(a halott fa még mindig nem esett le; ez már az öreg skótnak is sok lenne).jpg)
Kiváló nyugdíjas néni is felszedett, komolyan mondom, félelmetesen ezek az öregek. Nem mert egyedül felsétálni az Árpád kilátóhoz, úgyhogy addig elegyedett velem szóba (miközben épp már hazafelé menet, egy fatönkön ülve nyakaltam a hideg ellen rendszeresített aszútörkölyt), amíg fel nem kísértem újra a hegy tetejére - én, mint megbízható személy. Annyira súlyosan nyomta, hogy már gyanakodtam, igazából valamiféle mesebeli szörnyeteg, és mindent megtettem, hogy az ő nem létező sebességével is kiérjünk az erdőből napszállta előtt. Szerintem ha nem sikerült volna, akkor hirtelen Grendel anyjává változik (nem, nem az Angelina Jolie féle változatra gondoltam, bár konkrétan engem az sem vonz) és megvacsorál. Így csak meghívott süteményezni, és hogy ismerkedjek meg a férjével és a gyermekeivel, de ez már annyira szürreális volt, hogy még én is visszautasítottam. Elkérte a telefonszámomat, hogy sétáljunk néha együtt, de ez is csak egy ilyen egyalkonyatos kapcsolat volt, soha többé nem jelentkezett, már a nénikben sem lehet bízni, szörnyű ez.
(Ó, igen, és a kilátóban találtunk igazi kóbor kölyökmacskát. Képünkön látható, hogy a cirmos a legbiztosabb rejtőszín téli erdőben.)Előkerült közben egy alsó tagozatos osztálytársam, döbbenetes, tizennégy év elteltével felismert, pedig azóta rengeteget változtam, például kevesebb embert verek meg. (Igaz, a múltkor felpofoztam egy teljesen ártatlan, ráadásul borzasztó jóindulatú ismerősömet, azóta sem tudok mit kezdeni a ténnyel.) És emlékezett életem egyik alapvető traumájára, pedig már kezdtem azt hinni, hogy csak én találtam ki - de ezek szerint tényleg megtörtént, hogy gyorsabban olvastam az osztályfőnökünknél, aki ezt nem akarta elhinni, és kiültetett a katedrához, hogy legyek én a tanár. Pedig már nyolc évesen sem volt bennem pedagógusi elhivatottság. Azt hiszem, azóta vagyok hajlamos kórosan félrebecsülni az eredményeimet, egy életre megtanultam, hogy nem jó kilógni a normából (pedig igen).
Megnéztem az Ananász Expressz -t, sírva röhögtem rajta (persze az én romantikus lelkemnek James Franco akkor is vonzóbb Trisztánként, mint zsíros hajú, félidióta marihuána-dílerként; bár a kora-középkori cornwalli héroszok személyes higiéniája nyilván még a zsíros hajú, félidióta marihuána-dílerekénél is rosszabb volt, hogy a halálozási rátájukat ne is említsem) (innen is látszik, hogy a nők romantikus lelke általában egy barom). De ezek teljesen hülyék. Búskomorság ellen tökéletes, és ráadásul még legális is, a címben emlegetett kannabisz-származékkal ellentétben.
