Az előző részben (vetítési hely: Budapest különböző csücskei) az történt, hogy hétfőn pizzát ettem, kedden elmentem megnézni a nővérem táncbemutatóját, és utána csatlakoztam sörözéshez, szerdán felvittem a nővéremnek a kutyakekszet, amit Párizsban vettem, és utána csatlakoztam sörözéshez, csütörtökön átmentem a nővérem anyósához, felvittem neki a cipőt, amit Párizsban felejtett, és adott nekem enni és inni rengeteget. Ez így unalmasnak hangzik, de voltak közben hatalmas drámák, és rémálommal teli éjjelek, és nagy nyűglődések, és a kevés pozitívum közt azért akadtak gyönyörű, sárga flitteres ruhák is, igaz, azok nem rajtam.
A lakás egy merő rendetlenség, pláne ahhoz képest, hogy két napon belül ide vendég jön (akit, tegyük hozzá, én nem hívtam, hanem benyígta magát, hogy jaaaaj, de hát csak van egy matrac, ahol elalhat), végtelenül nincs kedvem semmihez, csak a sarokban ülni és csendben pityeregni, de már aludni sem, mert az sem jó semmire, nem mintha a sarokban ülés és pityergés jó lenne bármire, de arra most épp kifejezett tehetséget érzek. Semmi másra nem. Még a bevásárlásra sem. Még az alvásra sem. Pedig ezekre azért velem született nagy képességeim szoktak lenni amúgy.
(És végül is csak szombaton meg hétfőn fogok lemaradni két nagyon kedvenc együttesem magyarországi koncertjéről, mert már megint nem fizették ki hónapok óta a munkámat, szóval azt hiszem, még jogos is az a meglátás, hogy a világ márpedig bassza meg.)
