
A bal csuklómat pillanatnyilag vaskosabb köteg leukoplaszt tartja egyben (a fásli vagy nem fogta rendesen, vagy elszorította a vérkeringést is), sikerült rettenetesen túlerőltetnem (és van egy olyan nagyon halvány emlékképem is, hogy egyik éjszaka elég nehéz volt kiszednem a kezem az ágy és a fal közül, ahová álmomban nagyon tehetségesen és igen egészségtelen pózban becsavartam, talán ez sem tett jót az ízületeimnek) és fáj, ha behajlítom, és jaj. Még kész szerencse, hogy amikor az ujjaim vacakoltak, rájöttem, hogy a stratégiailag felragasztott leukoplaszt a legidétlenebb helyeken is kiválóan rögzít, annyit szenvedtem délután a fáslival, hogy az nem igaz, és amikor végre jó lett, akkor utána rögtön kezet kellett mosnom vagy kibomlott és egyáltalán, szörnyű.
Nagyon szeretném, ha már tavasz lenne lassan, és szép és jó dolgok történnének halomba hamar, mert ez a tél egyelőre kitartóan és komótosan zabálja fel a lelkemet és a kitartásomat és még a müzliszeletem is elfogyott.