Az autópályára ráfordulva éreztem, ahogy visszacsavarodik a rostok közé a feszültség, tekeredik előre, előre, egyre mélyebbre, mint valami végtelenül hosszú dugóhúzó, és aztán egyszerre csak megint berántja majd a síkideg, és elviselhetetlen lesz minden. Na, ez úgy a hazaérkezés után két és fél órával következett be. Isten hozott, fejfájás, nyakfájás, vállfájás. El kéne menni venni megnyugtató dolgokat, mint pl. elem a kézi masszírozóba, amivel olykor akár félórákra is ki lehet simítani az agyamat, vagy friss paradicsom, netán narancslé, de pünkösd hétfő van, a boltok pedig zárva. (A kézi masszírozó amúgy pont úgy néz ki, amilyenek egy igazi Hello Kitty univerzumban lennének a marsi tripodok, és elvben működne USB-ről, de gyakorlatilag kétszer már levágta a gépet, és nem próbálnám ki, hogy a három a magyar igazság alapján legközelebb a viszi-e a merevlemezt.)
Miközben ezen gondolkoztam, megsemmisítettem úgy négy órányi fordításomat. mert hát akkor ha már az eszembe jutottak a Sötét Eshetőségek, érdemes volna a merevlemez potenciális halála előtt felhőbe tolni az aktuális változatot. És "biztos vagyok benne, hogy felülírhatod a fájlt, mindig ebben a mappában van a frisebb mentés, hülye kérdés, hagyjál már békén vele". Kivéve, hogy a múltkor ezt pont megcseréltem.
(Hozzátenném, a héten egyszer már töröltem minden képet a fényképezőgépemről, és még mázli, hogy miután a nagyját átmásoltam. Csak két sorozat képet buktam teljesen.)
Most pedig megyek, és csendben sírok egy keveset, mielőtt nekiállok bepótolni az elveszett munkát (és nem, egy szóra sem emlékszem belőle, fordításnál azt nem is lehet).
mondom én
Szombat reggel van, és a fejem fölött szokás szerint fúrnak. Ha egyszer összedől a ház, legalább tudni lehet, hogy miért.
too much but never enough
Szóval lázasan ébredtem, próbáltam hasznossá tenni magam, ehelyett a nap kellős közepén beájultam, és aludtam rengeteget. Alighanem a masszív világgyűlölet tört ki rajtam fizikai formában is, teljesen jogos, ez így szokott lenni, és vagy rá kéne jönnöm, hogyan érezzem magam jobban az életemben (ehhez kicsit most lemerültek az elemek), vagy ez a fáintos megfázás (mert éjjel muszáj lerúgnom magamról a takarót, a zoknit, és a torkomra tekerni a pizsamafelsőmet, hogy álmodhassak fagyos skandináv horrort) csak a gyengéd kezdet lesz, és én igazából nagyon utálok beteg lenni. Mondjuk két hete ma először nem akart darabokra szakadni a fejem, halleluja, lehet, hogy idővel működni is fog?
Ha valaki most megint elvinné előlem az internetet két hónapra, megint sokkal jobb lenne minden, és ha utána három hétre visszaadná, az is jó lenne, de ez így, hogy mindig itt van, ez így engem igazából boldogtalanná tesz.
Ha valaki most megint elvinné előlem az internetet két hónapra, megint sokkal jobb lenne minden, és ha utána három hétre visszaadná, az is jó lenne, de ez így, hogy mindig itt van, ez így engem igazából boldogtalanná tesz.
tudok titkot tartani
Vagy legalábbis olyan jól beleveszni az információs zajba, hogy a statisztikám: 0 views on your busiest day, January 1, 1970.
Pedig mekkora lenne már, ha ugyanezzel a dátummal NEM nulla lenne, hanem 1970. első napján már vadul blogkodtam volna...
Pedig mekkora lenne már, ha ugyanezzel a dátummal NEM nulla lenne, hanem 1970. első napján már vadul blogkodtam volna...
nem érdekel a civilizáció, ezt sürgősen tiltsák be
Valahol 2-3 lakásnyi távon belül mindig fúrnak. Nem lehet sokkal messzebb, mert a talpamon is érzem, hogy rezeg a beton, nem hallom tőle a zenét, és (a hét tetszőleges napján, a vasárnapot is beleértve) reggel nem tudok aludni sem. Ebben a házban már az építésekor sem volt annyi anyag, hogy évek óta mindig fúrhassanak valamit, nem értem, nem értem, nem értem, betontömböket vitetnek fel, vagy mi?
és főzhetnék ebédet is
Nem csak, hogy megint el tudom mondani, hogy hívnak, de tegnap önállóan és hozott tudásból elragoztam egy -er végű igét. Ráadásul helyesen. Je suis heureuse! (Az internet szerint elsőre azért elgépeltem.)
Ezzel nagyjából kimerítettem a pillanatnyi örömforrásaimat, vagy várjunk csak, valahol van még egy bögre narancslé.
Ezzel nagyjából kimerítettem a pillanatnyi örömforrásaimat, vagy várjunk csak, valahol van még egy bögre narancslé.
bonjour mes amis
Kettős fronthatás, köszönöm, világmindenség! Tényleg csak ez hiányzott. A mai napból, meg úgy általában.
A mai éjszakámban valahogy úgy oszlott el az alvás, mint habfürdőben a matéria, nagy, légüres buborékokkal, amikor félig ébren hevertem, és tudtam, hogy aludnom kéne, mert korán lesz reggel. Sosem tudok aludni, ha időben kell felkelnem, ezért aztán sosem tudok felkelni, vagy ha mégis, abban nincs sok köszönet. A buborékok héjában aztán skandináv mélyhorrorba ágyazott Bosszúállókkal álmodtam, majd előtörtek belőlem a zsíros, személyes rosszindulatocskák is, mással legalábbis nem tudom magyarázni, hogy emberek (akiket nem szeretek) álmomban miért esznek tündéreket. Kis tündérszilánkokat.
Most pedig szakad az eső, hajat kéne mosnom, fogalmam sincs, mit vegyek fel (a kényelmes farmerem most térdig ázna, ami nem ázna térdig, ahhoz nem illik a kigondolt pulóver, miért is nem születtem én Peter Steele-nek, akkor nem lenne ilyen gondom sosem), és egy óra múlva charmante-ságom teljében el kéne indulnom, hogy újfent megismerkedjek a francia nyelvvel.
A mai éjszakámban valahogy úgy oszlott el az alvás, mint habfürdőben a matéria, nagy, légüres buborékokkal, amikor félig ébren hevertem, és tudtam, hogy aludnom kéne, mert korán lesz reggel. Sosem tudok aludni, ha időben kell felkelnem, ezért aztán sosem tudok felkelni, vagy ha mégis, abban nincs sok köszönet. A buborékok héjában aztán skandináv mélyhorrorba ágyazott Bosszúállókkal álmodtam, majd előtörtek belőlem a zsíros, személyes rosszindulatocskák is, mással legalábbis nem tudom magyarázni, hogy emberek (akiket nem szeretek) álmomban miért esznek tündéreket. Kis tündérszilánkokat.
Most pedig szakad az eső, hajat kéne mosnom, fogalmam sincs, mit vegyek fel (a kényelmes farmerem most térdig ázna, ami nem ázna térdig, ahhoz nem illik a kigondolt pulóver, miért is nem születtem én Peter Steele-nek, akkor nem lenne ilyen gondom sosem), és egy óra múlva charmante-ságom teljében el kéne indulnom, hogy újfent megismerkedjek a francia nyelvvel.
remélem, ez is csak a hidegfront
Odakinn ordítanak a fecskék, mindjárt én is ordítok idebenn. Valakit meg fogok ütni, vagy valamit szét fogok törni, vagy nem tudom, dolgokat fogok bántalmazni fizikailag, és közben fejhangon vinnyogok, hogy mennyire végtelenül elegem van mindenből, magamból legfőképpen.
nem csak leestem a lépcsőn, de utána megírtam magamnak sms-ben, nehogy elfelejtsem
Miután egész héten nagyjából mindig fájt a fejem (ha levettem a kötött sapkát, pl. hajmosáshoz, akkor jobban, szóval mit tudom én, meg is fázott? Rettenetes egy fejem van, komolyan), úgy döntöttem, hogy ezek után az, ha elmegyek szombaton Mételyék kései lakásavatójára, és leiszom magam valahová az altalajba, az sem árthat már, mert hová.
A tervet maradéktalanul teljesítettem is, bár a zord céltudatosságot azt hiszem, sikerült álcáznom, mondjuk teljes összeszedetlenséggel. Bár ha jól emlékszem, legalább mintha kivételesen senkit sem akartam volna meggyőzni a bükkfák felsőbbrendűségéről, és arról, hogy hallgasson Verdit most azonnal.
Mételyék lakása pedig zseniális, és az a terasz, ah, csodálatos, és épp a naplementére néz, a budai hegyekre, és egy csomó háztetőre is, bár azok nem annyira festőiek.
A tervet maradéktalanul teljesítettem is, bár a zord céltudatosságot azt hiszem, sikerült álcáznom, mondjuk teljes összeszedetlenséggel. Bár ha jól emlékszem, legalább mintha kivételesen senkit sem akartam volna meggyőzni a bükkfák felsőbbrendűségéről, és arról, hogy hallgasson Verdit most azonnal.
Mételyék lakása pedig zseniális, és az a terasz, ah, csodálatos, és épp a naplementére néz, a budai hegyekre, és egy csomó háztetőre is, bár azok nem annyira festőiek.
statisztika
Az történt, hogy az újBloggeren megtaláltam a statisztikát, és tanulmányoztam egy darabig, remélem, ebből nem csinálok rendszert, ha már eddig sem tudtam soha, ki, honnan, mikor hányszor, merről, miért. Még a keresőszavaim is inkább aranyosak, mint bizarrak - vezet a shetland póni és a fekete jaguár, és ez meg sem lep, végtére is aranyos, de legalábbis vicces állatokról van szó (jut eszembe, azóta sem csináltam meg a Lindskold-féle jaguár rajzát, amihez annak idején azt a sok referenciát összekutattam), a körmendi nyúlontúl, mint olyan, szerinten roppant mókás, aki aragorn rajzok után kutatott, az sajnos alighanem csalódott, móra ferenc híres, az ókorban játszódó regénye pedig volt rám akkora hatással, hogy örüljek, ha az eszembe jut a jó öreg Aranykoporsó. És aztán erről ennyit, mert igazán nem akarok újabb fölösleges adathalmot figyelni egész nap, úgyhogy most gyorsan elfelejtem, hogy megtaláltam a statisztikát, és először iszom egy vödör NeoCitrant, aztán pedig alszom egyet.
A mai nap másutt szerzett statisztikai tapasztalata pedig az, hogy az emberek nem lájkolják Dylan Thomast, pedig tehetnék, különösen ezt a verset.
(Valamiért nem szeretem, ahogy Thomas maga adja elő a verseit, pedig más költőknél az nagyon sokat tud hozzátenni; de hát legalább egy kis Richard Burtont is a bejegyzésbe csempészhetek.)
A mai nap másutt szerzett statisztikai tapasztalata pedig az, hogy az emberek nem lájkolják Dylan Thomast, pedig tehetnék, különösen ezt a verset.
egyébként meg rendet kéne raknom
Vasárnap reggel csak rozsdás víz volt, nem tudom, miért zárták el szombat éjjel a főcsapot, este még minden szép rendben volt (ellenben még másnap este is koszos és rossz ízű izé folyt, pedig), aztán valami narancssárga féliszapban moshattam hajat, szerintem még mindig tankot lehetne ácsolni a hajamból, és egy porcikám sem menne át a reptéri biztonsági kapun.
Aztán beleejtettem a bögrémbe egy képkeretet, össze is tört, el is vágta az ujjam, és megölte a teám. Valamint közelgett az indulás pillanata, és nekem még szilánkokat kellett takarítanom az asztalról, ahelyett, hogy tettem volna valamit a hajammal, hogy ne úgy nézzek ki minden képen, ahogy aztán kinéztem (soha többé nem megyek ki az utcára sem). Utána elindultunk a barlang felé, azaz előtte még reggeliztünk, ki-ki fagylaltot, túrós rétest vagy pogácsát, saját hitének megfelelően, és ténferegtünk a zöld gyepen, mert a következő túra háromnegyed óra múlva indult.
Később aláereszkedtünk a hegy gyomrába, ami a legutóbbi barlanglátogatásomhoz (Aggtelek) képest igen szűk kis tekervényekből állt (nem, nem fogom anatómiailag elhelyezni a hegy gyomrában képhez mérten), végül is, mint megtudtuk, már huszonkilenc kilométernyit fedeztek fel belőle egy négyzetkilométeren, és nyilván nem ennyi az egész, mert ott minden barlangból van, ez egész hegy. Azért szép volt, csak valahogy kisebb, mint tízéves koromban, amikor legutóbb jártam benne, nem, nem, nem fordulhat elő, hogy én nőttem meg azóta, semmiképp sem.
Majdan séta, thai levesek és séta megint, aztán hazaballagtam, szembesültem a fényképekkel, na mindegy, ne is beszéljünk fényképekről soha többet, köszönöm szépen.
Aztán az agyam kissé szilánkosodott, szerintem új szemüveg lesz ennek a vége, bár az is lehet, hogy az tesz be a szememnek, hogy visszatértem a rendes monitoromhoz, és az már első körben is durván kiakasztott, mert az egy rendes szemkímélő csudálatosság, ellentétben azokkal a képernyőkkel, amiktől tényleg nem fáj a fejem. Persze mindegy is, miért, a hétfő estét azzal töltöttem, hogy egészen új dimenzióit csodáltam meg a fejfájásnak, a keddet meg azzal, hogy bizonytalan időközönként óvatosan egy párnát tettem az arcomra, hátha akkor nem lesz baj. Nem is lett, bár még a szerda reggel is jobb úgy gépelni, hogy a monitorra csak befejezett tagmondatok után nézek rá, hogy mégis, most akkor az alanyt az állítmánnyal elfelejtettem-e, és felcseréltem már megint valami lyéket, vagy sem. (A múlt heti termésben szerepelt az ijet és a halyam, és esküszöm, ilyen mennyiségben ez még sosem fordult elő velem.)
És még az is volt, hogy kiderült, hogy idén nem látom szívem csücskét, ah, hát két hete vigasztalhatatlan vagyok, továbbá nem látom a Faith No More-t sem, mert pont akkor kell ide jönniük, amikor én másutt vagyok, nem valami tapintatosak ezek a rockzenészek. Viszont nagyszerű nyuszis bögrét festettem, és jövő héttől megtanulok franciául, továbbá salátán fogok élni (vagy nem).
Aztán beleejtettem a bögrémbe egy képkeretet, össze is tört, el is vágta az ujjam, és megölte a teám. Valamint közelgett az indulás pillanata, és nekem még szilánkokat kellett takarítanom az asztalról, ahelyett, hogy tettem volna valamit a hajammal, hogy ne úgy nézzek ki minden képen, ahogy aztán kinéztem (soha többé nem megyek ki az utcára sem). Utána elindultunk a barlang felé, azaz előtte még reggeliztünk, ki-ki fagylaltot, túrós rétest vagy pogácsát, saját hitének megfelelően, és ténferegtünk a zöld gyepen, mert a következő túra háromnegyed óra múlva indult.
Később aláereszkedtünk a hegy gyomrába, ami a legutóbbi barlanglátogatásomhoz (Aggtelek) képest igen szűk kis tekervényekből állt (nem, nem fogom anatómiailag elhelyezni a hegy gyomrában képhez mérten), végül is, mint megtudtuk, már huszonkilenc kilométernyit fedeztek fel belőle egy négyzetkilométeren, és nyilván nem ennyi az egész, mert ott minden barlangból van, ez egész hegy. Azért szép volt, csak valahogy kisebb, mint tízéves koromban, amikor legutóbb jártam benne, nem, nem, nem fordulhat elő, hogy én nőttem meg azóta, semmiképp sem.
Majdan séta, thai levesek és séta megint, aztán hazaballagtam, szembesültem a fényképekkel, na mindegy, ne is beszéljünk fényképekről soha többet, köszönöm szépen.
Aztán az agyam kissé szilánkosodott, szerintem új szemüveg lesz ennek a vége, bár az is lehet, hogy az tesz be a szememnek, hogy visszatértem a rendes monitoromhoz, és az már első körben is durván kiakasztott, mert az egy rendes szemkímélő csudálatosság, ellentétben azokkal a képernyőkkel, amiktől tényleg nem fáj a fejem. Persze mindegy is, miért, a hétfő estét azzal töltöttem, hogy egészen új dimenzióit csodáltam meg a fejfájásnak, a keddet meg azzal, hogy bizonytalan időközönként óvatosan egy párnát tettem az arcomra, hátha akkor nem lesz baj. Nem is lett, bár még a szerda reggel is jobb úgy gépelni, hogy a monitorra csak befejezett tagmondatok után nézek rá, hogy mégis, most akkor az alanyt az állítmánnyal elfelejtettem-e, és felcseréltem már megint valami lyéket, vagy sem. (A múlt heti termésben szerepelt az ijet és a halyam, és esküszöm, ilyen mennyiségben ez még sosem fordult elő velem.)
És még az is volt, hogy kiderült, hogy idén nem látom szívem csücskét, ah, hát két hete vigasztalhatatlan vagyok, továbbá nem látom a Faith No More-t sem, mert pont akkor kell ide jönniük, amikor én másutt vagyok, nem valami tapintatosak ezek a rockzenészek. Viszont nagyszerű nyuszis bögrét festettem, és jövő héttől megtanulok franciául, továbbá salátán fogok élni (vagy nem).
szintén töredék
Ugyanazon a sörözésen azt is találtam mondani, hogy mostanában üveget festek és virágokat fényképezek, mire az volt a válasz, hogy "szóval csajos dolgokat csinálsz", és alighanem kiült valamiféle értetlenség az arcomra, mármint követte némi kis enyhe visszakozás a kijelentést. Persze, amúgy ezek lehet, hogy tényleg csajos dolgok, de én sosem gondoltam csajosnak azt, ahogy én csinálom, hah, hát miért is ne tartanám magam különbnek.
Mindegy, igazából az a baj, hogy itt a hidegfront (a fecskék hozták, idén ma reggel hallottam először a fecskéket, és erre hozták magukkal a vihart), az eredményének majd örülök, de a folyamat maga azzal fenyeget, hogy felrobban a fejem, és szétfreccsen belőle a pokoli kín a világra. (És most épp Minden Rénszarvasok Uránál élhetnék vidám társasági életet, ha nem így volna, ám ehelyett itthon fetrengek az ősiszonyat kómás fejfájásával.) Legyen már hideg, vagy valami, csak ne szedjen szét ilyen apró kis darabokra.
Mindegy, igazából az a baj, hogy itt a hidegfront (a fecskék hozták, idén ma reggel hallottam először a fecskéket, és erre hozták magukkal a vihart), az eredményének majd örülök, de a folyamat maga azzal fenyeget, hogy felrobban a fejem, és szétfreccsen belőle a pokoli kín a világra. (És most épp Minden Rénszarvasok Uránál élhetnék vidám társasági életet, ha nem így volna, ám ehelyett itthon fetrengek az ősiszonyat kómás fejfájásával.) Legyen már hideg, vagy valami, csak ne szedjen szét ilyen apró kis darabokra.
töredék
Tegnap egyébként volt egy pont, amikor felmerült, hogy hah, de nyilván nem tudnék felsorolni tünde nyelveket, és kétségbeesetten hallgattam, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy nem a London Calling az egyetlen klasszikus, amit ismerek.
ne már
Megdörzsöltem a szemem, és elkezdett folyni az orrom.
Valamint a héten egyfolytában keverem a j-ly ősellenség-párt.
Valamint a héten egyfolytában keverem a j-ly ősellenség-párt.
Szeléné eltakarta arcát
A felhők összesúgtak, és egy tizedmásodpercre pre-raffaelita alakzatot öltöttek.
Csak az én kedvemért.
a szavak mostanában nem akarnak kézre állni nekem, de még lábra sem
Mielőtt végképp átmennék fotóblogba, jelzem, hogy azért dolgok is történnek, csak mióta szereztem egy határidőnaplót, amit (a dolgok 90%-ához hasonlóan) nem rendeltetésszerűen használok, hanem épp ellenkezőleg, azóta kevésbé érzem szükségét annak, hogy az eseményeket megpróbáljam frappánsan is megfogalmazni.
De voltak olyanok, hogy fényképeztem (a májusi termés egyelőre kb. 300 kép; nekem erre megy rá a vinyóm, nem a sorozatokra), és hogy aludtam, és meglátogattam Grafikuslányt is, ami maga volt a megtestesült zsenialitás, bár arra a részletre, hogy hazafelé menet bodzabokrokat fényképeztem az éjszakában, már határozottan csak a memóriakártya derített fényt. De fantasztikus sajtokat ettünk, utána fantasztikus, fűszeres, sült pontyot, közben macskák cikáztak körülöttünk, és néha sírtunk a röhögéstől, máskor pedig megvilágosodtunk. Szóval jó volt, nagyon.
De előtte olyan is volt, hogy a Ligetben heverésztünk (buta vagyok én most neveket kitalálni, na), és néztük a rohangáló és játszó kutyákat, a kutyák jó fejek, de nagyon.
Utána meg (napokkal) juhtúrós, medvehagymás padlizsánkrémet kaptam, és megbeszéltük a világ fontos dolgait, úgyis mint kelta mitológia, hattyúk, és hogy milyenek azok a furcsán fordított, de mégis működőképes történetek, ahol a nő a nap, és a férfi a hold, meg hogy a tudósok miért kérdeznek hülyeséget a dalai lámától - erre nem jöttünk rá - és hogy a hellének pontosan miért foghatták vissza az európai tudomány meglódulását, és Kepler miért ragaszkodhatott ahhoz a teljesen reménytelen elképzeléshez, hogy ha már fel kell adni a ptolemaioszi rendszert, akkor is legyen benne valami szent szerkesztettség, szóval rengeteget tanultam már megint, és most épp érdekelnek a hattyúk is. (Ausztráliában például feketék. Pont ugyanolyanok, mint nálunk, csak feketék.)
Utána (órákkal) elmentem fel, amerre egykor laktunk, és megálltam egy barlang kapujában, de nem csak azért nem mentem be, mert már zárva volt, hanem mert úgy gondoltam, erre igazából programot kéne szervezni, meg úgy is gondoltam, hogy tejóisten, húsz éve már, hogy ebben a szurdokban itt én alter fesztiválon ugráltam, aztamindenit, hát akkor épp nem sütött ilyen sok ágra a nap. Később leballagtam az út túloldalán a másik katlanba, ahol épp rusztikusan a fűben merengtem volna, amikor támadó kullancsot fogtam (a derekamon), majd a hegyről leballagva fagylaltozó ismerősökbe botlottam, akik haza is hoztak az alkonyatba burkolódzó hegyen át, és igazából minden nagyon szép volt, meg a dolgok jelentős része jó is (tükörrel kullancsra vadászni a hátamon nem akkora élvezet).
Nagyjából ennyi, meg a szokásos internetes drámák, az internet az alapvetően egy drámai hely.
Á, és fényképeztem holdat, ami nagyon vicces volt, csak épp korai volt még nyitott ablaknál aludni miatta, mert most megint taknyos vagyok, mint a kurvaélet. Bár amikor tíz perce hisztérikusan tüsszögök, általában inkább arra gyanakszom, hogy allergiás vagyok valami most nyílóra, egyszer veszek már egy kis Claritint, hátha az majd jót tesz nekem.
De voltak olyanok, hogy fényképeztem (a májusi termés egyelőre kb. 300 kép; nekem erre megy rá a vinyóm, nem a sorozatokra), és hogy aludtam, és meglátogattam Grafikuslányt is, ami maga volt a megtestesült zsenialitás, bár arra a részletre, hogy hazafelé menet bodzabokrokat fényképeztem az éjszakában, már határozottan csak a memóriakártya derített fényt. De fantasztikus sajtokat ettünk, utána fantasztikus, fűszeres, sült pontyot, közben macskák cikáztak körülöttünk, és néha sírtunk a röhögéstől, máskor pedig megvilágosodtunk. Szóval jó volt, nagyon.
De előtte olyan is volt, hogy a Ligetben heverésztünk (buta vagyok én most neveket kitalálni, na), és néztük a rohangáló és játszó kutyákat, a kutyák jó fejek, de nagyon.
Utána meg (napokkal) juhtúrós, medvehagymás padlizsánkrémet kaptam, és megbeszéltük a világ fontos dolgait, úgyis mint kelta mitológia, hattyúk, és hogy milyenek azok a furcsán fordított, de mégis működőképes történetek, ahol a nő a nap, és a férfi a hold, meg hogy a tudósok miért kérdeznek hülyeséget a dalai lámától - erre nem jöttünk rá - és hogy a hellének pontosan miért foghatták vissza az európai tudomány meglódulását, és Kepler miért ragaszkodhatott ahhoz a teljesen reménytelen elképzeléshez, hogy ha már fel kell adni a ptolemaioszi rendszert, akkor is legyen benne valami szent szerkesztettség, szóval rengeteget tanultam már megint, és most épp érdekelnek a hattyúk is. (Ausztráliában például feketék. Pont ugyanolyanok, mint nálunk, csak feketék.)
Utána (órákkal) elmentem fel, amerre egykor laktunk, és megálltam egy barlang kapujában, de nem csak azért nem mentem be, mert már zárva volt, hanem mert úgy gondoltam, erre igazából programot kéne szervezni, meg úgy is gondoltam, hogy tejóisten, húsz éve már, hogy ebben a szurdokban itt én alter fesztiválon ugráltam, aztamindenit, hát akkor épp nem sütött ilyen sok ágra a nap. Később leballagtam az út túloldalán a másik katlanba, ahol épp rusztikusan a fűben merengtem volna, amikor támadó kullancsot fogtam (a derekamon), majd a hegyről leballagva fagylaltozó ismerősökbe botlottam, akik haza is hoztak az alkonyatba burkolódzó hegyen át, és igazából minden nagyon szép volt, meg a dolgok jelentős része jó is (tükörrel kullancsra vadászni a hátamon nem akkora élvezet).
Nagyjából ennyi, meg a szokásos internetes drámák, az internet az alapvetően egy drámai hely.
Á, és fényképeztem holdat, ami nagyon vicces volt, csak épp korai volt még nyitott ablaknál aludni miatta, mert most megint taknyos vagyok, mint a kurvaélet. Bár amikor tíz perce hisztérikusan tüsszögök, általában inkább arra gyanakszom, hogy allergiás vagyok valami most nyílóra, egyszer veszek már egy kis Claritint, hátha az majd jót tesz nekem.
beltane
Amúgy meg itt a hajunkban sárga virágokkal nagy máglyák körül tobzódás ünnepe, világos félév, nyár, a többit elfelejtettem.
Á, igen, a jószágot áthajtják a tüzek közt, aztán meg fel a legelőre.
Á, igen, a jószágot áthajtják a tüzek közt, aztán meg fel a legelőre.
erről egyszer kiselőadást is tartottam
Tegnap aztán a zsákmánnyal levonultam a Dunához, ahol először is turistának néztek, másodszor pedig ezt én nem értem, a rakpart és a padok és a kőkorlátok mind tele voltak a meleg estében piknikező helyiekkel. Láttam mindenféle izgalmasságokat (például a motorost, aki a Duna túlpartján túráztatta úgy a gépet, hogy meg lehetett süketülni tőle, és úgy cikázott a zsúfolt rakparton, hogy azt nézni is rossz volt, biztos sietett donornak - nem, nem kívánok rosszat a motorosoknak, az épelméjűeknek különösen nem, az efféle barmok pedig előbb-utóbb sajnos szemeteszsákban végzik, de miért, miért, miért, hát tök fölöslegesen, fel sem tudom fogni, és jó esetben csak némi forgalmi fennakadást okoznak, meg tovább terhelik az egészségügyet, nem törnek össze mást is), és most már tudom, hogyan szokták az ide látogató államférfiak városnéző sétahajókázását rendőrileg biztosítani (súlyos; legalább öt kísérőhajó volt, és a két rakparton a hajóval együtt lépésben araszoló, népesen villogó konvoj), bár azt csak reggel sikerült kiderítenem, hogy a kínai trónörökös járt épp minálunk.
Elkezdtem kigubancolni a múltkori verseket, vannak benne érdekesek, meg vannak olyanok, amiket az ötödénél feladtam hisztérikusan röhögve, pedig pl. nem rossz az sem, csak olyan őszintén romantikus, amilyen én a magam rohadék cinizmusával már tizenhat évesen sem mertem soha lenni, azt hiszem (tizenöt évesen még igen, de nem tudom, hová tettem a bizonyítékokat) (tényleg, hová tettem a bizonyítékokat, a kézzel illusztrált, fénymásolt versesfüzetemet? Ne már, hogy nincs meg...).
Igazából döbbenetes, mennyi gyávaság kell ahhoz, hogy az ember cinikus legyen, nem?
Elkezdtem kigubancolni a múltkori verseket, vannak benne érdekesek, meg vannak olyanok, amiket az ötödénél feladtam hisztérikusan röhögve, pedig pl. nem rossz az sem, csak olyan őszintén romantikus, amilyen én a magam rohadék cinizmusával már tizenhat évesen sem mertem soha lenni, azt hiszem (tizenöt évesen még igen, de nem tudom, hová tettem a bizonyítékokat) (tényleg, hová tettem a bizonyítékokat, a kézzel illusztrált, fénymásolt versesfüzetemet? Ne már, hogy nincs meg...).
Igazából döbbenetes, mennyi gyávaság kell ahhoz, hogy az ember cinikus legyen, nem?
Mary Renault: The bull from the sea
Ahogy a Thészeusz ifjúsága tulajdonképp arról szól, hogyan vállalja föl és viseli egy fiatal hős a hatalmat, a The bull from the sea azt mutatja meg, ahogy a fiatalság diadala elkopik, az ember már nem sérthetetlen, nem tévedhetetlen, és ha ezt nem méri fel időben – márpedig hogyan mérhetné fel – akkor elbukik.
Cikk az SFmag.hu-n.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)