...hogy megnyitottam a Jordan fordítást, és elolvastam a soron következő bekezdést, és jól sírva is fakadtam, mondhatom, aznap este már nem haladtam igazán a munkával."A zene magával ragadta akkor is, ha a zenészek nem találtak el minden egyes hangot, és ahogy ide-oda lejtettek az ivóban, a tánc mintáját követve törtek fel benne az emlékek. Vagy egy fejjel magasabb volt, mint most hosszú, aranyszőke bajusszal, kék szemekkel; vörös betétes, borostyánszín selyemruháját a legfinomabb barsine-i csipke díszítette, a mellén Aramaelle legszebb sárga zafírjai tündököltek, és az Atha’an Miere, a Tengeri Nép szépséges szép, sötét bőrű nagykövetével táncolt. A nő orrától a fülbevalóiig futó láncon aprócska medálok csilingeltek, le lehetett olvasni róluk, hogy a Shodin klán hullámúrnője; de a férfit nem érdekelte, mekkora hatalma van, elég volt, ha a király aggódott az ilyesmin, ez nem a hozzá hasonló középnemesek dolga volt. A hullámúrnő gyönyörű volt, és könnyen lebegett a karján, és a shameali udvar hatalmas kristálykupolája alatt táncolhattak, míg az egész világ Coremanda gazdagságát és hatalmát irigyelte. A kép mögött más emlékek is felsejlettek, szikraként pattantak le a régen volt táncról. Másnap reggel egyre erősebb trallok támadásokról hoznak majd hírt a Fertőből, és egy hónapra rá Barsine, az arany tornyok városa üszkös romhalmaz lesz már csak, és a trallok hordák délre özönlenek. És ezzel veszi kezdetét a később Trallok Háborúk néven elhíresült, háromszáz évnél is hosszabb, folyamatos, véres harc, bár a szörnyű pusztítás elején még senki sem hívta így a csatározásokat. Végül aztán visszaűzték a trallokokat a Fertőbe, és levadászták a rémurakat, de a Tíz Nemzet mindegyike belepusztult a győzelembe; elsőnek a hatalmas és gazdag Coremanda veszett el, de nem maradt meg a bölcselőiről és tudományáról híres Essenia sem, és eltűnt Manetheren és Eharon éppúgy, mint a többi nép. És a győzelem után a romok közül új országok emelkedtek; országok, melyek szinte már nem is emlékeztek a Tíz Nemzetre, csak mint a régi, szép idők meséire. De ez még előttük állt, és Mat nem gondolta végig az összes emléket; elmerült a feledhetetlen táncban. Ma este még együtt táncol a..."
Tudom, hogy túl van írva, de azért nekem akkor is tetszett; és különben is, nem az én hibám, én csak fordítok. És nagyon, nagyon, nagyon szomorú vagyok, hogy Jim meghalt. Igazán nem volt még itt az ideje.
Ritkán találkozni olyan jó humorú, művelt, a saját értékeit ismerő, mégis szerény emberrel, mint amilyen ő volt. Amikor 2003-ban Magyarországon járt, már jó ideje a világ legnépszerűbb fantasy szerzői közé tartozott, mégsem tartotta méltóságán alulinak, hogy elmenjen vacsorázni egy maroknyi tizen-huszonéves rajongójával, sőt, mindenkit végigkérdezett, hogy mit tanul, mit szeretne csinálni felnőttkorában, merre utazott, mit látott. Anekdotákat mesélt, de azt is meghallgatta, mások mit mondanak, és a feleségével, Harriettel (aki semmiben sem maradt el mögötte) olyan családias légkört teremtettek ezen a röhgtönzött vacsorán is, hogy azt hiszem, az minden résztvevőnek örök emlék marad.
Ötvennyolc évesen még túl fiatal volt ahhoz, hogy itt kelljen hagynia minket. És kortól függetlenül túl nagyszerű volt ahhoz, hogy ne érezzem úgy, a világ sokkal szegényebb lett.
