Azért pihenj egy kicsit, mert látszik rajtad, hogy nagyon fáradt vagy, mondta apám, miután kis híján belealudtam a poharamba, és valóban, hétvégére döbbenetesen elfáradtam. Pedig rövid volt a hét, csak valahogy mégis nagyon hosszú. Biztos számított a csütörtök délutáni németóra (bár nagyon alibi, ami azt illeti) és a péntek esti sörözés, ami a híres "szerintem tíz körül úgyis hazamegyek" mondattal kezdődött, és nyilván egészen máshogy ért véget, de most teljesen végem. Ettől eltekintve minden jó, egyelőre minden teljesen jó, az pedig úgyis majd kiderül, hogy később mi lesz.
Középtávú tervem például, hogy egy szép, napsütéses reggelen egyszer majd hajóval megyek dolgozni. Akkor is, ha kétszer annyi ideig tart.
És majd egyszer veszek könyveket. De csak akkor, ha már újra megtanultam élvezni az olvasást.
