mindig elfelejtem, hogy aisling-e vagy az egy másik

 

el- és belefáradás, azt hiszem

Jól van, hát nyilván nem sikerült csodát tennem, bár hétfő óta bő tízezer szóval megdobtam a tételt, szóval már csak a kétötöde hiányozna, hogy úgy hirtelen elég legyen, és ráadásul minden bajom van azzal is, amit írtam, leginkább, hogy nem jó, és hogy ugyanazok az alapvető hibái vannak, mint az összes többinek, plusz még nagyon sok más is, ami az összes többiben nincsen.

Álmos vagyok, elegem van mindenből, most felőlem akár a világvége is jöhet, csak gyorsan és ne legyenek túlélők sem.

Alternatív megoldásként csak a nagyon csípős indiai étel, esetleg brutálisan tőzeges skót whisky jut az eszembe.

Mind a kettőhöz az kéne, hogy hirtelen megjavuljon egyes kiadók fizetési morálja, szóval marad a világvége.

19326

Most már tényleg csak matematikai esélye van, hogy idén megcsináljam a nanowrimo-t, pedig az elmúlt napokban nagyon küzdöttem, de most már két napja gyorsabban írok, mint ahogy gondolkozni tudnék, és nem mindig tetszik, amerre ez tekeri a történetet, pedig most már kezdem érezni, hogy tényleg történet, és tényleg tekeredne, de ezer szavanként mindig meg kell állnom átgondolni, hogy innen merre is visz az egész, és miért épp arra, és egyszerűen ennyi kávém és fejfájáscsillapítóm már nincsen.

Pedig annyira magabiztosan vágtam neki, és annyira akartam, de tényleg. Csak plusz három nap kéne.

csak a szokásos

Lassan valahogy két külön blogféleséget kéne vezetnem, az egyikben leírnám címszavakban, hogy mi történt, a másikban pedig, hogy mi is volt, ami történt (tudom, ezt a blogféleséget hívják naplónak, de a naplókat mindig elvesztem), csak amikor pár év múlva megtalálnám, nagyon ideges lennék, hogy "hogy lehettél ilyen naiv? mit lelkesedtél? minek?"*, mert általában ez szokott idegesíteni, a parttalan nyavalygás csak untat.

Egyébként meg sörözések voltak meg SFmag-születésnap, csodálatosan finom tortával, meg nagy beszélgetések, és ilyesmik.

*Nem mintha mostanában épp lelkesednék bármiért is, csak tudom, hogy az az, amitől utána mindig csapkodni meg hisztizni szoktam.

és a leckémet is megette a kutya

Ma igazából otthon akartam maradni, de magamra borítottam a teám, és teljesen átázott a székem.

mindeközben

Mindenki szomorú körülöttem, és ettől én is szomorú vagyok, és néha másnapos. A munkában épp egy olyan (pár száz oldalas) résznmél tartok, amit nem fésült át az amerikai szerkesztő úgy nagyjából sehogy sem (gondolom, időhiány miatt, emlékszem, mekkora hiszti volt belőle, hogy jelenjen már meg). Tíz percenként kelek fel megnézni a nyomtatott változatban, hogy ennek a mondatnak most tényleg nincs értelme, vagy szkennelési hiba, és lemaradt a fele, de eddig még mindig a fájlnak volt igaza. Néha napokig nem nézek internetet egyáltalán sehogy sem, úgysem ír senki soha, bár ma kaptam e-mailban nyári fényképeket, soha többé nem megyek emberek közé, ááá. Kaptam házi padlizsános-marhasültes-duplasajtos pizzát és sütőtököt, és teljesen alkalmatlan vagyok mindenre. Bármire.

gondolatok, amik jobb lett volna, ha alkalom híján elmaradnak

Be kéne tiltani férfiakon a bokacsizmába gyűrt sztreccsfarmert.

Halhatatlanok

Tarsem Singh egészen pontosan ott rontotta el a dolgot, hogy azt hitte, ő a múlt nélküli ember, és nem kötelezi például a Zuhanás; de persze az is lehet, hogy azt hitte, úgy varázsol a látvánnyal, hogy nincs szüksége épkézláb forgatókönyvre.

Cikk az SFmag.hu-n.

valamint kezd beragadni a gépen az egyik billentyű is

A mirelit pizza papírdobozával leszeltem egy négyzetcentit az ujjamról, és szénanáthás tüsszögőrohamokat kapok, ha kávét iszom. Mi lesz így velem?

az előzetes nem hazudik

Legfeljebb annyiban, hogy a Halhatatlanok nem rosszabb, mint A titánok harca. Az persze nehéz is volna, mert bármi, ami annál jobban szétesik, már kiérdemli az experimentális jelzőt, és ezzel megindul felfelé a dramaturgiai értékelhetőség parabolájának másik szárán (gyönyörűen sehova sem illő képeim vannak, ugye? A koherencia az x tengely, az értékelhetőség az y, és A titánok harca valahol a nullánál toporog, csak hogy magyarázzam a bizonyítványom és a hasonlataimat), de azért ez az izé egy újabb olyan film, ami azt bizonyítja, hogy a 3D meg a látvány nem ér túl sokat, ha nincs mögötte történet.

Kár, mert a Zuhanás után azért többet vártam. Sokkal többet.

mindenkinek van egy álma

Az ilyen mindig kicsit álmos időszakokban nem jó ötlet kifesteni a szemem, mert csuklótól ujjhegyig teli kézzel szoktam dörzsölni, leginkább szét az arcomon mindazt, aminek meghatározott régiókban, szemhéj, szempilla kéne maradnia.

Közben azt próbálom a másik böngészőben kitalálni, mások mit, mennyit és hogyan láthatnak a profilomból. Két dologra jöttem rá: az Explorer elképesztően idegesítő, és nem csak az én blogom esik szét derékban rajta, de másoké is... furcsa; és a saját profilomat még én magam sem nézhetem meg, olyan titkos. De azért szerkeszthetem, ha akarom.

Nem akarom.

fagy, nem majd ha

Aztán az lett a vége, hogy délután fél kilenckor már fájt nyitva tartani a szemem, csukva tartani is fájt, de úgy legalább nagyon hamar elaludtam. Aztán dolgoztam, és este kocsmáztam, aztán dolgoztam, és este kocsmáztam, aztán már csak nagyon keveset dolgoztam, mert leolvadt az agyam, és a tervezett programomtól eltérített a felfedezés, hogy a Margit-szigetnél le lehet menni a híd lába elé, és én nem emlékszem rá, hogy valaha ilyen alacsonyan lett volna a Duna, mióta rendszeresen átjárok rajta, szóval le kellett oda mennem fényképezni. Azért még időben odaértem a rendezvényre, hogy megnézhessem, ahogy brainoiz elnyeri a megérdemelt elismerést fordítói munkásságáért , és utána ittunk bort, és nagyon hideg volt hazafelé, alighanem itt a tél.

Jó, november van, panaszra nincs okom, csak most akkor elérhető fiókba kell költöztetnem a vastag harisnyáimat.

helyzetjelentés a szóbányából

Végül a hetek óta tartó holtpontról az mozdított ki, hogy egyik este sétáltam egy nagyot, és félúton leültem egy padra, előkaptam a gépemet, és egy órán át a nyomorék nanowrimo szörnyeteget írtam a játszótéri lámpák fényében. Közben záporoztak rám a levelek, majdnem bokán pisiltek az arra sétáló kutyák, és egyszer egy katicabogár is landolt a képernyőn, aztán leesett a billentyűzetre, és addig mászkált rajta, amíg fel nem melegedett annyira, hogy elrepüljön.

A holtpontról kimozdultam, valamint felfáztam és megfáztam, és most olyan rosszféle, náthás fejfájás nyomja be a koponyámat, szóval még nem egyértelmű, hogy megérte (dehogynem, megérte; a holtpont lassan már holtsíkká terebélyesedett, és kezdte felzabálni az egész világot), annyira gyűlölöm a NeoCitrant, hogy annál már csak a ColdRexet utálom jobban.

Annyi mindent akarok írni, csak nem állnak mondatokká össze.

november

Hogy tisztázzuk a hónapokat.

(Ez egy jó, hm, tizen...négy-öt éves fordítás, és alighanem most már mindent máshogy csinálnék benne, például most már eleve nem ülnék neki lefordítani. De azért még szeretem...)

Norman MacCaig: November Night, Edinburgh The night tinkles like ice in glasses. Leaves are glued to the pavement with frost The brown air fumes at the shopwindows, Tries the doors and sidles past. I gulp down winter raw. The heady Darkness swirls with tenements In a brown fuzz of cottonwool Lamps fade up on crags, die into pits. Frost in my lungs is as harsh as leaves Scraped up on paths. - I look up, there A high roof sails, at the mast-head Fluttering a grey and ragged star. The world's a bear shrugged in his den. It's snug and close in the snoring night And outside like chsyanthemums The fog unfolds its bitter scent.

Novemberi éjszaka, Edinburgh Mint jég a pohárban csendül az éj Az útra ragasztja a lombot a fagy. Barna a pára a kirakaton, Az ajtóhoz libben és besündörög. Nyers telet kortyolok. Szilajul Kereng a házak közt a sötét. Barna, s mint vatta, szálas a fény Fakón felvillan, elhal az éjben. Szárazon roppan, mint levél a földön A fagy a tüdőmbe. - Fönn a tető Mint a vitorla s árboca csúcsán Egy tépett kis csillag szürkén rebeg. Medve-világ ez, barlangban alvó Meghitten szűkös a horkoló éjben És odakinn mint óriás-krizantém Nyílik a keserű illatú köd.

le sigh

Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de a Halhatatlanok trélere olyan tré, hogy a Titánok harca is ígéretes volt hozzá képest. Pedig nehéz elképzelni - azt is, hogy annál bármi kevésbé bizalomgerjesztő lehet, meg azt is, hogy Tarsem Singh rossz filmet készítene. De a trélerek ritkán hazudnak, pláne jó filmet rossznak.

Majd meglátjuk.

Egy isten fia – Mary Renault: Thészeusz ifjúsága

Thészeusz története az egyik legismertebb görög monda. Az athéni királyfit Krétára hurcolják és a labirintusba vetik, a Minótaurosz elé, ám a krétai királylány, Ariadné ad neki egy gombolyag fonalat, aminek a segítségével kijuthat az útvesztőből, miután megölte a szörnyeteget.

Cikk az SFmag.hu-n.

lehet, hogy unalmas, de legalább írom

Egész jókedvűen ballagtam el a netközelbe, dacára annak, hogy a munkával nem haladok úgy, ahogy kéne (eltört az agyamt, teljesen, végleg, és ráadásul megvágta közben a kezemet is), aztán persze kiderült, hogy a Világban közben kataklizmák voltak és miegyebek, nem jó ez így, nagyon nem.

Vasárnap egész nap nem tudtam kimászni az ágyból, annyira nem, hogy azt sem tudom, mennyit aludtam, mert este hétig (hatig?) nem tűnt fel, hogy nem állítottam át az órámat, és most akkor melyik szerint voltam ébren abban a pár órában, amikor megkíséreltem fordítani. Azóta átolvastam azt a pár oldalt, és jobb lett volna, ha inkább csak alszom helyette, mondom, hogy eltört az agyam, de még a mondatokat is felmetélte. Aztán persze kiderült, hogy tudat alatt azért aludtam ennyit, mert sejtettem, hogy Impatient majd felhív, és hajnalig kell moziznunk és innunk (A The Guard nem egy In Bruges, és nem, egyiknek sem vagyok hajlandó a magyar címét használni, hogy a fordítóik kezét tőből szaggassák le.) Hétfőn a wrimókkal ittunk előre a medve... ööö, regény bőrére, bár szóltam, hogy nekem most határidőim vannak, egymás hegyén és hátán, és lehet, hogy idén nem fog menni az az ötvenezer szó sehogy sem. Utána söröztünk a szóviccmesterekkel, de nem győztek meg, és inkább hazajöttem az utolsó metróval, hátha dolgozni fogok, de abból is csak bamba alvás lett. Aztán töltöttkáposztázás, majd egy papírpohár kávé mellett próbáltam rendbeszedni a katedrális oszlopait és kísérteteit, újabb hasznos kifejezéseket tanultam és felejtettem el szinte azon nyomban.

Aztán egész éjjel azon rettegtem, hogy most komolyan elkezdett-e oldalra kinőni a bölcsességfogam, mert én azt egészen biztosan nem élem túl, de tényleg nem. Ennek megfelelően reggel megint nem bírtam felkelni, és úgy sütött a nap, hogy fontolgattam, hogy világgá menjek, de ehelyett csak hamburgerért és internetért jöttem el, de azt hiszem, egy kávét majd hozzátolok még a fogyasztásomhoz.