Valaki egyszer megkérdezte, hogy miért nem használok dátumokat, mint az emberek, és annak idején volt rá ügyes és bölcs indokom, de azóta elfelejtettem, illetve most már lusta vagyok megkeresni az akkor gondosan kitörölt sablonrészt (legalább másfél perc lenne, az sok). Ezért.
Harry Potter DVD maratont tartottunk családilag, én néha sört és scotch-ot ittam közben, mert az úr a pokolban is úr, én pedig kiskorú varázslók jelenlétében is hajlok a kínálgatásra (és Hermione sem tette le a kedvemért a kezéből a hipogriffet). És ettünk pizzát is és albatroszt nem (ez nem tudom, hogy jön ide, Coleridge-re gyanakszom. Vagy a Monty Pythonra), és ültünk az éjszakai Duna-parton.
Ma este ennek megkoronázásaképp (most elbizonytalanodtam, hogy ilyen szó van-e; egyébként épp szakmai válságban vagyok, mint fordító, a szavak feléről nem tudom, hogy léteznek-e, vagy csak én hiszem azt, hogy találkoztam már velük valami színes álomban, a villamoson, netán egy könyvben) majd elmegyünk és megnézzük a Hatodik Részt is, jól, és izgulni fogok, még jobban. Különösen, mivel ezt a részt egyszer olvastam, aztán visszaadtam a kölcsönkönyvet, és sosem éreztem rá késztetést, hogy vegyek sajátot. Szóval csak a zombikra emlékszem, és már értem is, hogy Droidzombi miért ment rögtön az éjféli vetítésre.
Tegnapelőttől máig egy kicsit úgy tettem, mintha lennének még érzéseim, például egy erre tökéletesen alkalmatlan alany iránt, de őszintén szólva, nincsenek. Kapásból a legenyhébb szívdobogást sem kaptam, hogy feltűnt a neve a képernyőmön. És amúgy is. Egyre erősebb meggyőződésem, hogy én már soha többé nem leszek szerelmes úgysem, és úgy 60/40 százalékban nagyon örülök, illetve a mesebeli királyfiról álmodozom, és olyankor egy kicsit bánom, bár tartok tőle, hogy amúgy is elég túlkoros lennék királykisasszonynak.
Mosószerillata van a kezemnek.
És még az ég is olvadtan folyik be a dombok mögé, a hőség pedig centiről-centire tolakszik közelebb a zárt ablak felől.
