Közben kivilágosodott, és ahogy kinéztem az ablakon, az ég levendulaszürke volt, vagy csak túl sokat néztem egy halványzöld hátterű dokumentumot (a fehér háttértől kifolyik a szemem, vagy inkább nagyon furcsán és nagyon fáj). Sóhajtanék, de csak ásítás lenne belőle, lekapcsoltam a villanyt, akkor nem láttam semmit, felkapcsoltam a villanyt, akkor hülyén éreztem magam, hogy de hát nappal van már, tolom a gyömbéres ginszeng teát*, ami ma reggel azt mondta nekem**, hogy „Faith answered: no-one’s there”, amit nem tudok értelmezni, mármint ez valami nagy mondás, de saját kútfőből nagyon bizarr dolgokkal egészítem ki. Sajnos van a fejemben egy Coelho-generátor***, ami mindig szilánkokra zúzza és vicces kis mozaikokba rendezi az ilyen nagy igazlátásokat, és mondanám, hogy ez is a te hibád, internet, de igazából tartok tőle, hogy már jóval korábban átkattantak a gépek odabenn.
Na de. Szóval az, hogy két bejegyzéssel ezelőtt hazatértem, azért volt, mert előtte elutaztam, és fényképeztem kilencven százalékban csak napfelkeltét (plusz kilenc százalék virág, fél százalék kismacska, fél százalék egyéb; azt hiszem, ennyi matematika még megy), a napszúrásról nem is beszélve, bár azt nem fényképeztem, azt kaptam, ráadásul a díszdobozos, deluxe változatot, nem érte meg. Ennyit arról, hogy meg minek veszek cuki fehér napsapkákat, ha fel már nem veszem, mondom én, a szellemi képességeim. Nem az igaziak, biztos nincs elég
Á, közben megnéztem, mit akart mondani nekem a tea, hát azt, hogy a félelem bekopogtatott, a hit nyitott ajtót, és senki sem volt ott, mert hát a hit elűzi a félelmet. Végül is mondhatnám, hogy a teám ráérzett, hogy nem csak a határidők miatt dolgozom a hajnali sötétben (később levendulaszürke égbolt alatt), hanem mert a szorongástól nem tudok aludni, de mivel ez úgy nagyjából mindig így van, most komolyan nem tudom. Ha kopognának, és kinyitnám az ajtót, és senki sem volna ott, én szerintem dupla dózis Félelmet produkálnék, de ez nyilván azért van, mert Magyarországon a Hit nem anyakönyvezhető női név, és ha az lett volna a hetvenes években, akkor sem hiszem, hogy a szüleim azt választották volna.
Nem, nem vagyok róla meggyőződve, hogy ennek van bármi értelme, de azt nem is vártam tőle.
*ezt a két növényt mindig úgy összekeverem, mintha nem lennének teljesen tökéletesen mások, de nocsak, így a doboz végére azt is megértettem, miért ilyen lanyhán gyömbéres csak ez a tea. Mert ginszeng? Kis gyömbérrel, hogy íze is legyen? Nem, a szellemi és egyéb képességeimen láthatóan már ez sem segít.
**nagyon vicces gyógyteáim vannak, a filter papírfülecskéjén nagy és hangzatos bölcsességekkel, a doboz alján meg ízvilágtól függően jóga vagy tai chi pózokkal, és engem ez mind végtelenül felvidít. Persze amúgy nagyon finomak is, és igen mókás keverékek, a ginszeng teában például van többek közt gyömbér, borsmenta, narancshéj, zellermag, kardamon, fahéj, fekete bors és lucerna is, és még vagy tizenöt dolog, amit én most ki nem szótárazok – gyaníthatóan nyomokban, de akkor is, milyen már. Lucerna.
***ez itt, ami nem a fejemben van beleépítve, hanem derék és áldozatos emberek szorgos kezének áldozatos munkáját dicséri, még mindig igen szórakoztató, és talán valamennyire hasonlít arra is, hogy szoktak összeverekedni a gondolataim.
