ezen kívül

Ezen kívül nagyon be akartam fejezni egy munkát, de rám szakadt a világ összes idegessége, és írtam helyette közel tíz könyvoldalnyi izét, amiből se könyv nem lesz soha, se novella, se bármi más. Persze legalább elfáradtam tőle, és amúgy nem lett rossz sem, gyakorlásnak például kiváló volt; és a tetejébe meg is nyugtatott. Aztán idővel azért a munkát is befejeztem, de idővel.

Ezen kívül kitörtem a második legkedvencebb csizmám sarkát, és kis híján a bokámat is, mert sikerült akkor indulnom otthonról, amikor épp valami ritka csúszóssal mosták fel a folyosót (záporozó káromkodás és gyors cipőváltás után túrabakancsban is majdnem elhasaltam); most kicsit vigasztalhatatlan vagyok, mert a második legkedvencebb csizmám azért még mindig a legkedvencebb holmijaim közé tartozik. És el is késtem miatta a kávézásról, pedig. Kávézni jó dolog.

Ezen kívül megérkezett a Twenty Major könyv, és hozza a blogja átlagát, de inkább csak az átlagát - persze ettől még szórakoztató, és néhol vicces is. És persze nem tudok én ahhoz kellően dubliniasan gondolkozni, hogy ennek a rejtőiségét teljesen átérezzem, de valahol arrafelé kellene keresni a dolog, izé, a dolgot az irományok térképén, vagy valami. Csak kicsit trágárabb. Sokkal.

Ezen kívül néha megint fájnak az ujjaim össze és vissza, tényleg a gépelés tehet róla, pedig az itthoni billentyűzetem akár a vaj, nem úgy, mint az irodai volt, amitől a vége felé komolyan kis híján sírtam - olyan tudományosan megalkották, hogy erősen vissza kell rúgnia, hogy néha kis híján beletört a kezem.

Ezen kívül (mert ezúttal tényleg minden bekezdést ezzel kezdek) újra hallgatgatom a The Lord of the Rings   rádiójátékot, néha összekeverve a The Hobbit   hangoskönyvvel, és mindig felvidít, megállás nélkül.

dolgok meg ilyenek

Még pár napig talán le lehet tölteni Gaiman mester Harlequin Valentine -jét, sosem fogom elfelejteni, ültem a repülőn, azzal a jellegzetes kis döccenéssel elhagytuk a földet, és Írország lesüllyedt mögém, és komolyan mondom, fizikai fájdalmat éreztem. Aztán csak olvastam, és minden második mondat után az ablaknak nyomtam az orromat, úgy bámultam a tengert, mint egy kisgyerek. Aztán mire Közép-Európa fölé és a Monarch of the Glen -ig jutottunk, kitört a vihar is, és azóta is mind a tíz ujjam nyoma meglátszik a könyvön, úgy szorítottam halálfélelmemben.

Múltkor megfogadtam Drew Barrymore 3. boldogságtippjét a tízből, hogy "órákon át csókolózni - leírhatatlan érzés. A csókolózás igazi kábítószer" , és emelhetünk neki is köztéri aranytemplomot, mert ez így igaz. Persze kevesen csókolnak igazán jól, vagy igazán úgy, ahogy azt én szeretem, de ez valami tökéletes volt, kár, hogy az udvariasság kedvéért beszélgetni és bemutatkozni is kellett, az már nem sikerült ennyire lehengerlőre. De agy is megérte. A sárgarigók sajnos átmenetileg befagytak és különben is, akiknek énekeltem őket annak idején álmomban, az nem szeret, csak néha küld véletlenül üres sms-eket, az meg a törődés szöges ellenéte és annyira nem villanyoz fel.

És a világ amúgy is olyan bizarr, még a pattogatott kukoricámnak is karalábéíze van.

ezmegaz

A szomszéd épp akkor kezdett el fúrni, amikor én CD-t írtam, a lejátszó pedig valami agresszívabb zenére váltott, és komolyan elgondolkoztam rajta, hogy 1) ennyire ipari effektekre nem emlékszem 2) de ha ezt a hangot a CD-író adja ki, akkor nagy bajban vagyok. Aztán ráébredtem, hogy csak a lakótelep hegedűjét hallom, mindenesetre új mélységet kölcsönzött a korai Nine Inch Nails-nek.

Voltam nemValentin-bulin és végigpróbáltam a Kis Erkel pálinkakínálatának jelentős részét (cseresznye-barack-törköly-szilva-körte) (valamint egy kis Fritmann ÉvBora-rozé), és mind igen jók voltak, persze ünnepnapokon eddig is Zsindelyest szoktak kapni a rokonok, úgyhogy a különféle fekete- és vörösribizlik, fürtös meggyek és bodzák már régebben be lettek vizsgálva. A mások kollégájával kölcsönös oda-vissza fizetési manőverekbe bonyolódtunk, és megbeszéltük, hogy támogatjuk a pálinka-kultúrát, mert ez magyar, kultúra, és finom; szóval ha már a pálinka a barátunk, mi is a pálinka barátai lehetünk, vagy valami. Úgyhogy most már deklaráltan is tovább távolodtam attól, hogy Lou Koller példáján felbuzdulva én is straight edge legyek, és negyven fölött is úgy tudjak zúzni, hogy óránként negyven percet legalább a levegőben töltök, jaj, jaj, nehéz az élet. És nem fog mostanában az agyam sem, de legalább elhoztam a következő leadandó könyvemet a kiadótól, és a főhőse feleolyan idős sincs, mint én vagyok, de bőven van kétszer annyi gondja, szóval. Mit panaszkodom.

Csatolom továbbá a bizonyítékot, hogy voltam Mételyéknél, és láttam tehetségesen négyszögesedő macskát, vörösben (Henry Rollins stand up comedy-t is, de azt bárki nézhet, míg Békafül egészen exkluzív).

kis hír, de színes (konkrétan skarlátvörös)

Csodálatos, hogy egyetlen skarlátvörös kendő hogyan meg tudja változtatni az ember hangulatát!!!

Különösen, ha a fehér mosásba keveredik.

Persze legalább most már egy ideig nem lesz sok fehérem, amit mosni kellene... De nem lesz kedvenc világoskék Order of the Stick pólóm sem soha többé, és a többi áldozattal ellentétben annak már az sem használ sokat, ha befestem skarlátvörösre.

Mellesleg eszembe jutott, hogy következő életemet annak fogom szentelni, hogy pinty méretű törpehollót tenyésszek a gótoknak. Még azt is megtanulhatnák, hogy sohamár , de lehet, hogy ahhoz ébenfekete papagájok kellenének, nem tudom; érzésem szerint ez kiaknázatlan területe a kisállatkereskedésnek.

Ilyenek történnek velem.

a világ zaja

Mostanában minden furcsán zajos; a villamos hazafelé konkrétan károgott (egykor blackmetal vokalista volt, de leszólta az Odin kegyében álló gitáros legújabb riffjét, és büntetésből sárga-fehér villamos lett, ellenőrök paripája; ne adjatok nekem gondolatokat, mindig ez a vége). Reggel pedig arra ébredtem, hogy akkorát szuszogtam, hogy ledobtam a takarót, és úgy kerestem, hogy jó, jó, hol a medve? Annál kisebb állat nem adhat ki ilyen hangot. Összességében nem bántam, hogy nem nézett vissza egy panzerbjörn a párna túlvégéről, de mégis. A végén még horkolni fogok?

Egyébként biztos az zavart meg, hogy már egy hete nem álmodtam, hogy hosszabb ideje halott sarkkutató vagyok, az ilyesmi mindig felborítja a lelki egyensúlyomat. Semmi várakozás, éhezés és fagy, nem lebegek tulajdon jégbe zárt hajóm fölött sem, nem látom a mentőexpedíció későn érkező, imbolygó fényeit a másfél hónapos alkony végén... pedig az a kép például egészen iszonyatos volt. Biztos túl sokat nézegettem Caspar David Friedrich festményeket (egykor régen, úgy másfél évvel ezelőtt) (de CDF mindig és mindig maradandó élmény).

Az a terv, hogy visszaszorítom az alvásigényemet, mert ha nem állnak az utamba olyan fizikai korlátok, mint kötelező program (például másoktól rám szabott munkaidő), akkor az egészséges óvodások adagját alszom egészséges óvodás korom óta. Csak ettől nem marad olyan sok időm úgy általában ébren, például lustálkodni vagy semmit tenni; esetleg dolgozni is, néha, mert kellene. Úgyhogy vettem koffeintablettát, lényegesen felmérhetőbb egységekből áll, mint hogy nagyon elgondolkozva hányszor és hány kanál nescafét lapátolok a bögrémbe. Nagyon elgondolkozva nagyon furcsa dolgokra vagyok képes. Például megtorpanás nélkül fordítani tizen-oldalakat (ritkás és lóbetűs, de mégis csak tizen-oldalakat).

Ezen kívül az élet egyszerűbb lenne, ha a sajtos pattogatott kukoricán a sajtot jelölő izé nem a kisgyerekek füléből pálcikával kikotort koszra emlékeztetne úgy színében, mint állagában.

csütörtök-péntek-szombat

Történt egyébként rengeteg minden, nem olyan nagyon fontos dolgok, inkább kis színesek, de persze az újságban is azok a legjobbak; elvégre színesek, de nincs tétjük. Annyira. Voltam például J.-vel Screen és Nomad koncerten, és igen kiválóak voltak a fellépők mind egy szálig, és még Crowe kisfiáról is nézhettünk képet, nagyon helyes kiskölyök. Mondjuk a Merlin kávézója nem különösebben alkalmas rockkoncertek hangulatos lebonyolítására, például világos van és a közönség ül, a helyieknek pedig konkrétan a jó kurva anyjukat, mert miért is nem lehet a Hello Kitty epizódokat pörgető kivetítőt lekapcsolni, amikor fellépő van? Illúzióromboló. Meglehetősen. Persze ettől még a zene jó volt, csak a fenébe is, ennél az iskolafarsangon tisztességesebb körülmények között szoktak fellépni, nálunk legalábbis tisztességesebb körülmények között léptek fel annak idején.

Aztán volt nagy családi születésnap, rengeteg spagettivel, tortával és diavetítéssel nagyszüleim és nagybátyáim 34-38 évvel ezelőtti, algériai kalandjairól; és nagyon szép volt, illetve nagyon finom, vagy fordítva. Előkerültek mindenféle családi legendák, Budapest ostroma, és nagymamám bátyja úgy hatvanöt év távlatából megtudta, hogy a lány, akinek '42-'43 között a tánciskolában udvarolt, később rettenetes házisárkány lett - érdemes volt látni az arcán az őszinte megkönnyebbülést (persze nem rá várt azóta is; hat gyermeke és közel negyven unokája van).

Később segítettem költözni, aztán elmentük írülni is, körülbelül úgy, hogy az utolsó csomagok felcipelése után járó pezsgőt már az utcán ittuk meg, üvegből (és aztán túl álmosak voltunk hozzá, hogy összetörjük az üveget, pedig terveztük, feszültséglevezetőnek meg minden), és így is lekéstük a Brigitta-kereszt fonást, de hát amúgy is mit csinálnék én itt Brigitta-keresztekkel, és különben is háromágút akartam volna fonni (hé, hát az embernek legyenek elvei, de legalábbis mániái) és itt csak négyágút csináltak, és a többiek sem lelkesedtek, valamint elkezdődött az előadás. És a Bran rengeteg régi dalt játszott, és ilyenkor mindig nehéz ám elfogadnom, hogy az régen és tizensok éve volt, és nem az a Nap süt az égen, stb stb stb, ilyenek. Később aztán zavarba is jöttem, és ez egészen hazáig kitartott, az ilyet onnan lehet felismerni, hogy az átlagosnál is összefüggéstelenebbül beszélek még több ostobaságot, de persze nehéz felismerni, mert általában elég összefüggéstelenül beszélek, és sok ostobaságot, ugye.

És továbbra is tele van sárgarigókkal a szívem, bár kicsit félek attól, hogy ha ez így megy tovább, nem elég, hogy rendet kell raknom a lakásomban, de emberszabásúvá is kell tennem, márpedig az valami földöntúli erőfeszítést fog igényelni; de tulajdonképp hajlandó vagyok rá, tökéletesen hajlandó vagyok rá. Persze azt hiszem, szívesebben küzdenék meg hétfejű sárkányokkal; de hol van már manapság hétfejű sárkány, és az amúgy is a férfi dolga volna. Nekem marad a saját rendetlenségem. És egy kiterjedtebb erdőségre való sárgarigó a gondolataim helyén (mert ahogy már azt Fan Csen is tudta: "ha a szív beteg, akkor a gondolkodás is zavaros, ebből tudjuk, hogy a szív az elmélkedés alapja." ).

ne adjatok nekem eric claptont

Mármint igen, különösen B. B. Kinggel megfűszerezve, de akkor adjatok mellé százas papírzsepit is, meg egy különösen vízálló vállat. Itt ültem és éppen azon gondolkoztam, hogy miért énekel egymásnak két öreg blues zenész szerelmességeket, de egyébként csak csinálják, mert jól megy nekik, aztán Clapton egyedül maradt, engem meg egyszerre orrba vágott az Old Love   szövege. És úgy voltam vele, hogy hé, hagyd békén a gondolataimat, igen, dühít, hát persze, de. Neked ehhez semmi közöd.

Bár minden jel arra mutat, hogy közben a sok napsütéstől tavasz lett a szívemben is, és sárgarigók, és közben folyamatosan gondolkozom rajta, hogy ezt hogyan is kellene kiterjesztenem az egész életemre, és azt hiszem, rá fogok jönni. És akkor majd szerelmes is leszek, boldogan, és addig élek, amíg meg nem halok, bár ez feltehetően amúgy is elkerülhetetlen.

Mindemellett azzal vagyok elfoglalva, hogy naphajú leányokat rajzolgatok, néha a munkám rovására is, és a naphajú leányok legalább mennek nekem, ellentétben a vihararcú férfiakkal és az erdőbe oltott szarvastehenekkel. És lett francia magántanárnénim, és ha nem vigyázok, tényleg megtanulom valamennyire azt a nyelvet, a múltkor már sikerült dolgokat elmagyaráznom (közel húsz perc gondolkodás után és sok fransziásított ángliussal), ez azért már durva.

Aztán meg sétálni is szoktam, mert az elvben egészséges, gyakorlatban nem, eddig például mindig megfáztam közben. De legalább szép és érdekes dolgokat láttam, például a Lánchídnál reflektorfényben rajzó sirályokat; eddig nem tudtam, hogy a sirály éjszakai állat és ráadásul bogár (elvégre gyűlik a fényre), de most kénytelen leszek felülvizsgálni az ornitológiai ismereteimet. Ennyit egy helyen nem láttam még soha. És szép a Parlament is éjszaka, bár a megvilágítása kissé furcsa, de épp ettől a tükörképe a Dunában még sokkal érdekesebb; és egyszer majd szeretnék egy olyan gépet, amivel lehet tisztességes éjszakai képeket csinálni, és akkor le tudnám fényképezni ügyesen.

És megnéztem végre azt is, hogy A mások élete , és olyan nagy hatással volt rám, hogy a Kálvin tértől egészen a Margit hídig csendben gyalogoltam, és csak a menyétként vetődő árnyékokat néztem a járdaszegélyen, valamint úgy tettem nagy általánosságban, mintha nem lennének gondolataim. Egyrészt mert nem is voltak, másrészt pedig az a kevés, ami akadt, általában három eltérő irányba ágazott, és az agyamnak nem akaródzott egyikbe sem elindulnia.

Egyrészt ez a film még nekem is ismerős világot mutatott be; sok mindenre emlékszem még belőle - a félelemre, legalábbis az árnyékára, például igen. És erről rögtön eszembe jutott az is, amikor tavaly Dublinban egy sör erejéig elviselt Nemtheanga, és valahogy szóba került ez a film, és a félelem, és tudom, hogy ő is csak utána látta, és azt is, hogy nagy hatással volt rá, mert nekik Írországban egészen más nyomoruk volt, de láthatóan meg akarja érteni ezt is, ha már a borongós lázadásra tették fel az együttesüket, és ez mind-mind benne is van az új lemezben, és részint ezért nem tudom sokat hallgatni egyvégtében.

Másrészt ugye ott van ez a "szembenézés a múlttal"   dolog, amiért annyian és annyit dicsérték, és nekem valahogy ez furcsa. Egyfelől mindenki tudja (vagy ha nem, ebből sem fogja megérteni), hogy a múlt ezen szeletkéje ilyen volt. Ilyen is volt. Másfelől pedig ez egy egyetemes történet az elnyomásról (félreértések elkerülése végett, ez most épp dicséret), és még ezzel a háttérrel sem éreztem annyira sajátosan németnek, hogy feltétlenül szembenézés lenne, és feltétlenül a múlttal. És nem valami egyetemesen emberivel. De ebben valószínűleg benne van az is, hogy nehéz leképeznem agyilag, hogy a németek szembenéztek a mi múltunkkal is.

Harmadrészt pedig ugye nézhetjük önmagában a filmet, mint egyetemesen emberit, anélkül, hogy éreznénk az agyonkarcolt menzás kanál ízét a fogtöméseinken (én az ebédjelenetnél konkrétan éreztem, és rossz volt; és amikor előkerült a tubus Piros Arany... a közönség még jobban felhördült, mint amikor emlegették a magyar öngyilkossági statisztikákat); és működik, úgy is működik. Rettentően szomorú, és nincs igazi feloldozás a végén sem, épp talán csak a tudat, hogy ott   és ez a fajta   rettenet oldódott. De szép. Tragédiának szép.

2007/5 könyv

Van ez a "2007 öt legmeghatározóbb könyvélménye"   lánc-lánc-bloggerlánc, és mivel 2007-ben sikerült öt könyvet abszolválnom, gondoltam, csatlakoznék. Sőt, ha az újraolvasásokat nem számítom (akkor Móra Ferenc és az Ének a búzamezőkről   mindenkit lenyomna), még akkor is olyan sok könyv pottyant a küszöbömre, hogy a bőség zavarával küzdök azóta is; jó, olvasnivalóm már rég nincsen, de ha csak visszagondolok, hogy mi mindent olvastam, az olyan kellemesen zsúfolt, akár egy dublini kocsma, amikor a legszívesebben sörözök benne (ma ilyen költői vagyok, kérem).

Mivel az öt könyvből háromról is van ismertető az endless.hu-n, kettőt ráadásul én írtam, tehát jó esetben még a véleményemet is tükrözi, gondoltam, hogy most hosszas elemzésekkel nem fárasztom magamat. Inkább megyek vissza legelésző szarvastehenet rajzolni, bár az sem egyszerű (fotóreferencia alapján nem kivitelezhetetlen) (és fontos, hogy felismerhetetlen legyen, tehát akár ez a bejegyzés is megfelelne a célnak: "rajz a legelésző szarvastehénről" ).

1. Keith Donohue: The Stolen Child
Gyönyörűen felépített, rövid és feszes könyv, de épp eleget írtam róla itt.

2. Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Sosem vettem volna meg, ha Brainoiz nem írt volna róla ismertetőt; de írt.

3. Patricia A. McKillip: In the Forests of Serre
Igazán nem azért, mert én fordítottam magyarra, de ez a könyv nagyon szép. A The Forgotten Beasts of Eld   is gyönyörűs, de azt már 2008-ban kaptam meg (és csak félig fordítom).

4. J. K. Rowling: Harry Potter and the Deathly Hallows
Páratlan tömeghisztériával körített, meghatározó korszak zárult le, és ha nem is ez a legjobb rész a hétből, azért sokan vártuk.

5. Robert Holdstock: Lavondyss
Nem mondom, hogy bármikor olvasgatnám, mert kegyetlen... de hihetetlenül sűrű és erős; ismertettem, már amit értettem belőle.

És kimaradtak, bár azért szerettem őket (nagyjából az olvasás sorrendjében):

Neil Gaiman: American Gods
Biztos illett volna hamarabb és magyarul elolvasnom, ha már egész sortöredékeket én és a tulajdon két kezemmel ferdítettem bele, de angolul hamarabb jutott el hozzám.

Mohsin Hamid: The reluctant fundamentalist
Érdekes, aktuális és rövid könyv, csak zavar benne az a szertartásoskodó érzelmeskedés, ami annyira idegesített azokban a pakisztániakban, akikkel egyszer régen berúgtam. Ez persze a könyvet igazolja, elvégre egy pakisztáni monológja.

Guy Gavriel Kay: Ysobel
Egyszerű, irreális, de letehetetlen; kiváló ifjúsági ponyva fantasztikus és történelmi elemekkel és tizenöt éves, Pearl Jam rajongó kanadai kamaszfőhőssel.

Joolz Denby: Billie Morgan
Jó könyv ez, csak inkább lehangoló, hogy egyik szereplőnek sem volt életében egy jó napja sem, hiába motoroztak és drogoztak annyit a nagy angol iparvidéken.

Cecelia Ahern: P. S. I Love You
Ez a könyv valójában egyetlen barbie-rózsaszín, fröccsöntött szívfacsaró, de annak meglepően kellemes.

Kleinheinz Csilla: Ólomerdő
Kicsit túl komornak találom, és a szerkezeti arányok nekem valahogy nem állnak meg, de azért vannak benne nagy-nagy szépségek és gödöllői HÉV.

Liam O'Flaherty: Famine
Átfogó tabló a nagy burgonyavész összes szörnyűségéről, hardy-i vontatottsággal. Igaz, legalább tudom, mi okozta a példátlan népességnövekedést az éhínség előtt.

Juliet E. McKenna: Western Shore   és Eastern Tide
Az Aldabreshin Compass   sorozat előző köteteit Southern Fire + Northern Storm   még én fordítottam (a Déli Tűz I-II   még meg is jelent, de az Északi Vihar -t félúton leállíttatta a kiadó), de csak a véletlennek köszönhetően tudtam meg, hogy azóta a teljes sorozatot készre kerekítette a szerző. A fantasy-re jellemző, eseti világmegmentés klisésségét nagyban tompítja a trópusi szigetvilág szokatlan, de élvezetesen kidolgozott helyszíne.

Brandon Sanderson: WarBreaker 3.5
Az ifjú fantasy titán honlapjáról ingyen letölthető, még nem véglegesre szerkesztett, de így is igen kellemes ponyvája. Szépen kitalált szimbólumok, emberfeletti világ, hősök és küzdelmek - sajnos egyelőre ezzel együtt sem lépi túl a nagyon szórakoztató ponyva kategóriáját, de egyrészt még sokat szerkeszthetnek rajta, másrészt ez is épp elég.

Max Brooks: Zombie Survival Guide
Első ránézésre nagyon vicces, aztán kiderül, hogy a szerző minden betűjét komolyan gondolta; onnantól viszont érdekes lesz.

Anna Dale: Boszorkányoknak suttogó
A címért bántalmaznám a fordítót, egyébként igen bájos ifjúsági könyvecske 8-12 éveseknek 8-12 éves, angol varázslók cselszövésekkel és csalánteával teli életéről.

És azt hiszem, hogy tulajdonképp a Csillagpor -t is szeretni tudnám egy másik fordításban vagy eredetiben (Tündeföld? Valakit nagyon szíven haraphatott Elrond vírustani okfejtése; magyarul az ilyen vidékeket hagyományosan Tündérországnak hívjuk... ...és azért akadt még pár olyan megoldás, hogy a tarkómig szaladt a szemöldököm); így inkább nem, és amúgy is, nekem a film az első és meghatározó, és mint ilyen, jobban tetszett.

És olvastam olyan könyveket is, amik olyan átütően nem tetszettek, például nem győzött meg a Hóvirág és a titkos legyező   (eddig is sejtettem, hogy lábzsugorított kínai családanyának lenni nem lehetett olyan feneketlen mámor) és a Washington útikönyv olyannyira nem, hogy határozottan fizetniük kellene, hogy én oda elutazzak. Las Vegas más kérdés, ott legalább közel a Grand Canyon, de azért oda is csak majd milliomos koromban nézek el, magángéppel és minden.