amiben a szerzőnek kételyei támadnak
(de aztán úgy rájön, hogy szereti a mirelit meggyet)

Néha az az érzésem, hogy ezt itt csak a saját szórakoztatásomra írom, illetve azért, hogy időnként felbukkanjon valaki, aki aztán prófétai modorban kioktat, hogy az élet szép, akkor is; pedig én egy szóval sem mondtam, hogy csúnya, legfeljebb, hogy néha olyan... érdekes.

A múltkor például annyira lenyűgözött egy bor címkéje, hogy egy teljes polccal elnéztem az árát, és most van egy üveg rohadt drága szekszárdi vörösborom, és szégyelleni fogom meginni, mert aznap biztos úgysem leszek cuvée-hangulatban, és ennyi pénzből akár whiskey-t is vehettem volna, az sokkal tovább tart, és mindig értékelem. De most legalább van igazi, mitikus borítóm, szarvassá változó fiú és ami még (nem feltétlenül) kell, majd Bran hallgatása közben, hátborzongató ír legendákon borongva kortyolgatom el. (Srakker üzemmód kikapcsol.) (Különben is, ír legendákhoz bor; a gondolatra is öngyilkos lett a Jameson-os üveg.)

Aztán eszembe jutott az is, hogy nyáron csak ígérgettem a fehér kamaszpárducos rajzot, de ide sosem tettem föl - persze aki akár az art.rpg.hu sarkomat, akár a deviáns kórlapomat figyelemmel kíséri, az már orrvérzésig csodálhatta, de hátha a többiek.

Egyébként épp rajzolok megint, és a múltkor véletlenszerű rajongókat gyűjtöttem magamnak a McCaféban, ahol egy nagyohabos nagyoncsokis kávészerűség fölött elmélkedve rajzoltam, majd kis híján beleestem a bögrémbe a hátam mögött harsanó, heves "oh my god that's so cool" -ra; egy csapat Kecskeméten tanuló amerikai, ausztrál és ír lány volt az, annyira fellelkesültek, hogy még a Vörösmarty téren szerzett kézműves ajándékaikat is megmutogatták. Aranyosak voltak. De azért komolyan, hogy lehetnek az emberek olyan... ...fiatalok (olyan fejenként 21 és 25 közöttiek)?

Később elmentem moziba, és megnéztem az Égető bizonyíték -ot, és végül is tetszett (leszámítva, hogy az utolsó húsz percben elkezdett fájni a bölcsességfogam, és attól még sosem volt jó kedvem). Előző nap láttam a Vicky Cristina Barcelona -t, na, hát az amúgy jobb volt (és még Fontos Dolgokra is rájöttem tőle).

És mostanában mindig esik az eső, különösen, amikor nem örülök neki. Bár nagyon ritkán örülök neki, úgyhogy végül is nem igazíthatja épp ehhez...