naplószerű

A rituális alaptáborozás ezúttal rávilágított arra, hogy mi haszna van az új fényképezőgépem legfölöslegesebbnek vélt funkciójának, a mosolyra kattintásnak (és az ehhez tartozó, beépített mosolymérőnek), fülig érő vigyorok közt visongtuk, hogy "és méri és méri és méri", illetve aztán Sulemia kezében már teljesen önállósodott a gép, és gombnyomás nélkül is mindenkit lefényképezett, aki elmosolyodott. A későbbiekben én sziszifuszi küzdelmet vívtam a babzsák fotelekkel, majd Sulemiával és Búvárzenekarral hármasban még családról, barátokról és elmebajról beszélgettünk, mert ezek fontos dolgok, vagy legalábbis érdekesek.

Szombaton hirtelen befejeztem egy fordítandó novellát, ahol a végén emberfej nagyságú, lángoló pókokat kergetnek husángokkal egy vidéki angol kúria gyepén, és újfent megtapasztaltam, hogy nálunk az nem úgy van, hogy műveljük az ipart, hanem az ipar művel minket - ezúttal egyes kerítéstípusokat, a különféle felekezetek méltóságainak megszólítását, a szinte már szokásos bibliai idézeteket, keresztény jóslásmódokat, angol egyetemi titulusokat és épületrészeket kerestem-ellenőriztem mindössze nyolc oldal szövegért. A kőriseknek már csak kedvtelésből olvastam utána.

Hétfőn az erdei házikóban ebédeltünk, sógorom sziklakertet épített, én rajzolni kezdtem, de rá kellett jönnöm, hogy az alatt a közel másfél év alatt, amíg hanyagoltam a színes rajzokat, a filctollaim fogták magukat, és meghibbantak. A drapp narancssárgán fog, a sárga narancssárgán - ezek után megkönnyebbülés, hogy a zöld csak árnyalatot váltott, és nem lett mondjuk... narancssárga?

Másnap épp indultam neki a nagyvilágnak, amikor leszakadt az ég - az özönvízszerű eső természetesen elállt, mire megérkeztem a tesztelendő skót étterembe, de vacsoratársam így is késett egy órát, mert először taxit nem sikerült fognia, aztán mire feladta, rájött, hogy az utcán nem tud átkelni a kocsijához. Azért idővel nekiláttunk a mértékletes whisky-kóstolásnak, a skót étkeknek és - részemről - a Bulmersnek is, mert az ismeretlen cider, amit kinéztem, épp kifogyott (eléggé el nem ítélhető módon a haggis is). Utána elballagtunk a Gödörbe, és megnéztük az Anna and the Barbies lemezbemutató koncertet, mert Első Mesélőm rajongójuk nekik; és tényleg tök jók voltak, határozottan teljesen tök jók. Aztán a taxira várva néztük, ahogy tökéletes retro-gót stílusban épp egy belvárosi épület koronájára dugja ki sárgás képét a Hold a tépett felhők közül, és aztán én itthon még elolvastam egy novellát, amitől aztán reggelig hülyeségeket álmodtam. mert az jó. Vagy mégsem.