Ismét esik az eső, de ma legalább elhagytam az esernyőmet is. Csak hogy jobb legyen nekem. És hideg is van, és a fejem is fáj, csak hogy még annál is jobb legyen. Nyűgös vagyok. De nem kicsit.Szombaton végül 1 azaz egy órát töltöttem ébren, azt is evéssel, amúgy pedig aludtam, mint akit agyonvágtak. Mintegy 27 órát. Végül is előtte hetekig nem aludtam rendesen, és már hónapok óta egyik határidőtől a másikig tántorogtam. Egy határidő még mindig hátra van, de most mégis nyugodtan aludtam. Különösen, mivel tudtam, hogy ha nem alszom nyugodtan, akkor soha és semmiképp nem fejezek be semmit... Néha az embernek ki kell pihennie magát, hogy utána megint tudjon működni.
Tegnap a Gödörnél a medencébe lógattuk a lábunkat, mert meleg volt, és sört ittunk, mert munkaidő után, és megfáztam, mert miért is ne. De jó volt. Aztán hazamentem, bedöntöttem két pohárka portóit (szerintem ez tovább fermentálódott az asztal alatt, legalábbis szokatlanul csípte a torkomat, mint valami pálinka, és szokatlanul hamar be is bambultam tőle), halkan eldünnyögtem kedvenc népi kesergőimet, majd befordultam, és aludtam. Mostanában (már három napja) kötelezően lefekszem időben aludni, hogy meglegyen a napi 8 óra alvás, és kötelezően lefordítom a napi adagot (mivel előre tudtam, hogy tegnap program lesz-van-volt, azt hétfőn lezúztam), azaz rendszeres és fegyelmezett életet élek. A kérdés csak az, hogy meddig bírom? Nincsenek különösebb illúzióim; a világ egyik legrendetlenebb embere volnék - de már erre a három napra is büszke vagyok.
És itt a borítókép a novelláskötethez, amiben két novellám is napvilágot lát. Az első nyomtatásba kerülő szellemi gyermekek... És már csak pár hét.
