Éjjel kettőkor már alighanem helyre kis lázam volt, nekem csak a fejfájás tűnt fel, és az, hogy hiába csak pár oldal van hátra, és vége az istenverte giccshalomnak, én most elalszom akár a billentyűzeten is - aztán az iszonyatos füstszag, ami egyre erősebb lett, ahogy a bejárati ajtóhoz közeledtem. Szimatoltam egy darabig, a kezem az ajtónak támasztva (nyilván, ha kinn már minden égett volna, nem csak onnan tűnik fel, hogy az ajtó gyanúsan meleg, de azt a másfél biztonsági utasítást, amit sikerült eltanulnom életemben, mániákusan alkalmazom), aztán kinyitottam az ajtót, és nem nagyon láttam olyan sok mindent, mert vastagon kavargott kinn a füst.
Visszamentem a lakáskulcsért, és számot vetettem a dolgokkal: éjjel kettő van, mindenki alszik már, bár az egyik lakásban nagyon cspakodnak, de mi van, ha nem onnan jön a füst? Mi van, ha nekem kell tennem valamit... és mit? Ne már, húztam a homlokomba a rózsaszín kötött sapkámat, és gondoltam, kinézek a lépcsőházba, hátha okosabb leszek tőle. Az üvegajtóhoz érve egy megfáradt tűzoltót láttam lefelé trappolni, és sietve utána kiabáltam, hogy minden rendben van-e, mire fásultan felnézett rám, és közölte, hogy nagyobb a füstje. Visszabandukoltam aludni, és arra gondoltam, hogy így túl a harmadik fejfájáscsillapítón ez elég bizarr élmény volt, aztán, hogy szellőztetni kéne, de akkor bejön a hideg.
Mire sikerült ágyba bújnom, elkezdett riasztani valami rettentő hangos a közelben, és csörömpölt hajnalig, reggel arra ébredtem, hogy olyan vacakul vagyok, hogy a szememen ugyan kilátok, de a kis fogaskerekek, azok nem. Azok semerre sem forognak. Utolsó oldalakkal ritkán küzdöttem ennyit életemben.
