ez

Szakadó esőben lovaskocsit fényképezni, térdig elázni; az üres kocsmában egy kölyökkutyával játszani, aztán hallgatni, ahogy körbe-körbe rohangál az asztalok alatt, és szabályos időközönként nagyot koppan valahol, de ez nem csillapítja a lelkesedését; mindeközben iszonyatos sok sör, és valamikor hajnalban gyrosozunk mergenccel; másnap este aztán visszamegyek az első kocsmában hagyott kötött pulóveremért, és zavart arccal halászom ki a szék, valamint egy békésen sörözgető asztaltársaság alól.

Közben teljes agyhalál, lassan vánszorgó munka, a legegyszerűbb szavak sem jutnak eszembe, mindenre alkalmatlannak érzem magam, és elég sok mindenre az is vagyok. Este lekésem a családi vacsorát, de legalább Helyszínelünk, mielőtt hazavánszorognék tovább küzdeni. Pénteken is. Szombaton a rosszul félbehagyott munka örömével fel a kerti házikóba, grillezünk és nevetünk, a fűben hempergünk a kutyával, virágokat fényképezek, családilag filmnézünk, epret eszünk és földimogyorót.

Aztán vissza az agyhalálba. Remélem, egyszer majd elmúlik még.