vatta van a fejemben meg kinn az épületek között is

Itt ülök a mozi előtt és lopom a wifijüket, és ahhoz is túl lusta vagyok, hogy ne a tőlük csaklizott interneten nézzem meg a mai műsort, hanem felálljak és tegyek két lépést. Mondjuk semmi olyat nem játszanak, amit akár véletlenül meg akarnék nézni, szóval nem hálálom meg, hogy itt osztanak nekem ingyen wifit és bambulhatok a kivetítőn az előzetesekre, pedig most tényleg úgy megnéznék valami pozőrt és látványosat, kivételesen még történetet sem akarok alá (választhatnék a Hupikék törpikék és Karácsony Artúr között).

De legalább álmomban megmentettem a világot a jövőből érkező, gonosz emberiségtől (azóta sem tudom eldönteni, hogy a jelenben tötymörgő, balfasz emberiség egyáltalán megérdemelte-e, vagy sem; azt hiszem, puszta önzésből tettem, vagy mert nem volt időm átgondolni a helyzetet), valamint részt vehettem egy éjféli hajókiránduláson Budapest rejtett vízi alagútjain (higgyétek el nekem, óriási nagy kár, hogy a Várhegy alatt nincs titkos vízi labirintus, óriási nagy kár) (és azok a vicces könyvesboltok is létezhetnének).

Majd egyszer írok azokról a dolgokról is, amik ébren történnek velem, de ahhoz fel kéne ébredni rendesen, és ez ma például még nem sikerült két kávé után sem.