A két paklim közül az egyik vicces, mert valamiért szerepel rajta a tarot felirat, bár inkább valami germán-kelta kultúrmix érdekesen éles képekkel. A másik az én paklim, a kézreállós, amit elvben mindenki a saját kis lelkületéhez talál: hát ebből aztán látszik, hogy az én lelkem a legszelídebb akvarell az egész világon, walesi legendákból kikeverve. De komolyan, még az ördög sem ördög, hanem agancsos-szarvas druida-sámán, és az ösztönlénységgel való harmóniát jelenti, és én azzal egyetértek, hogy az ösztönlénység egyáltalán nem gonosz dolog, ha valaki valóban harmóniában van vele, és valóban rossz, ha nem. És a színek, ó, istenem, a legtöbb lap simogatja a szemem! És a mesék, persze - nem feltétlen a Mabinogion a legkedvencebb kelta történetköröm, de azért nagyon szeretem. Na, hát ilyen kis pasztell szatén lelkem van, meg ilyen kis selymes-kedves tarot-m, és bár nem hiszek benne, úgy évente egyszer, amikor nagyon-nagyon-nagyon rossz kedvem van, előszedem.
Idén ez január utolsó hétfőjére esett, és hosszan vihorásztam pityeregve, mert valami pofátlanul pontos volt. És nem csak belemagyarázhatóan hasonló, hanem undorítóan és teljesen pontos, nagyjából még a hangsúlyokat is hozta kis arkánum - nagy arkánum vonalon. Ilyenkor szeretnék legalább egy kicsit hinni benne, mert jó volt a vége, mint egy valamirevaló mesének, de az ilyesmiben már annyira sem hiszek, mint a kártyavetésben... így jártam, öreg vagyok és pesszimista. Derékfájós, gyomorbajos, és ráadásul jön a fogam (de komolyan. A bölcsességfogam keresve sem találhatott volna jobb időpontot, hogy meginduljon), ennyit a tündérmesékről, térjünk vissza a valóságba.
