A ablak előtt épp különös szürkeség kavarog, korai még az alkonyathoz, és már megint dél felé vörös az ég. Nyugaton a helyzet fekete-fehér. Komolyan, most akkor épp körhintáznak az égtájak, vagy valamelyik este a tréfás manók befordították az egész kerületet? (Tudom, hogy a napnyugta az év során egészen széles sávban ingázik. Viszont nem ez az első tél, amit ezelőtt az ablak előtt fordítok végig.)
Nem kezdődött megnyugtatóan ez az év sem, bár az már inkább a tragikomikusba hajlott, amikor pulóverpróba közben szabályosan letéptem magamról a ruhát (le akartam venni, és a varrás elengedett a mellrésznél tíz centi hosszan). A pulóver nyilvánvalóan nem volt jó, de utána nagyon hirtelen kellett valami felsőneműt vennem az akciós kínálatból, hogy átöltözhessek, és tovább tudjak menni sörözni. Most van egy nagyon kényelmes, de tökéletesen fölösleges strandruhám (nyárig vagy drámaian kifogyok belőle, vagy nem megyek strandra semmiképp sem). Gonosz korszakomat élem magammal és másokkal szemben is.
Közben pedig odakinn minden nagyon hideg kék lett. És találtam az asztalomon egy zacskó aranycsillagot.
