Nem is tudom, ezt nem mutattam, ugye? Antológia meg minden.
Ez volt az a novella, amit törött üvegből próbáltam összelegózni még novemberben, és kicsit közben néha megőrültem tőle, mármint szó szerint. Életemben nem szenvedtem még így írással, és őszintén, még most sem tudom eldönteni, hogy jó, vagy rossz, vagy egyáltalán értelmes-e, meg novella-e, csak hogy hűbazdmeg, emlékszem minden egyes gondolatára, azokra is, amiket nem írtam bele, de legfeljebb annyira érzem csak magaménak, mint elmegyógyintézet ápolója a szökött sorozatgyilkost. Pedig igazából sem rosszabb, sem durvább, mint jó néhány olyan írásom, ami mégsem tölt el ilyen iszonyattal. Viszont azt egyáltalán nem értem, mitől lett hosszú, ahányszor rágondolok, mindig rövidnek és tömörnek tűnik, pedig a leütések száma ennek igencsak nem ad igazat.
Mindegy is, a lényeg az, hogy ha minden igaz, egyszer majd el lehet olvasni szépen, nyomtatásban is, és el lehet dönteni, hogy jó, vagy rossz, vagy egyáltalán értelmes-e, meg novella-e.
