Volt egy pillanat, amikor még azon gondolkoztam, hogy megnézhetném az emailjeimet, aztán olyan hirtelen szakadt rám az álmosság, hogy már csak reggel vettem észre, hogy a pizsamafelsőmet fordítva és kifordítva vettem fel, kis nyakkendőkezdeményként lógott az állam alatt a címke. Ködös szürkeségre ébredtem, ez nagyjából egybe is vágott a fejemben kavargó, ködös szürkeséggel, még most is olyan érzés, mintha az agyamat valahol két csatorna közt hagyták volna, statikus zörej lep be mindent.
Pedig még ebben a ködben is történnek azért dolgok, és két vattaság között pompásat kávéztunk a nyolcvanas évek egyik átmenekített időkapszulájában, ami csak azért nem retró, mert szándékosan semmi sem lehet ilyen autentikus, és mert láthatóan és tapinthatóan soha nem is volt másmilyen; aztán pedig, kissé megfogyatkozva, de ettünk jó csípős pad thait, így kéne tölteni minden esős szombat délelőttöt.
