Mostanában nincs kedvem írni, mert sok minden van a fejemben, és ez főleg sok olyan minden, amivel én nem szeretek egy fejben lenni. És szomorú is leszek tőle, ez onnan látszik, hogy kötött sapkában alszom, és álmomban esősen-alkonyin zöld kempingekben virsli sül nyárson, és a fűsávon túl halkan ott locsog a Balaton (nem, ilyen kempingben nem voltam sosem, és nem sütöttem virslit sem nyárson).
A valóságban persze tél van és hideg, és voltam kettlebell edzésen, és már most elég darabos a mozgásom, de holnap-holnapután csak korlát mellett fogok tudni lépcsőn járni, vannak egészen élénk emlékeim arról, ez a fajta fájdalom mit jelent. Kicsit elbizonytalanít, hogy a város másik végére kéne átutaznom, hogy felerősítsenek traktort kisujjal elvontatni, eleve abban sem vagyok biztos, hogy hirtelen Vasemberré akarom átképezni magam, szóval nem tudom. Lehet, hogy mégis megnézem, hol lehet lányosan ugrálni 1) a közelben 2) edző(nemtorna)teremben.
Közben röviden sikoltoztam és értetlenkedtem az embereken egy darabot. Aztán magamon is. Lassan, de egyre biztosabban úgy gondolom, kellene nekem keríteni valami elmeszerelő szakembert, mert arra láthatóan kevesebb esélyem van, hogy mások sértődés nélkül megértsék, hogy én hajlandó vagyok kedvelni őket, de leginkább akkor, amikor épp én is ráérek és én nem mindig akkor fogok ráérni, amikor jó nekik (ez nyilván azért van így, mert velem is végtelen sokáig játszották ugyanezt, hatott rám).
Most pedig dolgozni fogok.
