Mostanában minden furcsán zajos; a villamos hazafelé konkrétan károgott (egykor blackmetal vokalista volt, de leszólta az Odin kegyében álló gitáros legújabb riffjét, és büntetésből sárga-fehér villamos lett, ellenőrök paripája; ne adjatok nekem gondolatokat, mindig ez a vége). Reggel pedig arra ébredtem, hogy akkorát szuszogtam, hogy ledobtam a takarót, és úgy kerestem, hogy jó, jó, hol a medve? Annál kisebb állat nem adhat ki ilyen hangot. Összességében nem bántam, hogy nem nézett vissza egy panzerbjörn a párna túlvégéről, de mégis. A végén még horkolni fogok?Egyébként biztos az zavart meg, hogy már egy hete nem álmodtam, hogy hosszabb ideje halott sarkkutató vagyok, az ilyesmi mindig felborítja a lelki egyensúlyomat. Semmi várakozás, éhezés és fagy, nem lebegek tulajdon jégbe zárt hajóm fölött sem, nem látom a mentőexpedíció későn érkező, imbolygó fényeit a másfél hónapos alkony végén... pedig az a kép például egészen iszonyatos volt. Biztos túl sokat nézegettem Caspar David Friedrich festményeket (egykor régen, úgy másfél évvel ezelőtt) (de CDF mindig és mindig maradandó élmény).
Az a terv, hogy visszaszorítom az alvásigényemet, mert ha nem állnak az utamba olyan fizikai korlátok, mint kötelező program (például másoktól rám szabott munkaidő), akkor az egészséges óvodások adagját alszom egészséges óvodás korom óta. Csak ettől nem marad olyan sok időm úgy általában ébren, például lustálkodni vagy semmit tenni; esetleg dolgozni is, néha, mert kellene. Úgyhogy vettem koffeintablettát, lényegesen felmérhetőbb egységekből áll, mint hogy nagyon elgondolkozva hányszor és hány kanál nescafét lapátolok a bögrémbe. Nagyon elgondolkozva nagyon furcsa dolgokra vagyok képes. Például megtorpanás nélkül fordítani tizen-oldalakat (ritkás és lóbetűs, de mégis csak tizen-oldalakat).
Ezen kívül az élet egyszerűbb lenne, ha a sajtos pattogatott kukoricán a sajtot jelölő izé nem a kisgyerekek füléből pálcikával kikotort koszra emlékeztetne úgy színében, mint állagában.
