vasárnap

Az ivós programok közül a veszélyesebbiken sikerült nagyon észnél lennem, de a másikon sem csúsztam el annyira, mint tehettem volna, már-már büszke lennék, ha aztán egy kimaradt éjszakai járatnak köszönhetően nem tart jó órával tovább az út, és rövidebb ideig az alvás. Márpedig az mostanában amúgy sem pihentető, feszült vagyok már nagyon, izgulok, és komolyan mondom, vigye ki valaki a tudatalattimat a fészer mögé, és lője főbe, mert a csodálatosan összefüggő, még csak nem is ijesztő, de végtelenül lehangoló álmokból kezd nagyon elegem lenni. Akiket jellemzően munkaidőben szoktam meglátogatni, azokat mind lelkiismeretesen végiglátogattam az utolsó szabadúszó hetemen, voltam kutyát sétáltatni (az időjárás alapján akár úsztathattuk volna őket), nagymamámnál, barátoknál, megbeszéltünk új programokat, és persze a világ dolgait. Teljesen váratlanul mindkét együtt írogatós társaság beiktatott egy menetrenden kívüli alkalmat a hétvégén, az elsőre eljöttek olyan emberek is, akiket december óta nem láttunk, és jó érzés, hogy idén már tényleg sikerült úgy összehozni a társaságot, hogy nem csak a nagy novemberi őrületben találkozunk. Próbálok valamennyire felkészülni arra, hogy a sok szabadúszás után munkahely, és nem is ez az ijesztő benne, hanem az előző munkahelyeken begyűjtött félelmek. Hogy már előre tudom, hányszor lesz az, hogy nem az adott helyzetre reagálok, hanem valamire, amit évekkel ezelőtt féltékeny, ostoba és kicsinyes emberek vágtak a fejemhez (mondtam, hogy jegyzetelj rendesen, miért csak egy mondatban írtad le ezt a lépést, nekem sokkal részletesebben kellett leírnom, te miért nem úgy írod le?). Persze ha erre gondolok, eszembe jut, hogy még mi mindenben és milyen félelmek kötnek gúzsba, és még jobban befordulok, azt hiszem, ideje néhány dolgot visszakaparnom az élettől, például Fields of the Nephilimet hallgatni úgy, hogy az jusson róla eszembe, amikor szerettem, és nem az, amikor a féregszabású ezen demonstrálta, hogy igenis el lehet lopni és meg lehet gyalázni mások emlékeit.

Meg kéne ma még csinálnom egy macskás rajzot is, nem tudom, hogy lesz ez.