezzen a gépéről holland barátnéjének, aki smsezett a skandinávoknak, akik smseztek nekem, én pedig elballaghattam felvételezni a vendégemet.
Másnap volt az incidens a csengővel, néha meglep, hogy ez az ember sértetlenül bejárta Afrikát, többször is.
No mindegy, akkor már hőség volt, és én a hőséget nem bírom (kiütéseim lesznek tőle, a kiütésektől nyűgös leszek, ha nyűgös leszek, akkor pedig... akkor nyűgös vagyok), az időjárásra való tekintettel megnéztük a szomszédos moziban az egyetlen angolul beszélő filmet, ez történetesen a Napfogyatkozás volt, úgyhogy most csillogó vámpírokból nagyon képben vagyunk mind a ketten, de persze a légkondicionálás kedvéért én akár a The Leauge of Extraordinary Gentlement is megnéztem volna, pedig az nagyon rossz film volt. Azért persze ez a Team Edward vs. Team Jacob III sem volt az az igazi, még azt a bájos "Beverly Hills 90210 - now with sparkly vampires!" hangulatot sem sikerült hoznia, ne is vesztegessünk rá több szót. Este aztán kiültünk a Batthyány térnél a folyópartra, és igencsak megsértődtem azon, hogy kedves vendégemet csak a kétnapos bécsi kirándulás érdekli, és szerinte fényképezőgépet érdemlő város csak Bécs lehet, Budapest az olyan... hát jó, itt folyik a Duna, és az olyan romantikus, mert az átfolyik Bécsen is. De igazából még a Duna is ott az igazi. Ennek lehetett némi köze ahhoz, hogy nem vittem el a továbbiakban várost nézni, ő pedig egyedül nem akart elmenni, már csak azért sem, mert bárminek utánanézni lusta volt, úgy bóklászni pedig tényleg nincs sok értelme, ha a hellotourist arra sem vette a fáradtságot, hogy megnézze, melyik városban állomásozik.
Ekkor derült ki az is, hogy valójában egy szervezőzsenit látok vendégül, aki a megbeszélt 3 nap Budapest, 2 nap Bécs, 5 nap Románia programból pontosan semmit nem szervezett meg, mármint én időnként megkérdeztem tőle, hogy akkor mikor jön, megnéztem a szállást Bécsben, és kérdezgettem, hogy a román lánnyal egyeztetett-e, amire mindig kitérő választ adott. Mert hogy nem - aztán pedig nagyon meglepődött, hogy Claudia nem tartotta magát a március elején felvetett időpontokhoz, és elment nyaralni. Úgyhogy ez még 5 nap nálam kempingezést jelent, ami igencsak emberpróbáló úgy, ha egy lakásban több a Celsius, mint a négyzetméter. Csak azért nem mondom, hogy ezen a ponton nem volt őszinte a mosolyom, mert már mosolyra sem futotta; elvégre nekem azért lett volna olyasmi, hogy kisebb munkák, barátok, rokonok, bedobozolni a lakást a felújítás előtt, meg úgy általában, élet. Amit nyilván mind nem nagyon lehet, ha egy különösen önveszélyes hatéves tájékozódási képességeivel megvert turista lakik az egyetlen szobám kellős közepén (én meg az erkélyen).
Kedden ennek megfelelően bánatomban a lakást nem voltam hajlandó elhagyni (odakinn még melegebb volt, és még inkább arra kellett volna figyelmen, hogy ne essen le a járdáról, ne szaladjon ki az autók közé, vagy valami), inkább dolgoztam és különféle cseteken próbáltam megoldást találni a problémáimra (nem venné-át valaki tőlem pár napra? Kedves ember, csak sok itt egyszerre), ő pedig hangosan szipogva egy Pratchett könyvet olvasott a hátam mögött. (Az amerikaiakat nem is tanítják meg orrot fújni; ellenben van külön fájdalomcsillapítójuk a náthás fejfájásra, amiből gyermekkori ismereteim szerint aztán príma arc- és homloküreg gyulladás is lehet, és amit nagy eséllyel megelőz, ha nem felszíjjuk a taknyot, hanem kifújjuk.) (Gyermekkori ismereteimet két, darabonként 7-9 arcüreg-öblítést is tartalmazó téli szezonban szereztem; azóta nagy barátja vagyok a zsebkendőnek.) Estére aztán előállt a tervvel: a hétvégén csináljunk még egy kétnapos kirándulást, ugorjunk ki egy osztrák fesztiválra, ahová egyrészt mennek ismerőseink is, másrészt akkor én megnézhetem a Primordialt (pedig nem is sírtam érte, úgy voltam vele, hogy végül is mostanában úgysem tudom megnézni a kedvenc együtteseimet, nem láttam a Queensryche-ot sem, az én lelkemnek már olyan mindegy, és amilyen hangulatban az utóbbi időben vagyok, még egy Life of Agony koncerten is a sarokban morcoskodnék). Én ezt kiegészítettem azzal, hogy utána pedig ő átköltözik Búvárzenekarékhoz, és ez van, mert nekem meg amúgy erre az időszakra élet és egyéb teendők voltak betervezve.
Ebben meg is állapodtunk, és lélekben és váltás ruhákkal felkészültünk a másnapi, két napos bécsi kiruccanásra. (Valamint ráförmedtem, hogy üljön be a gép elé, és guglizza-wikizze ki magának, mi a fenét akar megnézni abban a romantikus és fényképet is érő Bécsben, mert az én érdeklődési köröm időjárási okokból kimerül a légkondicionált gyorséttermekben. Egyszerű is vagyok ám, főleg melegben.)
