Pillanatokon belül kész a leves, aztán hajat mosok és nekivágok a délutánnak. Az utolsó amarillisz virág is hervadóban van, és szegény az egyetlen, akit nem sikerült lefényképeznem, mert kedden délután sikerült leamortizálnom a fényképezőgépemet, annak is kell még szervizt keresni, bár nem fűzök nagy reményeket a javíttathatóságához.Ez ismét felvetette a nyuszik kérdését, lehet, hogy tényleg tablettel kezdem majd megrajzolni a kalandjaikat... legfeljebb feláldozok a zseniális alapötletből pár elemet, és pillanatnyilag úgy tűnik, a tabletes megoldás kevesebb munkával (és rendetlenséggel) jár. Aztán lehet, hogy egyes epizódok fényképezve, mások rajzolva lesznek. Még nem tudom. Most majd előre sorolom azokat a történeteket, amiket még nem vázoltam fel fényképre kihegyezve, úgy tűnik, hogy Neil Gaiman lesz az első, akinek meg kell majd mentenie a világot, vagy legalábbis a Dionüszosz kisbolygót, akit a Gonoszok tablettás bor készítésére akarnának kényszeríteni, miután véletlenül a metrógarázsokba esett. És a szereplők továbbra is álarcos nyulak lesznek. Még nem tudom, hogy a leendő Mrs. Gaimant (Amanda Palmer) hogy építem bele a történetbe, meg lehet dobni ötletekkel (visszadobok virtuális csokival).
Egyébként így bánok most a tablettel, tudom, sok és borzalmas egyenetlenségek vannak már itt is, és ezeknek csak egy része szándékos (nem akarok egyszerre és rögtön fotóreál lenni, a kacskaringós ornamentikára épített alakzatokat még sokáig meg akarom tartani), de első színes rajzrészletnek én egész elégedett vagyok vele. (Aki kitalálja, hogy hívják a két hölgyet, annak aktuális csokit is adok, nem csak virtuálisat).
És kész lett a leves.
