egyszóval meh

Mostanában nem vagyok mindig nagyon vidám (tanulmányaim során az understatement lényem szerves része lett), ennek több oka van, például, hogy mindig épp hó esik vagy olvad, és harisnáyban/leggingsben kell járnom, mert utálom, ha a nadrágom térdig latyak, és bár nagyon jó ruháim vannak (de döbbenetesen jó ruháim, engem is egyfolytában meglep), hülyén néznek ki nagy hátizsákkal, a kis hátizsákba pedig alig fér be valami, a női táskáimba pedig vagy konkrétan semmi nem fér bele, vagy olyan kényelmetlenül húzzák a vállamat, hogy nem tudom, ki találta ki egyáltalán a női táskákat.

Izgalmas fordulatokról nem számolhatok be, fordítok, cikkeket próbálok összerakni, vinnyogok, hisztizek, néha elmegyek havat fényképezni, néha hazagyalogolok egy villamosvonalnyit, valaminek változnia kell, valami változni is fog, érzem, és hogy őszinte legyek, nem nyugtat meg a dolog, mert nem nagyon emlékszem még olyanra, hogy bármilyen dolgok tartósan jó irányba változtak volna, bár ez nyilván hülyeség, és csak az optimizmusom hiányát mutatja.

Két hete el akarok kezdeni egy rajzot, de nem tudom helyesen felvázolni az alakokat és a fényviszonyokat, és időnként az asztalt csapkodva azon szentségelek, hogy miért érdekel engem, hogy bármi helyes legyen egy rajzon, régen nem érdekelt, régen csak rajzoltam, és mennyivel jobb volt, és most is csak rajzolnom kéne, és ha abból a szögből úgy nem eshet a fény az anatómiailag elcsúszott orra hegyére, hát kit érdekel. Remélem, hamarosan belehergelem magam, hogy valójában nem is érdekel, és akkor megint fogok majd tudni rajzolni anélkül, hogy elbaszott picsák rosszindulatú kommentjei a technikai részletek miatt aggódnék.