évszakzáró

szélsőséges egy nap ez, vagy mégsem

Ordít a Led Zeppelintől a Kashmir, sülthagymás-májpástétomos hárommagos kenyeret eszem, romantikusan költői gondolatok kavarognak a fejemben, az élet közel tökéletes (mindenem fáj a náthától - leginkább a monitornézésem - rengeteget kéne dolgoznom, már megint nincs a gépemen WarCraftIII, és rohadt hideg van).

Közönségfilmeket néztem a moziban, tetszettek; esett az eső, átaludtam; piros virágszirmot ragasztott az ablakomra a vihar, lefényképeztem. A Led Zeppelin átadta a helyet Beethovennek (elvégre idősebb), gondolkozom rajta, hogy két külön program alkalmazásával majd hangoskönyvet és szimfóniákat fogok hallgatni - de ehhez kényelmes karosszék is kéne, hogy legyen miben elterülve tejszínes teát kortyolgatnom, csak akkor biztos elaludnék és leönteném magam, szóval jó lesz a műanyag szék is, goromba nescaféval.

magyarázom a lustaságom + az élet nagy kérdései

Gondolkoztam azon, hogy írnom kéne valami könyvismertetést is végre, mert idén még nem tettem, pedig már olvastam is könyvet (jó, hát tizedannyit sem, mint a tavalyi év azonos szakában, de azt nem is lehet ép ésszel) (és lapos pénztárcával, aktuális letöltési akciók nélkül), de aztán rájöttem, hogy bár Jay Lake Trial of Flowers-e zseniális, de épp most adtam kölcsön, és nem emlékszem a főszereplők teljes nevére (sőt, a zsiráfos főbohócéra sem, pedig ő a legkedvencebbem az egészben - izé, ő az egyetlen főbb szereplő, aki nem teljesen gusztustalanul perverz), Sanderson Mistborn sorozatánál pedig legalább egy bekezdést szánnék annak, hogy miért nem értek egyet azzal, hogy a ska magyarul szká lett (hasonlítsuk össze a _a és a _á típusú szavak gyakoriságát a magyar nyelvben, ott a megoldás) - sajnos ez fordítók közt nem számít udvarias megnyilvánulásnak, de nem tudnám leküzdeni a késztetést.

Mostanában amúgy csak a következő dolgok érdekelnek:

• mikor utalják át a kiadók a pénzemet (különös tekintettel a tavaly augusztusban leadott munkáért járó összegre)
• miért nem hat a kávé
• mit érdemes inni, ha nem hat a kávé
• hová tűnt a drótvágó-hajlító-nyünyörgető fogóm
• mivel vágom-hajlítom-nyünyörgetem méretre a maradék hat nyulat fogó nélkül
• mikor adom fel a nyúlprojektet, és rajzolom meg inkább az egészet tablettel (egyelőre ott tartok, hogy lehet, hogy egyes epizódokat megrajzolok, másokat befényképezek)
• mikor utalják át a kiadók a pénzemet (különös tekintettel a tavaly augusztusban leadott munkáért járó összegre)
• mikor fedezik fel és bocsátják kereskedelmi forgalomba az akaraterő-növelő szereket
• hová tettem a kamaszkori írásaimat, mert szeretnék nosztalgikusan zokogni azon, hogy milyen éktelenül naiv, béna és ééédes dolgokat írtam
• miért nem lehetek megint gimnazista, azt tulajdonképp szerettem, és még Chris Cornell is jó zenét csinált akkoriban
• én is csak egyre jobban akarok kinézni, ahogy öregszem, mint Mike Patton, nem egyre megfáradtabban, mint Jerry Cantrell (bár akkor is Ő. És AZ.)
• mikor térek át arra, hogy kigyúrt kamaszfiúk csillogó hasizmáról álmodozzam különféle grunge istenségek csapzott tincsei helyett (hűbazdmeg, remélem, soha)
• miért nem ízlik nekem a nagyon édes málnafröccs
• miért nem jut az eszembe semmi értelmes hónapok óta már egyáltalán sosem
  

mesék

• itt közösen írunk egyet
• itt szavazni lehet másra

rövid töredék az improduktivitásról

Ma már kétszer is elhullottam a fordítás mezejéről egyenesen az ágyra, és a szememre tekert pizsamaujjal rémálmodtam félórákat, pedig még csak dél van. De egész éjszaka lángoló metróalagutakban kellett menekülnöm, és elfáradtam, és az sem segít, hogy most mutáns démonokkal kell küzdenem, pedig már ébren vagyok (és érdemes megjegyezni, hogy vasárnap reggel hétkor elkezdtek betont bontani, mert ez egy lakótelep, ilyenkor itt emberséges - bár akkor rövid falrugdosás után, puszta dacból mégis elaludtam, de azért ne már). És hiába iszom már a harmadik kávét, nem bootol az agyam.

lehet, hogy mégis kurt cobain csinálta jól, a mi szempontunkból legalábbis

Most hallottam Chris Cornell Timbalanddel közösen készített számát, ami leginkább olyan, mint egy rosszul széteffektezett....

...nem is tudom, ennél Ricky Martin és Enrique Iglésias közös ufonautája is férfiasabb és életerősebb.

Nem mondom, hogy egy világ omlott össze bennem.

Annál ez rosszabb.

Erős késztetést érzek, hogy most hirtelen még a legrégebbi Soundgarden lemezeimet is megsemmisítsem.

a questionable content mai epizódját küldeném:

Vidnek, Srakkernek, Petyának, Minden Rénszarvasok Urának, Drótsáskának, Brightnak, Edemnek, és mindenkinek, aki borzalmas szóviccekkel szokta terrorizálni a környezetét (valakit úgyis nyilván kihagytam a rémkommandóból) (de egyszer majd összezárjuk őket egy egyszobás lakótelepi lakásba, és nem, nem lesz belőle valóságshow, mert már az első epizód után kipusztulna az ország).

Komolyan fontolgatom, hogy szerzek egy kartondobozt, rápingálom, hogy Penalty Box, és mindig magammal viszem, ha akár csak egy ezreléknyi esélye is van, hogy találkozzam velük. Szerintem da Noiz kolléga is csatlakozna a kezdeményezéshez (úgyis épp most járt tanulmányúton a spanyol inkvizíciónál).

házasság

Az ornamentikus tükördémonoknál ez már csak így megy; a házastársak összeolvasztják az arcukat, és ez nekik nagyon jó. Ha nem lenne ilyen nagyon jó, nyilván nem csinálnák. (A blogspot meg nem hagy nagyobb képet felrakni, mert ilyen gonosz; a rajzra kattintva kicsit már értékelhetőbb lesz a felbontás.) (És természetesen csak a középső rajzot készítettem én a saját két kezemmel - mint az állatok - és a két szélső abból tükröződött, ahogy az lenni szokott; láttunk már ilyet, nem is egyszer.)

ez hosszabb lesz

Mostanában vannak ötleteim is, ez nem olyan jó, pl. abban, hogy "facebook - a vámpírok netpincére" még annyi kraft sincs, hogy ezt a pár betűt megtöltse. De legalább most lemészároltam azt a szemernyi kis késztetést is, hogy ezt a rettenetet megpróbáljam megvalósítani, szóval jó legyen. Már a világnak.

A nyulak haladnak, lassan, de még lassabban; ellenben már van csinos álöltözete a főgonosznak, az egyik nyúl már jelmezben gubbaszt, elkészült két háttérelem, és épp most találtam három szövegbuborékot (kéne valami a néggyel is, azt hiszem) (a másik nyúl jelmezén négy helyen nem tartott a cellux).A hétvégén nagy ötletelés közpette le lettem szidva, hogy miért nem látom be, hogy a projektnek önálló fénytechnikára lesz szüksége (mon dieu, engem már az is elrémít, hogy önálló hátterekre lesz szüksége, az már végképp sok, hogy még szpotlámpákkal is idétlenkedjek), de persze igaz, teljesen igaz - hát ezért érdemes (fény)képileg gyakorlott emberek tanácsait kérni, különösen, ha szintén heveny nyúlmániában szenvednek (egy kínai év szülöttei vagyunk mi mind).

Nyomorgok olyanokon, hogy jobb lenne ám, ha azok, akik szeretnek, inkább úgy szeretnének, ahogy az nekem jó és tápláló, ahelyett, hogy néha hisztis káromkodást, máskor pedig szorongásos fuldoklást váltanának ki belőlem - aztán rájövök arra, hogy cserébe már én is rég leszoktam róla, hogy figyeljem, mi jó a másiknak, és ha ők így, hán én is visszatérek arra, hogy mindenki azt kapja tőlem, amit én szeretnék - hangzatos című, olvashatatlan könyveket, deformált, hőre keményedő gyurma ékszereket, bölcsész fazonú ruhadarabokat (kamaszként naiv mód hittem benne, hogy nem illik pénzt ajándékozni) (a pálinka pedig még eszembe semjutott), meg hogy akkor csillapítok, közvetítek, állok szóba egyáltalán, ha épp időm, erőm, és kedvem van (szóval majd ha fagy) (szóval novembertájt). A nem sürgős emailjeimet három hét alatt válaszolom meg (vagy örökre elfelejtem), de több fajta munkával is haladok, úgyhogy legalább a végső csüggedésre és önostorozásra nincs okom.

ez rövid lesz

A fene sem igazodik ki azon, hogy mikor van hideg, és mikor van meleg; több éjszakát is átbolyongtam sör után kutatva; néztem szélesvásznú, feliratos filmeket; és nincs mondanivalóm, egy szál sem.

a csillagok is megmondták

Felkeltem, elolvastam a horoszkópomat, és arra jutottam, hogy valóban jó ötlet volt még egy órával elidéznem a felkelést, és válogatott édességekről, repülő csipke hintaágyakról, tengerpartról és romantikus hősökről álmodnom ahelyett, hogy ébren lennék ebben a lehangoló, hideg, nyomasztó szürkeségben.

(k)é(k)kövekről ábrándozik mélán

Már egy hete nem írtam semmit (most a hatás kedvéért egy kicsit sikoltoztam fel-alá rohangálva, de aztán inkább leültem és elaludtam), pedig nem igaz, hogy nem történt semmi, például rengeteg minden történt. Meleg van, de a teraszon kávézva még megfáztam, rajzoltam állatokat, meglátogattam BoSzit és WhoIsNotot, akik adtak nekem kulcsot Plútó palotájához (és traubit és csípős csokit), elindultunk bográcsolni Mergencékkel, és aztán oda is értünk, sőt, még Timur Lenk koncertre is eljutottam - és ami ennél is súlyosabb, mindezek után még haza is találtam.

Tudom, írhatnék mindenféle érdekeset is, de épp most nem akarok "véleményformáló blogger" lenni, úgyhogy nem mesélem el, hogy referenciafotó keresgélés közben milyen érdekes dolgokat tudtam meg a királykobráról (de, mégis: a királykobra akár 5,4 méteresre is megnőhet, és mivel képes a hosszúsága egyharmadában felemelkedni, ilyenkor akár 180 centi magasról is fenyegetheti az ostoba pórnépet - belenéz a rettenthetetlen viking harcosok szemébe is, és megrettenti őket, mert ő a királykobra!!! - és persze mindemellett nem kobra, mármint rendszertanilag nem rokona az összes többi kobrának, de ezt eddig is tudtam).

a gondolataim kuszák, de legalább van bennük komondor

Nagyon érdekeseket lehet ám álmodni, ha az ember egyvégtében megnézi a The Bride with White Hair első és második részét, aztán megmagyarázhatatlan okokból még három órán át magyar kutyafajták amerikai honlapjait böngészi (mindent tudok a komondorokról és a kuvaszokról, és természetesen a pulikról is, valamint a vizslákat sem hagytam ki) (az Egyesült Államokban évente mindössze 150 törzskönyvezett pulit adnak el, pedig jóval többre lenne igény). Szóval ilyenkor aztán különféle kócos, fehér kutyák művelnek apokaliptikus dolgokat a holdfényben, a folyó nem tudom, honnan került elő, de folyó az mindig van az apokaliptikus álmaimban, mindenki meghalt (ilyen vidám műfaj ez a wuxia), és a lufik elrepültek (ennek fontos szerepe volt abban, hogy mindenki meghalt), de azért bosszút álltunk jól, mert egy igazi wuxia hőst nem zavarnak olyan apróságok, mint hogy meghalt, ellenben roppant morcos, ha a szomszéd kisasztal méretű komondorkölykeit bántják, mert a komondorkölykök kajlák, és nem igazán tudnak láthatalan, gonosz árnyakkal küzdeni.

Jobb, ha csak úgy berúgok, mint ha józanul még filmet is nézek.

Érdekes viszont, hogy a II. világháború végére állítólag alig tucatnyi kuvasz maradt, mert amit nem lőttek le a különféle dicsőséges megszállók (a kuvasz az olyan, hogy nagyon közé állt a fosztogató katona és a fosztogatandó objektum közé), azt magukkal vitték, hogy legyen nekik otthon ilyen jó kutyájuk. A komondorok is megfogyatkoztak, de őket nem próbálták összeszámolni. Persze mindez nincsen teljesen összhangban azzal a gyermekkori élményemmel, hogy mindenhol komondorok és kuvaszok vannak, borzalmasan nagyok, és borzalmasan félelmetesek, de nyilván azért a legtöbb helyen nem a törzskönyvüket nézegették, hanem azt, hogy rendben ugat. Szóval én valószínűleg csupa korcs rettenettel találkoztam, bár nyilván az sem kizárható, hogy az a tucatnyi példány, amelyik megmaradt, roppant lelkes volt a háborút követő, nagy szocialista fényességben. Mindeközben az Amerikába elszármazott kuvaszok és komondorok lassan növekvő, de igen lelkes rajongótábort szereztek, bár azt mindenhol kiemelik, hogy egyik sem szobakutya, sőt, nem is házikedvenc - mind a kettő munkakutya, és ha nem kap munkát, akkor alkoholista lesz, eluralkodik rajta a játékszenvedély, vagy csak szétrág mindent a lakásban, és egyfolytában ugat.

És a rövidre nyírt komondor marha viccesen néz ki. Szinte nem is ugyanaz a kutya. (Hagyományosan azért nem nyírták meg őket mert 1) a vastag, összenemezesedett szőrt sokkal nehezebben harapja át a farkas 2) olyan az, mint a szűr: melegben hűt, hidegben fűt 3) nem igen zavart senkit, hogy büdös a kutya.) (És azért fehérek, hogy a pásztor az éjszakai farkastámadásnál ne nézze farkasnak, és ne csapja fejbe baltával.)

vadászidény gollamokra

Annak idején Aragorn valószínűleg épp csak kicsit foglalta össze rövidebben a témát az Elrondnál tartott tanácskozás során; igaz, nyilván nem volt ennyire képszerű, és arról is hallgatott, hogy közben olykor Arwenről hallucinált, vagy hogy egész ork alakulatokat semmisített meg (bár ezt minden tisztességes olvasó elvárta tőle, ugye, minimum). Tolkien rajongóknak kihagyhatatlan, kifejezetten hangulatos kis darab, még én sem gyűlölöm annyira, mint a filmeket. Beszélek ám itt ösze-vissza: a filmeket gyűlölöm, de ez szinte már tetszett. (És állást foglal a "vajon van-e Aragornnál olyan kard is, ami nincs markolat alatt eltörve, és ha nincs, akkor miért hülye, hogy fegyvertelenül mászkál, és ha van, akkor miért nem tűnik fel senkinek, hogy két kardot cipel" témában is, pedig ez egy időben hosszas vitára adott alapot - igaz, mi a forgatócsoporttal ellentétben a "mert ez nem hülyeség, csak romantikus kötelezőség, hős a törött és hasznavehetetlen karddal" következtetésre jutottunk, de nekünk nem is kellett bele tanterven kívüli harcjeleneteket koreografálnunk.)

Persze azért a tündék itt is tenyérbemászóak, és ha történetesen Aragorn tényleg vívott volna magányos, éjféli párbajt gyűrűlidércekkel, hát az én figyelmemet elkerülte (mostanában, hogy hetente és fejezetenként újraolvassuk A Nagy Művet, néha meglep, mennyi minden elkerülte az én figyelmemet), és túlzásnak is érezném, bár legalább megmagyarázza, honnan szedte, hogy tüzes botokkal kell hadonászni őfeketeségük felé, mert azt nem szeretik. Ezzel együtt kellemes negyven perc.

És a linkről sem feledkeztem meg teljesen:

The Hunt for Gollum

(Egyébként a szerzők terveznek egy teljes órás filmet is Aragorn szüleiről és gyermekkoráról, 2009 őszére - az előzetes képek alapján Aragorn leginkább a frizurájában hasonlít a kedves papára, és tessék megmondani, Gilraen miért vörös hajú és malacfejű? Azt hittem, a tisztességes kószák mind hollófürtűek és szikárak... Viszont jó látni, hogy a rekonstruált angolszász falvakat ilyesmire is használják.)

színek

És most ráesett a fény az átlátszó kártyámra, és vérvörösen felragyogott benne valami középső fólia. Azt hiszem, az anyacég nem ezért keresztelte kéknek.

bulvárbölcsészet

Leszbikus költőnő kerül a brit udvarba - és már a cím láttán visongtam, hogy igen, Carol Ann Duffy végre tényleg koszorús költő lett, már a legutóbb is eséllyel indult, de azért a bombasztikus bulvárhírektől eltekintve róla fontosabb tudni, hogy az egyik legjobb kortárs brit (erőteljesen és hamisítatlanul skót) költő, mint azt, hogy igen, amúgy pedig történetesen tényleg nő és tényleg leszbikus.

Barátnők
(Verlaine után John Griffith-nek)

Azon a forró szeptemberi éjszakán együtt aludtunk,
meztelen, törékeny testünkön a veríték lehűlt
és újra patakzott. Kinyújtottam a karom,
és te, kezeddel mellemen, megcsókolták. Borostyán este.

Köntösünk a földön hevert, hol térdre rogytál,
és megvadultál, fejed hasamhoz nyomtad,
szádat a vörös aranyhoz, a rózsaszín árnyakhoz; de
akkor ezt nem így láttam, hanem hátamat

homorítva öklömmel vizet facsartam a
fullasztó légből. Arra is emlékszem, hogy tisztán,
de távolról, szirénázást hallottam pár utcával arrébb - nó

né-nó-né-nó-né - hangja elvegyült abszurd sikolyommal,
és ahogy felnéztm, láttam, hogy ujjaim, mintha
magukat számlálnak, ütemre kinyílnak.

Holló Krisztina fordítása

és a kevélyek megaláztatnak, vagy valami hasonlóan bibliai hangvételű

Mostanában egész büszke voltam rá, hogy (leszámítva a hétfői találkozást a pusztító erejű cseh különlegességgel) nagyjából már be tudom mérni, mennyit érdemes innom úgy, hogy mire az ágyig jutok, nagyjából már józan is legyek.

Aztán tegnap este a füvön sörözgetés és a whisky körbejárta közben egyszer csak és pánikszerűen kitört rajtam életem egyik legborzalmasabb részegsége, olyan volt, mintha hirtelen kútba estem volna, csak sajnos ilyenkor azért még tudom, hogy ebből aztán senki sem húz ki, legfeljebb mentőöveket tudnak ledobálni nekem. A menekülés, a teljes kijózanodás még messze van. És ilyenkor azért örülnék, ha a filmszakadásos típus lennék, bár persze meg van ennek az az előnye, hogy nem csak arra emlékszem, hogy én milyen szánalmasan vinnyogva voltam rettentően, de arra is, hogy a barátaim milyen borzasztóan rendesek voltak, adtak nekem ásványvizet, hívtak nekem taxit, és tartották bennem a lelket. Hála nekik és köszönet, mert tényleg, mert megérdemlik, de nagyon ám.

Ettől még lehet, hogy most pár napig remetei magányba vonulok, és csendben szégyellem magam mindenféle sötét és borzalmas sarkokban.