kthxbye

Szóval főleg csak azért jutott ám az eszembe az évértékelés, mert mások is csinálják, meg mert már gondolkozom rajta egy ideje, mármint értékelje az évemet valaki más (és ne ossza meg velem az eredményt, köszönöm szépen), de azért mégis történtek számomra fontos dolgok, az élet ilyen nyamvadt dolgokkal jött, mint érzelmek, és én ővelük már rég nem tudok mit kezdeni, meg az sem igazán biztos, hogy akarok. Mármint azon az érzelmen kívül, hogy most jó, itt jó, de eh, ez meg egy egyszerű állapot, ahová nagyjából lehetetlen eljutni, szóval hagyjuk is akár.

Az előző két, érzelmileg más szempontból nyulat próbáló év után most egészen más pályákon szembesített vele az élet, hogy A.L.K.A.L.M.A.T.L.A.N. vagyok, mármint ezt eddig is tudtam, de azért gyakorta emlékeztetett rá, és néha ez nekem volt rosszabb, néha másnak. (A tavalyi alkalmatlanságomat csak sejtettem, bár azért bánt, hogy sosem lesz belőlem rendes dolgozó, pedig én mindig is rendes dolgozó akartam lenni, csak valahogy nem sikerül.) Na, az ideit, azt tudtam, csak azért arcba szembesülni a világ dolgaival mégis más, mint tudni, és miután még rossz novellát is írtam arról, hogy mi van, ha az ember elteszi a szívét egy dobozba, amit betesz egy zacskóba, amit betesz egy fiókba, és utána háromszor átrendezi a lakást, hogy véletlenül se emlékezzen rá, hogy melyikbe tette, utána a sors, az a rohadék, megmutatta, hogy tudod te, hogy a zöld bársonyfűző alatt van, csak kihíztad, szóval ki sem nyitod azt a fiókot úgysem (tényleg kihíztam a zöld bársonyfűzőmet*, az arany sárkányos szatén pedig más szabású, és nem lehet rendesen ülni benne). Szóval utána egyrészt lefejeltem a csempét, és nem érte meg, mert nagyon fájt tőle a fejem, másrészt újra elgondolkoztam azon, hogy ilyen helyzetben mi a teendő, de csak arra jöttem rá, hogy mi nem. Aztán a sors, az a rohadék, szembesített valamivel, amiről nem csak azt sikerült tényleg elfelejtenem, hogy melyik fiókba tettem, de hogy egyáltalán volt és eltettem, és ez annyira megrázott, hogy ha a fejemet nem is vertem a falba, rossz verseket írtam, még szerencse, hogy leöntöttem őket kávéval, és megsemmisültek. Azóta néha megpróbálok jó verseket is írni, de nem megy, ilyenkor végül elkeseredésemben eldünnyögöm a párnámnak, hogy e lucevan le stelle, húszszor, mert sajnos ez egy rövid nóta, és aztán alszom, mint a tej.

*előástam és komoly edzéstervnek is beillene, amit műveltem, mire valahogy magamra rángattam, mert nem állnak enkézre a csatjai, de basszus, csak sikerült felvennem, mondjuk most azon kesereghetek, hogy már csak ennyire tudom behúzni derékban, bezzeg pár éve, amikor szereztem, alapból az volt a derékbőségem.