szombat

Felnézek az égre, írólap-fehér, és kicsit zajos, szakad a hó, tápászkodom fel, és tényleg. Nézem egy ideig, csak az eget, hogy erre tényleg a fehér a megfelelő szó, aztán húsz perccel később olyan makulátlanul kék, és úgy ragyog a nap, mintha sosem lett volna itt semmiféle hóvihar.Úgy tűnik, a tél megpróbálja visszafoglalni a birtokát, és a cseppet sem ideillő tavasz egyre nehezebben veri vissza a támadásokat.

Kár, mert hiába nem illik ide, és hiába vagyok beteg, azért én nagyon élvezem ezt a ragyogó, meleg tavaszt. (Nem vagyok nagyon beteg, épp csak annyira, hogy érezzem: reggel a kis torokfájást, estére a fejfájást, a zizegős álmosságot, a taknyot.) Persze ahelyett, hogy a napsütésben rohangálnék, idebenn üvegfestek, meg színezek ki régi rajzokat, és persze dolgozom is, de az nehezen megy, és nem vidít fel. (Ugye említettem, hogy nem szeretek nyomasztó könyvet fordítani? Hát a Zoo City sem maga a vidámság.)

popcorn

A múlt héten egyébként olyan teljesen újszerű élményben volt részem, hogy a moziban részeg fiatalok hánytak mögöttem, azt hiszem, ez új mélypont. Ennyire súlyosan részeg srácokat szerintem utoljára a Singles-en hallottam úgy tizennyolc és fél éve, de egyrészt akkor azok simán bácsik voltak nekem (talán három évvel is idősebbek lehettek), másrészt miután többször rácsodálkoztak, hogy ez sem Layne Staley ott a vásznon, felszólították a körülöttük ülőket, hogy ébresszék fel őket, amikor Alice in Chains lesz, és bealudtak, mint a disznó.

Mondjuk most is csak a film végén láttam, hogy igen, az ott tényleg egy jól fejlett róka, egészen odáig valahogy nem akartam elhinni, hogy az a csukladozás meg a használt whiskey szag tényleg azt jelenti, amit. Végtére is nem volt különösebb mozgolódás, senki sem hagyta ott a termet, akkor nem lehet akkora a gond... Hát ööö. Tudom, ne panaszkodjak, igazából fejen is okádhatott volna.

Eric Knight – Sam Small csodálatos élete

Eric Knight a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején honvágyában írta a Sam Small történeteket, és Szerb Antal fordításában szinte azonnal meg is jelent magyarul. Mondani sem kell, a magyar szöveg könnyed, fanyar és szép – sajnos az angol eredeti az igen hűen leírt yorkshire-i tájnyelv miatt nehéz olvasmány. Bár roppant szórakoztató.

Cikk az SFmag.hu-n.

hétköznapok

Mindenképp reggel akartam menni az okmányirodába, hogy ne kelljen órákon át várakoznom, de mivel kettő után értem haza (tényleg jó a japán scotch, és milyen füstös!), képtelen voltam háromnegyed hétkor kivakarni magam az ágyból, és csak valamikorra délutánra jutottam el intézkedni, jaj de jó az új, kétszer olyan hosszú ügyfélfogadási idő, csekkbefizetéssel együtt huszonöt perc alatt végeztem. Ennek örömére sültkrumplit uzsonnáztam, de most megszakítanán az unalmas beszámolót azzal, hogy végre valaki megénekelte, hogy mi az én legfőbb bajom a Nagy Steampunk Őrülettel.

Tökéletes.

kthxbye

Szóval főleg csak azért jutott ám az eszembe az évértékelés, mert mások is csinálják, meg mert már gondolkozom rajta egy ideje, mármint értékelje az évemet valaki más (és ne ossza meg velem az eredményt, köszönöm szépen), de azért mégis történtek számomra fontos dolgok, az élet ilyen nyamvadt dolgokkal jött, mint érzelmek, és én ővelük már rég nem tudok mit kezdeni, meg az sem igazán biztos, hogy akarok. Mármint azon az érzelmen kívül, hogy most jó, itt jó, de eh, ez meg egy egyszerű állapot, ahová nagyjából lehetetlen eljutni, szóval hagyjuk is akár.

Az előző két, érzelmileg más szempontból nyulat próbáló év után most egészen más pályákon szembesített vele az élet, hogy A.L.K.A.L.M.A.T.L.A.N. vagyok, mármint ezt eddig is tudtam, de azért gyakorta emlékeztetett rá, és néha ez nekem volt rosszabb, néha másnak. (A tavalyi alkalmatlanságomat csak sejtettem, bár azért bánt, hogy sosem lesz belőlem rendes dolgozó, pedig én mindig is rendes dolgozó akartam lenni, csak valahogy nem sikerül.) Na, az ideit, azt tudtam, csak azért arcba szembesülni a világ dolgaival mégis más, mint tudni, és miután még rossz novellát is írtam arról, hogy mi van, ha az ember elteszi a szívét egy dobozba, amit betesz egy zacskóba, amit betesz egy fiókba, és utána háromszor átrendezi a lakást, hogy véletlenül se emlékezzen rá, hogy melyikbe tette, utána a sors, az a rohadék, megmutatta, hogy tudod te, hogy a zöld bársonyfűző alatt van, csak kihíztad, szóval ki sem nyitod azt a fiókot úgysem (tényleg kihíztam a zöld bársonyfűzőmet*, az arany sárkányos szatén pedig más szabású, és nem lehet rendesen ülni benne). Szóval utána egyrészt lefejeltem a csempét, és nem érte meg, mert nagyon fájt tőle a fejem, másrészt újra elgondolkoztam azon, hogy ilyen helyzetben mi a teendő, de csak arra jöttem rá, hogy mi nem. Aztán a sors, az a rohadék, szembesített valamivel, amiről nem csak azt sikerült tényleg elfelejtenem, hogy melyik fiókba tettem, de hogy egyáltalán volt és eltettem, és ez annyira megrázott, hogy ha a fejemet nem is vertem a falba, rossz verseket írtam, még szerencse, hogy leöntöttem őket kávéval, és megsemmisültek. Azóta néha megpróbálok jó verseket is írni, de nem megy, ilyenkor végül elkeseredésemben eldünnyögöm a párnámnak, hogy e lucevan le stelle, húszszor, mert sajnos ez egy rövid nóta, és aztán alszom, mint a tej.

*előástam és komoly edzéstervnek is beillene, amit műveltem, mire valahogy magamra rángattam, mert nem állnak enkézre a csatjai, de basszus, csak sikerült felvennem, mondjuk most azon kesereghetek, hogy már csak ennyire tudom behúzni derékban, bezzeg pár éve, amikor szereztem, alapból az volt a derékbőségem.

a szokásos, sokadik rész

Elkezdtem évet értékelni, elszomorodtam, de most épp azt a számot játsszák itt az ingyen wifi hazájában, amire a kedvenc sorozatomban végre összejönnek a kölkök, Istenem, de öreg vagyok, és mennyire buci feje van az énekesnek.

Mondjuk ettől nem lettem vidámabb, csak olyan elnézőbb szomorkodás van, pedig még a nap is sütött ma.

értékelhetném az előző évet

Várjunk csak, szoktam én egyáltalán olyat? Szerintem nem. Nem mintha ez tényleg számítana bármit is, elvégre én vagyok az az ember, aki annyira nem a szokások rabja, hogy elszánt óvatlanságom dacára sem sikerült rászoknom a dohányzásra, kész, ennyire komoly problémáim vannak az elköteleződéssel, vagy hogy is mondják az ilyet.

szilveszter

Az valahogy úgy volt, hogy egész héten karácsonyoztunk, vagy ha épp nem, akkor más családi program volt, és aztán csütörtökön még egyszer elbúcsúztattuk a Vid lányt, ha már kiköltözik Írföldre, és a törzskocsmában ezért ingyen adtak neki sok vodkát a pultosok. Egy idő után Noiznak is ingyen adtak sok vodkát, pedig nem is hasonlítanak, de nekem nem, mert én már addigra rég hazamentem aludni (pedig én sem hasonlítok Vidre, szóval lehet, hogy életem nagy vodkázását hagytam ki) (ami nem baj, mert három deci bor után is eléggé akadozott már az agyam).

Szilveszterkor D. sütött isteni házi pizzát és ittunk házi körtepálinkát, és vén és pompázatos francia vörösborokat, és váratlanul megjelentek Echnaték is, és az mindig jó, akkor is, ha nem váratlanul jelennek meg. Hát még így. És amúgy is jó volt, de hát ki-ki el volt már ígérkezve egyéb bulikba, és a helyszínek közt tényleg többen is felhívtak, hogy hol vagyok már, mintha fontos ember lennék (mondjuk megértem, hogy Impatient nem akarta hazavinni a karácsonyi ajándékomat; én sem örültem volna neki, mert egy üveg igen szép japán whiskyt kaptam, márpedig a japán whisky nem csak igen szép, de igen jó is, szóval örülés van ám). Aztán beszélgettünk és ültünk mindenféle papírsüvegekkel a fejünkön, és rettenetes fényképek is készültek, de hajnaltájban már mindenki nyűgös volt, sokkal nyűgösebb, mint lenni szokott, és képtelenség volt taxit hívni, ami további nyűgösségekre ad ám ilyenkor okot.

Hazafelé az éjszakain a velem szemben ülő lány egyszer csak elmosolyodott, és felírta a párába, hogy BUÉK, egy másik lány pedig egy tisztára sikált tepsit szorongatva aludt a barátja vállán, és ezek nagyon aranyos pillanatok voltak, szinte már olyanok, mintha visszazökkent volna a szilveszter abba, ahogy indult: hogy ez most valami különleges, és nem csak egy újabb ugyanolyan kocsmázás, amivel semmi gond nincs, csak ilyenkor a különlegesre vágyik az ember.

boldog új évet

Azt hiszem, vennem kéne valahol egy üveg kólát, mert megérdemlem.

most már

Egy végighányt karácsony éjjel és egy szállítás közben, táskában félig szétzúzódott netbook képernyő után most már azt mondom, hogy ez kezd nevetséges lenni. (De tényleg. ez most már a szívem csücske meg a munkaeszközöm, ezt rohadékság tönkretenni, kedves Sors.)

azért persze

Boldog karácsonyt!

hát még mindig nem kapott el a karácsonyi hangulat

Igazából vannak jó dolgok is, de közben annyira folyamatosan jön a rettenet, a kudarc és a rossz hírek, hogy összességében elfojtja még a jó pillanatokat is, mint pl. a Noizzal és a saját ex-Fonológusunkkal megejtett pizzázás, vagy a szilvásgombócozás Fleóéknál, vagy a sörözés a magyar fantasy írók legújabb generációjával (néha megpróbálta megenni a széket, de hathónapos korban ez még elfogadható), és utána a hajnalig mozizás-beszélgetés. (Csak aztán jön a következő nap, a következő eltakarítandó, és nincs erőm és nincs eszem és néha nem is emlékszem rá, hogy valaha lett volna.)

ez egy ilyen

Csütörtökre már jobban voltam, mondjuk ez abban nyilvánult meg, hogy az egész estét végigbőgtem egy üveg bor és egy zacskó gumimaci társaságában, hát pompás. De legalább nem írtam verset, és csak pár újabb lehangoló igazságra jöttem rá saját magammal kapcsolatban (például, hogy hasonlíthatok annyiban Írországra, hogy a romantikus énem nekem is „with O’Leary in the grave”, bár ha őszinte akarnék lenni, nekem Leary-k kapcsán a Denis volt a mintaképem, az pedig nem egy romantikus darab. Illetve nem szeretnék majd idővel elképedt gyászomban eljutni oda, hogy „a terrible beauty is born”) (bár ha a Nem még egyszer ellövi a „romantic Ireland’s dead and gone”-et, esküszöm, megírom neki KÜLÖN E-MAILBEN, hogy most akkor komolyan szeretne egy kisebb polgárháborút Dublin szép városában, hogy tovább lépjen a yeats-i gondolat? Mert az ilyesmit csak az akarja, aki még tévében sem látott hasonlót, szóval kivételesen jobban állna neki, ha nem beszélne. Hülyeséget.)

A gumimacikat amúgy a TGIO-ra vettem, mert valamiért a magyar wrimók főleg Haribo! csatakiáltással szokták üdvözölni egymást, de aztán a többi résztvevő isteni házi almáspitét és brownie-t hozott, úgyhogy a gumumacik és –békák és –kólák megmenekültek. A magyar wrimók egyébként tündérek mind egy szálig, egyszerűen fantasztikusan aranyosak és kedvesek, és a fő koordinátorunk csinált rengeteg kötött kis plot bunny-t is, és lehetett választani (bár végül tök kevesen mentünk el). Már tavaly is nagyon tetszett a társaság, bár akkor pont úgy alakult, hogy nem tudtam elmenni egy rendezvényre sem (a TGIO időpontjában épp Mr. November kerekasztalkodott Hanna moderálásával), de idén bebizonyosodott, hogy tényleg nagyon szeretetreméltó, lelkes, és – tessék megkapaszkodni – tehetséges emberek.

Amúgy meg véghetetlen nekifancsalodás van, bár ha táblázatba kéne szednem, a dolgok nagyjából olyan baromi rondán néznének ki, hogy nem szedem táblázatba őket. Csak úgy felsorolom, mondjuk?

+

• vasárnapi gigaszendvics ebéd-uzsonna az ezer éve nem látott virtuális ikremmel (aki semmiben sem hasonlít rám, például fiú és nem is vagyunk egyidősek) (ez ilyen nagyon kétpetéjű ikerség)
• utána vacsora és scotch mindnyájunk Adminjával, akivel az álcázott karriertanácsadás részeként rájöttünk, hogy nem lesz belőlünk sem marine sniper, sem air force combat diver (ááááááá!!! azoknak épp csak krokodilokkal nem kell birkózniuk), de legfőképp minden fegyvernemben adu ász sapper nem; tegyük hozzá, hogy a Surviving the Cut az a fajta sorozat, ami tényleg érdekel. Ezek szerint mégsem a történek kötnek le
• plot bunny!!! Még szép, hogy nem a történetek kötnek le, hanem a NYULAK
• szerdán megérkezett a legjobbcsizmám tökéletes mása, és most van új legjobbcsizmám, és fekete, és meleg, és kényelmes, és szép, és és és LEGJOBB

-

• egyszer csak azt vettem észre, hogy a kedvenc farmerem bő 10 centin megszűnt (elkopott, elszakadt, javíthatatlan)
• meghalt a telefonom, és magával rántotta a 2007 óta elmentett számokat (amiket a beállítás szerint SIM kártyára is mentenie kellett volna, de ugyan már, az csak egy beállítás, miért is működött volna) (egyelőre csak tippelni tudom, hogy kitől kell újra elkérni a számát, és ki az, akinél ki lehet várni, hogy felhívjon)
• szerintem a lottóötösre nagyobb esélyem van, mint egyes kiadókon bevasalni a munkámért járó pénzt, és ettől a munkaképtelenségig ki vagyok akadva
• az agyrázkódáson kívül pokoli rekeszizomlázat is kaptam a köhögéstől

...szóval van azért jó is, de 2011 decembere egyelőre legyen olyan szíves, és bassza meg magát (meg érjen már véget a picsába, még mielőtt elcsapna a villamos, vagy mi lehet még hátra ezután, mittudomén, porig ég a teljes tizenötemeletes).

dögrovás

Szerintem agyrázkódást kaptam a sok köhögéstől.

Tim Powers – Ismeretlen vizeken

Bár jogilag és minden egyéb szempontból is az Ismeretlen vizeken alapján forgatták a Karib-tenger kalózai negyedik részét, a könyv és a film története körülbelül csak annyiban egyezik, hogy mind a kettőben szerepel a veszedelmes varázserővel bíró, rettegett kalózvezér, Feketeszakáll, és az Ifjúság Forrása.

Cikk az SFmag.hu-n.

vasárnapi töredékféleség

A hét második fele aztán olyan szempontból is sűrű volt, hogy hirtelen csupa fontos és halaszthatatlan találkoznivalóm akadt. Rendben, a többség nem volt olyan hirtelen, hanem már hónapok óta tudtam, hogy most lesz; aztán hetek óta, hogy ugyanakkor valahol máshol is kéne lennem, de azért volt olyan is, hogy „másfél óra múlva ér be a vonatom”, de az ember nyula a családjának azért nem mond nemet, pedig akkor még nem is sejtettem, hogy a dolog folyománya igazi házi szederlekvár, diós kenyér, császármorzsa és sütőtök lesz (amit utána mindenféle kocsmákba cipelhettem, mert ez már csak ilyen). Megvolt a rendes év végi hastáncfellépés is, mármint én az ilyet csak nézem, mert bár nagyon szép és láthatóan jó is ilyesmit csinálni, a tapasztalat azt mutatja, hogy nem nekem való. Annak idején egy hónapig jártam hastáncolni a nővéremmel, és bármennyire tetszett, mindig hiányérzetem volt – idővel rájöttem, hogy azért, mert soha egy pillanatig nem kellett közben embereket agyonverni a saját álkapcsukkal, és úgy tűnik, nekem igazából erre lenne igényem. A táncbemutatóról egyenesen a születésnapozással egybekötött belterj-találkozóra siettem, ahol iszonyatos mennyiségű hülyeséget beszéltem, ami csak azért nem aggaszt, mert szerintem mindenki már rég ezt várja tőlem (de idegesíteni idegesít; de hát ez van, olyan sok embert találok idegesítőnek, hogy az lenne a meglepő, ha én magam nem tartoznék közéjük).

a leprechaun álma

Ó, és azt nem is írtam, hogy láttam ma szivárványt, és azt is láttam, hol ért véget, de szerintem a lakók baromira nem örülnének neki, ha ásni kezdenék a tetőn.

nos

Szóval utána elballagtam a rendőrségre, persze mikor kezd el szakadni az eső? Viszonylag hamar és fájdalommentesen végeztünk, a nyomozó nagyon korrekt volt, nem kezdte el azt fejtegetni, hogy biztos én nem voltam elég óvatos (azért vannak rá tippeim, hogy lesz, aki majd az orrom alá dörgöli, pedig elég óvatos voltam, higgyétek el), halál nyugodtan, udvariasan felvette a jegyzőkönyvet, azt tanácsolta, hogy még 1-2 hétig ne igényeljek új iratokat, mert általában eldobják valahol az ilyen egyértelmű bizonyítékokat, és a jóindulatú emberek ilyenkor visszaküldik. Úgy legyen. (Bár ha nem úgy lesz, akkor legalább megszabadultam egy nagyon béna igazolványképtől.) Aztán hazaballagtam, főztem vacsorát, megittam mellé két pohár bort, lefeküdtem aludni, nem sikerült, felkeltem, megittam majdnem az egész üveg bort, megírtam egy 7500 leütéses levelet, az aktuális SFmag-cirkusz kapcsán, amiről előe tudtam, hogy nem akarom elküldeni, csak legalább rendezi a gondolatokat a fejemben, és akkor már el tudtam aludni.

Délelőtt a fejemben felgyűlt takonynak hála nem jutottam túl a stabil oldalfekvésben szörcsögésen, és álmomban nem létező, hegyvidéki fesztiválokon ücsörögtünk olyan emberekkel, akikkel manapság beszélni sem szoktam, nem ücsörögni. Sick of It All - Nouvelle Vague közös koncert volt, én már tudom, az milyen lenne, és amúgy megvalósításra javaslom. Aztán nekiindultam a világnak, viszonylag hamar rájöttem, hogy a 240 megmaradt kis forintom nagyon aranyos, de a metró szakaszjegy 260 forintba kerül, úgyhogy az Árpád-hídnál még kéregettem egyet (mondjuk az első nő, akit megszólítottam, azonnal adott, nagyon rendes volt és aranyos), majd önzetlen baráti segítséggel túllendültem a teljes pénztelenség állapotán.

Egyébként a barátaim igazán lenyűgözőek, tényleg, megható, hogy hányan hívtak és írtak, szóval azért az egésznek van pozitív része is: újfent rácsodálkozhattam, hogy mennyire fantasztikus barátaim vannak. (Mert azért ez nem újdonság, és nem szoktam elfelejteni sem.) (Zavartan és hálásan motyog.)

programváltozás

Ehelyett inkább még távozás előtt észrevettem, hogy kilopták a p.nztárcámat a táskámból, a kezem mellől, iratokkal, készpénzzel, bankkártyával, mindennel.

Fáintos heteknek nézek elébe.

B1vitaminhiány-bogyó

Valamikor hajnalban egy szóviccre riadtam fel, ennyit arról, hogy előző este Fleó azzal viccelt, hogy egy sörözésre szívesen kipróbálná Srakker agyát, nekem vannak rémálmaim tőle, hát pompás.

Aztán rosszul lettem a torokfájás elleni cukorkámtól, ezek szerint lejárt a szavatossága, ezek szerint volt neki. Kicsit ijesztő dolog bíborszín epét hányni, de aztán eszembe jutott, hogy a nyelvemet is mindig csodás pinkre festi, és ha épp a halálomon lennék, az alighanem azért jobban fájna. Viszont ha ezt hamar ki is hevertem, a torokfájásnak megfelelő, általános döglöttség ül rajtam, csodálatos a mai nap, tényleg, szerintem elballagok, veszek friss torokfájás ellenit és friss aszpirint, és jó hamar bedőlök az ágyba, vagy reggel hatig orosz népmeséket olvasok mezítláb a könyhakövön, könyökömnél egy üvegfestékes pohárral, lassan már én sem tudom, hogy mennek ezek.

Order of the Stick

Az Order of the Stick 2004-ben indult, és bár állítólag Rich Burlew csak a tizenharmadik résznél jött rá, hogy akár sztorit is rakhatna mögé, részint épp az egész világot (valamint bő ezer oldalt, és jó néhány évet) átívelő történet miatt lett az egyik legjobb webcomic.

Cikk az SFmag.hu-n.

az üvegfestékek királynője

Szóval ébren olyanok történnek velem, mint hogy elmegyek vásárolni, és fél órát állok a LEGO társasjátékok előtt, és majdnem veszek egy huszadik körömlakkot annyi pénzért, amennyit bezzeg a kávéért sokalltam. Valamint arra gondolok, hogy én egy szülőt sem értek, aki óvodáskorú gyermekeivel intézi a hétvégi bevásárlást, és még nem ölte meg a teljes készletet.

Csütörtökön szokás szerint fröccsöztünk, és hajnalig beszélgettünk a magyar népmesei fantasztikumokról és egyéb dolgokról, és másnap reggelre az egyik kezem tele lett apró kis vágásokkal vagy karmolásokkal, és nem tudom, hogy mitől (ha valaki netán emlékszik rá, hogy zsilettpengék alatt próbáltam átlökdösni a mellettem ülőnek egy levelet, szóljon, mert egyelőre csak arra tudok gondolni, hogy Freddy Krueger álmomban gyengéden megpaskolgatta a kezemet).

Pénteken délután Fleó egyszer csak rám telefonált, hogy nincs-e kedvem náluk vacsorázni – ha már úgyis a munkahelyéhez közel lakom, felvesz, és kivisz. Rövid gondolkozás után (hol vagyok? Milyen nap van? Mennyi idő alatt tudok hajat mosni?) rábólintottam, aztán rájöttem, hogy a telefonban ez nem látszik, szóval hangot is adtam a lelkesedésemnek. Úgyhogy megismerkedtem Fleó lányával, Virgonccal (és tényleg virgonc!) és dobozt festettünk és krumplikrémlevest ettünk és beszélgettünk és nevettünk, és Virgonccal teljes lelki rokonságot éreztem, amikor kiderült, hogy neki is az ágy belső sarkában alszik egy halom plüssállata, csak neki egy párna alatt, nekem meg egy párna fölött tették akkoriban. És ruhát és üvegfestéket örököltem, szóval igazán, és aztán hazafelé a buszmegállóban egy héthetes (sejtéseim szerint bull terrier) kölyökkel is megismerkedhettem, mondjuk a Misztik inkább vicces név egy (bárm)ilyen kutyának , mint sejtelmes, de attól még édes volt.

És olyan lelkes vagyok a zsákmányommal, hogy hűha, idén karácsonyra a család megint pálinkát kap, mert azért annyit nem vétett ellenem a világ, hogy már megint saját kezűleg festett üvegholmikkal terrorizáljam őket. (Bár kiderült, hogy milyen jó, hogy nem dobtam ki az összes üres borosüveget, hah, lehet rájuk festeni!) (Teli borosüvegnél nem olyan jó ötlet, mert ezt a fajta festéket ki kell égetni, és nem biztos, hogy a Bock Portugieser például nagyon kedveli, ha beteszem húsz percre kétszáz fokra. Bár merészen átértelmezné az elavult és kispolgári „forralt bor” koncepciót.)

Kölcsönbe elragadtam egy kötet Bazsov mesét is, Lidérc anyó kútja, lassan huszonhét éve már (OMFG!), hogy annak idején a napköziben olvastam a Rézhegyek Királynőjéről, és ennyi idő után már csak arra emlékeztem, hogy nagyon különös és nagyon hideg mesék, és nincs ám mindig jó végük. Közben végig a huzavoni kovácsokon gondolkoztam, akikkel ugye megtorpantam rendesen – a történetek már rég megvannak, csak a szavakat nem találom hozzájuk – bár az ő meséik nem olyan különösek és egyáltalán nem hidegek, elvégre nem a cári Oroszországban nőttem fel, hogy a „minden jó, ha vége jó” azt jelentse, hogy hősünk elszökött az intéző elől, és a menyasszonyával együtt örökre nyoma veszett. Bár izé, Szikla kovács élete sem csak móka és kacagás, és Ezüst kovácstörténete pedig kifejezetten szomorú. Mármint szerintem.

vatta van a fejemben meg kinn az épületek között is

Itt ülök a mozi előtt és lopom a wifijüket, és ahhoz is túl lusta vagyok, hogy ne a tőlük csaklizott interneten nézzem meg a mai műsort, hanem felálljak és tegyek két lépést. Mondjuk semmi olyat nem játszanak, amit akár véletlenül meg akarnék nézni, szóval nem hálálom meg, hogy itt osztanak nekem ingyen wifit és bambulhatok a kivetítőn az előzetesekre, pedig most tényleg úgy megnéznék valami pozőrt és látványosat, kivételesen még történetet sem akarok alá (választhatnék a Hupikék törpikék és Karácsony Artúr között).

De legalább álmomban megmentettem a világot a jövőből érkező, gonosz emberiségtől (azóta sem tudom eldönteni, hogy a jelenben tötymörgő, balfasz emberiség egyáltalán megérdemelte-e, vagy sem; azt hiszem, puszta önzésből tettem, vagy mert nem volt időm átgondolni a helyzetet), valamint részt vehettem egy éjféli hajókiránduláson Budapest rejtett vízi alagútjain (higgyétek el nekem, óriási nagy kár, hogy a Várhegy alatt nincs titkos vízi labirintus, óriási nagy kár) (és azok a vicces könyvesboltok is létezhetnének).

Majd egyszer írok azokról a dolgokról is, amik ébren történnek velem, de ahhoz fel kéne ébredni rendesen, és ez ma például még nem sikerült két kávé után sem.

tél

Azért nem fogok rendszert csinálni ebből sem, de most jólesik...