Anyai nagyanyámat kivéve nagyon kevés képem van a nagyszüleimről, és még róla is csak egy-két képem van lánykorából. Nagyapám ugyan nagyon szeretett fényképezni, de ennek a szenvedélyének csak később kezdett hódolni, és a legtöbb kép már a családot ábrázolja: nagymamámat három, négy, öt egyre nagyobb gyerekkel.
Tizennégy-tizennégy évvel idősebb apai nagyszüleim kapcsán még rosszabb a helyzet, bár tudom, hogy apámnak van még jó néhány képe róluk, csak mindig elfelejtem elkérni. Apai nagyapámról lenne hát érettségiző korú képem (kicsiben kinyomtatva van is; döbbenetesen hasonlít öcsémre), de végül nem azt használtam fel a rajzhoz. Esetleg majd egyszer máskor. Ő idén májusban lenne százkettő, és már húsz éve nincs köztünk, csak az emlékeinkben és az álmainkban. Furcsa, hogy a rajzon idősebbnek tűnik, mint az eredeti fényképen: önkéntelenül is húztam arrafelé, amilyennek megismertem (és mert hát azért vannak még átviteli nehézségek az elképzeléseim és a valóság között).
A rajz alapjául szolgáló fénykép mindkét esetben harminc-negyven éves korukban készült, ellentétben a család hölgyeit ábrázoló képekkel, azokon csupa 18-22 éves fruska látható. Saját magamról is az érettségi tablóra készült képet vettem elő, a későharmincas verzió úgyis ott van az előző négy családi rajz mellett.
Amúgy meg vaddisznókra kötök mostanában csomót, de a vizslákat valahogy érdekesebben lehetett összemadzagolni.
