Megütközve méred végig a barátodat. A Bahiához? Jucusék? Hétkor? Mégis, miről beszél?
– Héttől Chaos Roots a metálszínpadon! Megígértük Ricsiéknek, hogy megnézzük őket!
– Basszus! – káromkodja el magát Peugeot, aztán megrázza a fejét. – Nem, a lányokat nem hagyhatom cserben, Ricsesz meg fogja érteni!
– És ha összefutsz Anitával? Meg a lélektani költővel?
Peugeot arca elsötétül a volt barátnője és annak új barátja említésére. Mintha a foga is megcsikordulna, de az is lehet, hogy csak a szomszéd sátorból bömbölő ipari zaj csalta meg a füledet.
– Épp azért megyek, Csirke! – hördül fel. – Te nem ismered Jucust és a lányokat. Ancsát meg fogja ütni a guta, ha meglát velük!
Erre nem tudsz mit mondani. Mind a ketten tisztában vagytok vele, hogy a kiegyensúlyozott lelki békéhez nem a részeg ex-hergelésen át vezet az út, de ha őszintén magadba nézel, amúgy sem a zen nirvánáját vettétek célba. Miért kérnél számon bármit a haverodon, ami a teljes zenei ízléseteknek ellentmond? Nagyot sóhajtasz, és megveregeted Peugeot vállát.
– Aztán ha tömény kell, tudod, hol találsz!
A metálszínpad nincs olyan messze, mint amilyen girbegurbán odajuttok, de Asu lángost akar vacsorázni, és az az egyik irányban a legjobb, Asa egy tejbegrízest talált a másik irányban, és „olyan szép gótikus volt a ráolvadt csokidarával, olyat akarok enni”, Tomika pedig ellentmondást nem tűrően kijelenti, hogy minden fesztivál első étkezése gyros. Neked igazából mindegy, veszel valahol egy szelet pizzát, arra nem kell várni – az állaga alapján épp, hogy ő várt terád, úgy reggel tíz óra óta az ötven fokos sátorban.
Kicsit félsz is az ételmérgezéstől, úgyhogy fertőtlenítésnek megiszol egy vilmoskörtét, majd elmerengesz rajta, vajon mindig rossz döntéseket hozol az életben, vagy ezt csak a fesztiválokra tartogatod? Acélos akaraterővel lenn tartod a vacsorád, és kicsit sietősebben terelgeted a többieket a metálszínpad felé. Ricseszék hétre voltak kiírva, ami a csúszással együtt is azt jelenti, hogy jócskán játszanak már, mire odaértek. Szerencsére már elég részeg támolyog a színpad előtt, hogy ne legyen kínos, mennyit késtetek. Asu és Tomi elmennek sörért, Asa pedig gimnasztikázni kezd. Sok jóindulattal és távolról talán táncnak is lehetne nevezni, amit művel, épp csak nincs sok köze a döngölő ritmushoz. Ricsi felemeli a kezét, rátok mutat, és tele torokból beleordít a mikrofonba. Kiráz a hideg. Sosem hallottad még őket ilyen jó formában.
A koncertet természetesen feldolgozással zárják, és örülsz, hogy addigra megittad a sörödet, mert Tomi már az első hangnál teljes erőből neked csattan, és Asu is beszáll a pogóba. A szám végére így is úsztok az egymásra loccsant sörben, széttört műanyag poharakon ugráltok, és szédelegtek a sok hajrázástól.
– Anyám – hörgi Tomi mélyről, garatból, és átölel mindkettőtöket. – Hát ez nagyon király volt! Még egy sör? Szerintem kizzadtuk az eddigieket.
Két koncert között természetesen lehetetlen megközelíteni a sörpultot, és itt még a keményebb zúzdákon összeszedett rutin sem segít, mert a közönség nagy része ugyanazokon a leeresztett súlypontú technikákat ismeri, mint ti magatok. Épp feladnád a küzdelmet, amikor meglátod Ricseszt a bódé oldalánál, és odakurjantasz neki. Ricsi igaz barát, azonnal int, hogy menjetek oda.
– Csirke! – ordít, és átfogja a nyakad. – Úgy vártalak már, mint a Jézuskát!
Megható az öröme, bár sejted, nem csak a régi barátságnak szól.
– Kell valaki, aki beszél angolul? – kiabálsz vissza. Ricsi láthatóan a részegség azok fokán van, ahol kicsit már süket az ember.
– Igen! Itt ez az Íshrafn, tudod, az éjféli banda, állati jó arcok, de hát én csak annyit tudok, hogy bészgitár, meg bírendvodka!
Ricsi valójában egész jól tud angolul, az más kérdés, hogy olyan kiejtéssel beszél, mintha egy alföldi tanyán tanulta volna a tehenektől. Nemrégiben még te is ezen a szinten voltál, aztán levettél fejjel egy stoptáblát, és mióta magadhoz tértél, szép, folyékony New York-it beszélsz.
– Ez a norvég szutyok? – vakarod meg a fejedet. Többnyire mindent bírsz, amiben van torzított gitár, de a black metallal sosem sikerült megbarátkoznod. Talán a fejhangon vartyogós vokál tehet róla. Talán a tüskebokor logók, hogy sosem tudhatod, éppen mit hallgatsz, mert az összesnek egy tekercs szögesdrót a neve.
– Izlandi. És nem szutyok! És ha az is volna, jó arcok! – harsogja Ricsi tíz centiről a képedbe. Fenyeget, hogy berúgj a leheletétől. És a berúgás részével még nem is lenne baj, de ennél több nyálat nem szívesen cserélnél épp vele. Hátrébb lépsz, és intesz.
– Jól van, jól van!
Ricsi elégedetten bólint, beléd karol, és elrángat a pulttól. Tomi és A Sötétség Párja kiabálva követnek titeket.
– Arról volt szó, hogy veszel nekünk sört!
– Most a vécékhez viszel minket? Miért viszel minket a vécékhez?
– Én visszamegyek sörért!
– Most tényleg nem veszel nekünk sört?
Tomi épp kis híján visszafordul, amikor Ricsi végre megáll. Két ütött-kopott lakókocsit látsz az alkonyi fényben. A lakókocsik előtt kempingasztal, székek, egy kocsmától idelopott pad, végtelen műanyagpohár és néhány ismeretlen formájú flaska társaságában ott ücsörög a Chaos Roots többi tagja, valamint egy kisebb kolostorégetésre elegendő viking. Kicsit megkönnyebbülsz, hogy egyiküknél sincs balta, bár van, akiről nem tudod eldönteni, bőrmellénynek számít-e még, ami rajta van, vagy ez már a páncél kategória.
– Na, hova hoztalak titeket? – fordul Ricsesz diadalittasan Tomiékhoz. – Sör, sör, és pálinka helyett valami brutál skandináv cucc. Szerintem zuzmóból főzték, vagy nem tudom, mi nő ezeknél, fóka? Világít, bakker. Vi-lá-gít.
Az egyik viking felnéz rád, és elmosolyodik. Olyan bájos, gyerekes arca van, hogy hirtelen megérted, miért kell nekik a véres marhafej és a hullamaszk: ha smink és kellékek nélkül lépnének színpadra, senki sem venné őket komolyan. Csak egy csapat eltévedt óvodás. Biztos azért hánynak sikítva a mikrofonba, mert túl sok nyalókát ettek.
– Te vagy a Csirke? – kérdezi. – Ricsi már sokat mesélt rólad! És remélhetőleg a felét sem értettétek, gondolod magadban.
Az izlandiak tényleg jó arcok, és tényleg van valami italuk, ami világít, de nem mernél rá megesküdni, hogy ez hagyományos alkohol. Aztán arra gondolsz, valahogy csak áthozták a fél Atlanti-óceánon, és ki merik pakolni az asztalra, szóval csak nem haltok bele – most már csak a másnap aggaszt, mert amilyen cseppfolyós és fényes lesz a valóság, azt nem lehet olcsón megúszni.
Egy darabig Alexszel beszélgetsz (kicsit kiábrándító, hogy egy vikingnek ilyen hétköznapi neve van, és nem Koponyabárdos Þórólfurnak hívják), már közben sem tudod felidézni, miről. Egy ponton Tomi nyugtalankodni kezd, és elrángat a valahova egy koncertre, aminek egyrészt örülsz, mert végre kiugrálhatod magadból a részegség nagyját, másrészt hol vagy? Kik ezek a színpadon? Miért épp ide jöttetek? Csupa rejtély, és úgy érzed, sosem fogod megtudni a választ.
Mire visszakavarodtok a lakókocsikhoz, már csak Ricsiék vannak ott, és egy csapat ismeretlen – Alexék elmentek, hogy összeszedjék magukat a fellépésükre. A halványan derengő palack még mindig teli van, és ahogy Ricsesz tölt belőle neked egy jó két decinyit, meg mernél rá esküdni, hogy az üveg azonnal teliizzadja magát fénnyel. De közel sem sikerült annyira kijózanodnod, mint vártad, és Ricsesz már koccint is veled, úgyhogy nincs más választásod – lehajtod az újabb kör csillagpárlatot, és reménykedsz benne, hogy nem a detox sátorban ébredsz reggel.
– Hát ez turbonukleáris – krákogja Tomi, aki szintén kapott belőle egy fél pohárnyit.
– Nem termo?
– Nem termosz – rázza meg a fejét Ricsi. – Nézd már meg! Termosz ez?
Rájuk hagyod, már csak azért is, mert hirtelen beüt a cucc, és mindenki ragyogó lángoszloppá változik. Lehet, hogy Tomika erre gondolt turbonukleáris alatt, és nagyon hosszú ideig ez az utolsó szavakba önthető gondolatod.
Indokolatlanul enyhe fejfájással ébredsz. A délelőtti napfény lustán ringatózó foltokban vetül a sátor falára. Tomi a szoba túlsó sarkában alszik kiterülve: annyira kész lehetett az este, hogy még a hálózsákot sem sikerült megtalálnia. Figyelembe véve, hogy milyen irdatlan mocskos, talán jobb is így. Felülsz, hogy szemrevételezd a saját állapotodat, és meglepődve tapasztalod, hogy az éjjel nem csak visszatalálnod sikerült, de láthatóan le is zuhanyoztál, tiszta pólót vettél, és Tomit elnézve az is te lehettél, aki gondosan becipzározta a szoba ajtaját.
Halk dudorászást hallasz a sátor túlsó végéből.
– Peugeot? – kiáltanál, de a fesztivál porában végighörgött este szétgyalázta a hangszálaidat, és csak fojtott nyögésre futja. Amúgy is, hallod már, ez női hang. Beléd hasít a rettegés, hogy Nina megérkezett, mielőtt magatokhoz tértetek volna, aztán megkönnyebbülten roskadsz vissza a polifoamra. Nina habozás nélkül letépte volna a vászonajtót, és felrugdal titeket, hogy helló, ki az ágyból, reggeli torna, egy-kettő! Aztán röhög, hogy a sátorajtóig sem tudtok elmászni négykézláb.
De ha ez nem Nina, érkezik lassan a gondolat, és nem is Peugeot, akkor ki lehet? Peugeot új nője? Mit szedett már össze megint az a szerencsétlen?
Morogva feltápászkodsz, félig kicipzárazod az ajtót, és kizuhansz a szabad levegőre. Egy hippiszoknyás, bikinifelsős lány épp egy teáskannát emel le az asztal mellé állított kis kempingfőzőről (volt ilyenünk tegnap?, teszed fel magadnak a kérdést, aztán csak sóhajtasz egyet. A sátorrudak közé egy űrhajó is befért volna), és teleönti forró vízzel az asztalon sorakozó bögréket. Felnéz, és rád mosolyog. Egy pillanatra megszédülsz. Ismered, de honnan? Nyilván nem táncoltál vele holdfényes nyírfaligetekben, bármit hazudnak is az emlékek.
– Jó reggelt! – Éles, vidám hangja van, kicsit fáj is így, kora délben. Újra dudorászni kezd, és elhúzza a kezét a gőzölgő bögrék fölött. Énekelve beszél angolul, hallod rajta, hogy nem ez az anyanyelve. – Tea. A kis favágók ellen.
- Lehetnél sokkal rosszabbul, de a kis favágók azért a te fejedben is rendesen hasogatnak, úgyhogy hálásan elfogadod a gyógyteát. Nem igazán aggaszt, ki ez a lány, és hogy került ide – szép lassan előkerülnek majd a többiek is, és valaki biztos tudni fogja!
- – Te, izé, Peugeot? – kérdezed a homlokodat ráncolva. Nem angolul felejtettél el, a tagolt beszéd, mint olyan esik nehezedre. A lány értetlenül mosolyog rád, aztán megrázza a fejét
– Nem, nem autóval jöttem!
Oké, gondolod, akkor ez nem Peugeot új nője. De akkor kicsoda, és mit keres itt? A falatnyi bikinifelsőre siklik a tekinteted, és elvörösödsz. Bárki is ez, el kell tüntetned innen, mielőtt Nina megérkezne!
