Például, hogy azért is vagyok mostanában olyan rosszkedvű, mert nem érzem jól magam a barátaim közt, mert jó esetben unom az egészet, unok mindent, amit én mondok nekik, és mindent, amit ők mondanak nekem, mert már ezermilliárdszor elmondtuk egymásnak az összes sztorit és az összes ötletet és az összes mindent és láthatóan valahogy nem sikerül megújulnia senkinek és semminek sem, rossz esetben pedig idegesítenek, mert, mert, mert. Mert sosem tudnak olyat kérdezni, amire érdemes lenne válaszolni, ami bármilyen szinten utalna arra, hogy valaha egyáltalán három és fél másodpercig figyeltek volna az elmúlt évek során, és mert igazából nyilván én sem figyeltem, mert mire figyeltem volna.(És persze, az is idegesít, hogy öreg vagyok és lassú, és miért van az a sok fiatal és vékony és csivitelő és érdekes és fürge lányka, miért, ah. Úgy érzem magam, mint egy bizalmatlan, mogorva, vén terrier több alom spánielkölyök között.)
Igazából azért nem mentem el sehova szilveszterkor sem, mert előtte két nappal voltunk sörözni, és annyira elképesztően borzasztóan nem éreztem magam jól egy másodpercig sem, rosszul ellenben az első pillanattól az utolsóig, hogy gondoltam, nem szívatom magam azzal, hogy kipróbáljam ugyanezt sokkal több alkohollal. Mert Jézusom, attól nem vidámabb lettem volna, hanem elkezdek beszólogatni, és bár az ilyen helyzetben őszintén nem zavar (ha emberek elérik, hogy rosszul érezzem magam, az a minimum, hogy megérdemlik, ha beszólok nekik, ez van), de hogy elmenjek valahová, ahol órákon át nem jó nekem, csak azért, hogy utána hazavergődhessek a háborús helyzetben, mínusz hét fokban, miközben petárdával lőnek, hát nem.
Amúgy meg:
LOOK AT MY ELK
(my elk is amazing)
A kép, ami bárhol, bármikor felvidít. Mert azért csak egyszerű lélek vagyok, na.
