Szétfolynak a dolgok a kezemben, a fejemben, és valamelyik nap a gyurmasütéshez használt üveglapon is, érdekes, eddig működött, hogy a kézkrémtől nem ragad annyira az anyag, de ez a természetbarát új cucc láthatóan oldja a műanyagot. (Még szerencse, hogy én nem műanyagból vagyok, és hogy elvben rám kell használni). Az élet nagy kérdéseivel szembesülök egyfolytában, és olyan csalódások érnek, mint hogy a gorgonzolafagyi édes ahelyett, hogy pikáns lenne, szerencsére az étcsokis levendulafagyi megmentette a helyzetet.
A takonykór hosszas vendégszereplés után mintha kezdene lecsengeni, persze ki tudja, mi lesz még itt, mert hátra van egy nap fesztiválozás még a nyárból, attól kicsit félek. Egyre többször kapom magam azon, hogy a sörök és borok közé ásványvizeket toldok, mintha megfontolt és okos ember lennék, aki legalább kezdi sejteni, hogy hol vannak a határai, pedig erre egészen elenyésző esélyt látok. Néha idegesít, hogy miért vonzódom a szürke holmikhoz, amikor azok szürkék, hát még csak nem is gótok, de nem is színesek, és mindig attól félek, hogy azért van sok szürke ruhám, mert én olyan szürke vagyok, pedig igazából az is lehet, hogy csak megnyugtatnak. De hogy fogok én így paradicsommadárként lobogni a lelkek éjszakájában, újabb dolog, amiből kimaradok.
Pólót akarok festeni és rajzolni, feltehetően azért, mert nincs semmi értelme.
