pedig minden okunk megvolt a félelemre (és a rettegésre is)

Megnéztem a Téli Mesét, aludtam rá kettőt (egyet hajnalban, egyet reggel), most el kéne olvasni még egyszer a könyvet, hogy érdemben tudjak nyilatkozni róla, egyelőre az a benyomásom, hogy nem vészes. Annyira meg sem próbáltak a könyvvel magával kezdeni valamit, hogy igazából nem rontották el: kivettek belőle egy szálat az elejéről, megtoldották pár részlettel a végéről, és csináltak belőle egy édes-romantikus urban fantasyt. Azt, amitől a könyv olyan pompás és hatalmas, az egészen túlzó és kavargó részleteket, a Várost, azt érinteni sem próbálták: Hardesty Maratta aranytála, a hóviharban rekedt vonat, a ködfal, a tél New Yorkban, az öbölbéliek... Mind kimaradtak, és jobb ez így. A végeredmény az időnként közbeékelt, rettenetesen cukormázas tanulság-narráció-bölcsességektől eltekintve kellemes, kedves kis urban fantasy, és nem hinném, hogy ennél jobb végkifejletre számítani lehetett