A sikerélmény, az valami olyasmi lehet, mint amikor a nyúl eldönti, hogy most süt a nap, és elege van, és elmegy virágzó fákat fényképezni a túlsó domboldalon, a három közül a második ronda bevásárlóközpont mögött, mert egész nap azokat nézte álmodozva, és nem haladt tőle semmivel; és aztán amikor este megnézi a fényképeket, az első csodálatos, a második, ha lehet, még szebb, és a hatodik(!!!) az első életlen kép, egyáltalán.
Régen mondjuk a sikerélmény olyasmi volt, mint amikor egyszer csak rájöttem, hogy transzba estem, úgy dolgozom, és jé, hát ennyi munkát el sem lehet végezni ennyi idő alatt, de hát változik a világ is, a nyúl is, és nem feltétlenül lesz minden hatékonyabb.
Aztán a domboldalról lefelé ballagva azon gondolkoztam, hogy ha netán reinkarnáció van - amivel én családi hagyományból sem érthetek egyet - akkor azért remélem, hogy most már kiérdemeltem, hogy legközelebb fa lehessek, de tényleg; és hogy nagy engedményül most már nem ragaszkodom a bükkhöz, elfogadom a mandulát is, elvégre akkor az én szirmaimon érkezne a tavasz.
(És igen, nagyon kései, hogy csak most virágzanak ezek a fák.)